Alapvető emberi tulajdonság a tények megértésére való törekvés. Ez a törekvés része mindennapi életünknek és hajtóereje az emberi szellem vállalkozásának, a tudománynak. Arisztotelész a dolognak (ami változás eredménye) megértésével, magyarázatával kapcsolatban négy szempontot említ. Valamit akkor értünk meg, ha ezt okaiban látjuk, az okokat pedig négy csoportra oszthatjuk. A megértéshez szükséges a változás anyagi okának (causa materialis), formai okának (causa formalis), (létesítő) ható okának (causa efficiens) és cél-okának (causa finalis) a megértése. A két első okot belső oknak tekinthetjük, ezek ugyanis a dolog belső (metafizikai) szerkezetének a megértésére vonatkoznak. Az anyagi ok megjelöli az összetett dolog anyagi összetevőjét, azt, hogy a dolog miből van, miből jött létre. A formai ok a dolog (metafizikai értelemben vett) formájára vonatkozik. A ható ok és a cél-ok külső okok, ezek a dolgon kívül vannak, de szükségesek a dolgot létrehozó változás megértéséhez. A ható ok hasonlít leginkább arra, amit ma oknak szoktak nevezni. Ez az az ok, amely a dolog létrejöttét eredményező változást okozza. Ez viszi át a képességet a dolog ténylegességébe. A cél-ok arra a kérdésre ad magyarázatot, hogy miért, mi célból történik ez a változás.

A fentieket szemléltethetjük egy biológiából vett példával ¹. Az élő szervezetben lévő szív anyagi okának az az izomszövet tekinthető, amelyből a szív áll. A formai ok megkülönbözteti ezt a szövetet a szervezet többi izomszövetétől, megadva szív sajátságos formáját. Itt azonban elsősorban nem a szív alakjáról van szó, hanem a szív sajátos funkcióit, szerkezetét meghatározó összetevőről, a filozófiai értelemben vett formáról. A ható ok pedig a szervezet fejlődésének a folyamata, amelyben a sejtek, a szövetek differenciálódnak és kialakulnak az egyes szervek. A cél-ok pedig azt jelöli meg, hogy miért van a szív, mi a szív szerepe a szervezetben: a szív a vérkeringést biztosító legfontosabb szerv.

A cél-oksággal szemben azt az ellenvetést szokták tenni, hogy a tipikusan emberi világra jellemző cél-okságot kiterjeszti az ember alatti világra. Az ember tulajdonsága az, hogy változtató tevékenységét általában a célok kitűzése előzi meg. A célok kitűzése tulajdonképpen jövőben bekövetkező állapotra való irányítottságot jelent. A már jelenben megvalósult dolgokat nem lehet megvalósítandó célként kitűzni. A célt az ember általában magának tűzi ki. A cél kitűzése az ember szellemi létezése által válik lehetővé, az anyagi világban még nem létező jövő az emberi értelemben már létezhet. Ha tehát a célokról, teleológiáról egyetemesen, az egész létezést érintően akarunk beszélni, akkor a cél önmagának való kitűzésétől, mint szellemi tevékenységtől el kell tekintenünk, mert az emberalatti világ dolgait nem jellemzi a szellemi létezés. A jelenleg nem létező, jövőben bekövetkező állapot felé irányítottságról azonban beszélhetünk. Már a képesség-ténylegesség (potentia-actus) fogalompárral kapcsolatban említettük, hogy a képességnek önmagában  véve nincs értelme, ez értelmes csak a megvalósultságra, a ténylegességre irányultságában lehet. Ez adja meg az alapot arra, hogy a ható okokkal kapcsolatban beszéljünk az oknak a hatás eredményére való irányultságáról, mint célról. A ható ok hatásra való képessége egy adott (és nem más) hatás előidézésére irányul. Az emberalatti világban tehát találunk irányítottságot, célt, de ezzel együtt magában a dologban nem találjuk meg ezen cél szellemi tevékenység általi kijelölését.

Az emberalatti világban a ható oknak az okozat felé való irányultságát Aquinói Szent Tamás szerint (ST I q. 2 a. 3) az is mutatja, hogy bizonyos okok többször okozva általában (de nem mindig, mert az ok akadályozva is lehet hatása kifejtésében) ugyanazt az okozatot hozzák létre. Ez is utal arra, hogy az ok az okozat létrehozására irányul, az okozat nem véletlenül jön létre. Ezt a tényt az sem cáfolja, hogy az ok az okozatát valamilyen természeti törvény szerint hozza létre és ezzel magyarázható az okozatok hasonlósága. A természeti törvény éppen megerősíti ezt a tapasztalatunkat. Van tehát egy olyan általánosabb értelemben vett célra irányulás, amely a ható oknak az okozat felé irányulását jelenti. Fontos megjegyezni, hogy az okozat még nem létezik, ez a jövőben van, ez a ható ok működésének az eredménye lesz. Ami a jelenben van, az a ható ok jövő felé való irányultsága, egy vonatkozás a ható ok és jövőbeli okozata között. Vonatkozás azonban csak két olyan dolog között lehet, amelyek valamilyen módon léteznek. A semmi nem lehet semmilyen vonatkozás alanya sem. A jövő reálisan még nem létezik, ezért az ok okozat felé irányítottságának vonatkozása csak egy értelemben lehet meg, amelyben a jövő is létezik az értelmi létezés szintjén. Ezért az ok és az okozat közötti vonatkozás feltételez egy szellemi létezőt, aki forrása a világban található célra irányítottságnak. Ennek a tulajdonképpen egyszerű, de mély gondolatmenetnek az alapja Aquinói Szent Tamás ötödik útja (ST I q. 3 a. 3), amelyet teleológiai érvnek is szoktak nevezni. Ez az érv az utolsó Szent Tamás érveinek a sorában, ezt megelőzik azok az érvek amelyek a változatlan változtatóhoz, az elsődleges okhoz, a tiszta ténylegességhez (actus purus), az önmagában álló létezéshez (ipsum esse subsistens) vezettek. A minden változásnak célt adó értelemhez vezető ötödik érv is ugyanoda vezet, ahová a többi érvek.

