A Szentháromság titka a természetes értelem számára felfedezhetetlen hittitok. A kinyilatkoztatás által megvilágított értelem a teremtett világból származó fogalmakból kiindulva, de ezeket analóg módon értelmezve, megpróbálja a hittitkot megközelíteni, de a teljes megértésig nem jut el. A Fiú származásával kapcsolatban az atyaság és a fiúság fogalmai, az Ige, mint Szentírás által használt név, az ismeret (fogalom) keletkezésének folyamata kiindulásokat adnak az Atya és a Fiú titkának megközelítésére. A Szentlélek származása azonban még a titkon belül is titokzatos. A Fiú a megtestesüléskor emberré lett és köztünk élt. A Szentlélek tevékenységét azonban a titokzatosság, a láthatatlanság jellemzi. A Szentlélekről mondja Jézus: “A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” (Jn 3, 8). Aquinói Szent Tamás és az ő szentháromságtanát ismertető, már sokszor hivatkozott könyv ¹ megjegyzi, a Fiú származásával kapcsolatban használható “szótár” a Szentlélek esetében nem áll rendelkezésre vagy legalábbis szegényes. Maga a “Szentlélek” név sem jelöl ki olyan személyes vonatkozást, amely a harmadik isteni személyt megkülönböztetné az Atyától és a Fiútól, hiszen az Atya is szent és lélek, a Fiú is szent és lélek. Az elsődlegesen használt név tehát önmagában nem utal személyre, a Szentlélek személyességére és istenségére a hit forrásai utalnak.

A szótár szegényessége ellenére a teológia nem mond le arról, hogy a Szentlélek személyességét és istenségét világosan és határozottan valló hit számára valamilyen fogalmi megközelítést is adjon. Aquinói Szent Tamás a szent-ágostoni hagyományt követve a Szentlélek két másik nevének elemzése által közelíti meg a Szentlélek titkát. Ez a két név: a Szeretet (charitas) és az Ajándék (donum).

Istenben maga a szeretet szó sem jelent közvetlenül valamilyen személyes valóságot. A szeretet az akarat jóra irányultsága, jó felé vonzódása, a birtokolt jó élvezése, benne való gyönyörködés. A teremtett létezőben a szeretet a létezőnek egy tulajdonsága. Isten esetében a szeretet azonban azonos az isteni lényeggel, az isteni léttel: Isten maga a Szeretet. Az isteni szeretet saját maga, az isteni jóság felé irányul, és ezzel a szeretettel azonosak az isteni személyek: az Atya szeretet, a Fiú a szeretet, a Szentlélek a szeretet. A személyre utaló eredést Aquinói Szent Tamás abban a történésben látja meg, amelyet a szeretet ébredésének nevezhetünk. Hasonlóan ahhoz, ahogyan értelmünkben megszületik a fogalom, a belső szó, az akaratban is felébred a jó iránti vonzódás, a szeretet. A szeretet ébredésének az eredménye azonban nem a szeretet tárgyának valamilyen ismeretszerű jelenléte az akaratban. A szeretet tárgya az akaratban, a szeretőben másként van jelen. Ez a jelenlét az akarat szeretet tárgya felé való indításában, mozgatásában, késztetésben, érzelemben nyilvánul meg. Szent Tamás a szeretett szeretőben való jelenlétére az impresszió (impressio) szót használja. Isten esetében a szeretet ébredését analóg értelemben kell használni, ezért az ébredés szót az eredés szóval kell helyettesíteni, amelyben már nincs meg az ébredés által feltételezett időbeli kezdet és vég. A Szentlélek tehát hasonlóan ered az Atyától és a Fiútól, ahogyan a szerető akaratban jelenlévővé válik a szeretett “impressziója”, amely dinamikus értelemben impulzust, indítást jelent a szeretett felé. A “szeretet” szót tehát többféle értelemben használjuk. Ez egyrészt jelenti azt a lényegi, közös isteni szeretetet, amellyel  az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeret. Ugyanakkor jelenti a Szentlelket is, aki úgy ered az Atyától és a Fiútól, ahogyan a szerető akaratában létrejön a szeretett “impressziója”.  De szeretetnek nevezhetjük még magát az eredést is, amellyel a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Ezzel az eredéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez valóságosan egy, tehát nincs egy külön eredés, amelyben a Szentlélek az Atyától származik, és egy másik, amelyben a Fiútól származik.

A Szentlélek az Atya és Fiú kölcsönös szeretetének a gyümölcse. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy a Szentlélek a kölcsönös szeretetnek valamilyen eszköze vagy az az elv, amely okozná, lehetővé tenné a kölcsönös szeretetet. A Szentlélek a kölcsönös szeretetnek személyként való kifejeződése, pecsétje. Hasonló értelemben tekinthető a Szentlélek az Atya és a Fiú közti egység kötelékének, tehát nem ez a kötelék okozza az Atya és a Fiú szeretetben való egységét, hanem a Szentlélek ennek az egységnek isteni személyként való megnyilvánulása, gyümölcse.

A Szentlélek az Atyától és a Fiútól származó Szeretet. Ahogyan az isteni megismerés a három személy közös megismerése, úgy az isteni szeretet is a három személy közös szeretete. Ahogyan azonban a megismerés egységének megbontása nélkül az Atya atyakénti megismeréséből ered az Ige, ugyanúgy az isteni szeretet egységének megbontása nélkül, az Atya atyakénti szeretetéből, a Fiú fiúkénti szeretetéből, mint egyetlen princípiumból, ered a Szentlélek. Isten kifelé való tevékenységének, a teremtésnek, a megváltásnak, a megszentelésnek az indítéka a szeretet. Ezért a Szentléleknek, mint az Atyától és a Fiútól eredő Szeretetnek különleges szerepe van a teremtésben és az üdvösség rendjében. Erről egy későbbi bejegyzésben lesz részletesebben szó, most csak a Szentlélek egy másik nevével, az “Ajándék” névvel foglalkozunk.

Az Ajándék (donum) név a Szentlélekre, mint az üdvrendben adott ajándékra utal. A Szentlélek az Atya és a Fiú ajándéka az Egyháznak, a hívőknek. Erre a témára később még visszatérünk, most azzal foglalkozunk, hogy az Ajándék név miért alkalmas arra, hogy a Szentháromságon belüli vonatkozásokban egy személy neve legyen. Problémának látszik, hogy a Szentlélek ajándékul adása a Szentháromságon kívül, az időben megvalósuló üdvtörténet keretei között történik. Ugyanakkor a Szentlélek személye a Szentháromság belső életében öröktől fogva jelen van. Így felmerül a kérdés, hogy az Ajándék név hogyan utalhat valami olyanra, ami nem az üdvtörténet eseményeinek a következménye. Az ajándékkal kapcsolatban meg kell említeni az ajándékozóra való vonatkozását, továbbá alkalmasságát arra, hogy ajándék legyen. A Szentlélek öröktől fogva alkalmas arra, hogy az Atya és a Fiú ajándéka legyen, mert az Atyától és a Fiútól származik. Ezért a Szentlélek, mint személyiségéből fakadó jegyet viseli azt, hogy alkalmas arra, hogy az Atya és a Fiú ajándéka legyen. Maga az ajándékozás azonban az időben megjelenő üdvösség rendjében történik.

A Szentléleknek a teremtésben és gondviselésben, az Egyházban és az ember lelkében való titokzatos működésének kérdése átvezet a Szentháromság külső tevékenységének témájába. Ezzel kapcsolatban először a szentháromsági tulajdonításokkal (appropriationes) és küldésekkel (missiones) foglalkozunk.