Eward Feser a már idézett könyvében ² összeveti Aquinói Szent Tamás érvelését az értelemes tervezettség (intelligent design) érvelési rendszerével. Az értelmes tervezettség a természettudományokat (elsősorban a biológiát) használva érvel egy intelligens tervező, Isten létezése mellett. Szerinte a természet világának, elsősorban az élővilágnak tudományos vizsgálata folyamán a tervezettségnek, a komplexitásnak olyan megnyilvánulásaival találkozunk, amelyek valószínűvé teszik, hogy ezek mögött egy értelmes tervező, az Isten van. Kicsi a valószínűsége ugyanis annak, hogy a tervezettségre utaló bonyolultsággal rendelkező élet, az élőlények fajai pusztán anyagi tevékenységek eredményeiként előálljanak. Az ilyen gondolatmeneteket bírálók azt vetik az intelligens tervezettség híveinek szemére, hogy ők az Istent a hiányok isteneként (God of the gaps) vélik felfedezni, mert a természetes okok egyelőre hiányzó, tudomány által még fel nem derített láncszemeit próbálják az isteni tervezéssel helyettesíteni. Aquinói Szent Tamás érvelése és az intelligens tervezettség közti különbség az első pillanatban látszik. Szent Tamás érvelése metafizikai érvelés, tapasztalati világunk legátfogóbb elemzésének eredményeként jut el ahhoz az okhoz, amely ezen világ létezésének és működésének a feltétele. Az elsődleges ok nem illeszthető be a másodlagos okok sorába, ez ezek fölött van. Az intelligens tervezettség képviselői a másodlagos okok sorában mutatkozó hiányok magyarázata miatt hivatkoznak Istenre. Szent Tamás érvelése azonban nem függ a természettudományok eredményeitől, ez az érvelés a létezésben jelenlévő általános célra irányítottságon alapul, ennek a célra irányítottságnak az általános magyarázata az isteni értelem. Ennek érdekes következménye az, hogy az így felfedezett Isten létezését nem teheti kétségessé semmilyen tudományos elmélet, még akkor sem, ha esetleg ez az elmélet olyan hiányokat magyaráz meg, amelyek magyarázatát korábban Istenben vélték felfedezni. Ez igaz Richard Dawkins géncentrikus darwinizmusára is. Tegyük fel, hogy ez az elmélet a ma megtalálható fajok kialakulásának teljes és hibátlan biológiai magyarázatát megadja. (Ez a feltételezés sokak szerint nem állja meg a helyét.) Ez azonban egyáltalán nem cáfolja Szent Tamás teleológiai érvét, amely nem az élettelen anyag és az élet, a különböző fajok közti távolság nagyságára épül, arra hivatkozva, hogy ezt a távolságot a másodlagos, természetes okok önmagukban nem képesek áthidalni. A transzcendens elsődleges ok, az isteni értelem nem abban mutatkozik meg, hogy fölöslegessé teszi a másodlagos, természetes okok működését. Ezek működésükben egy olyan célt valósítanak meg, amely cél éppen ezen valóságos okok működésén keresztül valósul meg, de ezt a célt a természettudományok nem képesek felismerni, ez kívül esik ezen tudományok területén. Ez a cél nem teszi fölöslegesség a tudományos elméleteket, az ezek által nyújtott magyarázatokat, de ezek sem homályosítják el a transzcendens célhoz rendelést, amely világunk dolgainak belső tulajdonsága, nem pedig valamilyen külső tervhez, tervrajzhoz való külsődleges igazodás.

A fentiek azonban nem jelentik azt, hogy a Dawkins által képviselt géncentrikus darwinizmus minden probléma nélküli elmélet lenne. Ez az elmélet például nem tudja megmagyarázni az ember anyagban való, de szellemi létezését. A további bejegyzésekben elsősorban azokról a kérdésekről lesz szó, amelyeket ez az elmélet felvet a filozófia, a természetfilozófia szempontjából. Így foglalkozni fogunk az élet eredetének (jóllehet ez közvetlenül nem tárgya Darwin, Dawkins elméletének), a fajok stabilitásának filozófiával összefüggő kérdéseivel is.