December 27.
Igazából csak Isten lehet irgalmas. A mi irgalmunk mögött ott van saját irgalomra méltó állapotunk is: mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, amilyenben az van, aki iránt irgalommal vagyunk, akinek megbocsátunk. Emberi voltunkból következően ki vagyunk téve a betegségnek, a szegénységnek és végül a halálnak. A végtelen isteni tökéletességgel azonban nem fér össze ilyen helyzet, tehát Isten irgalma teljes, tiszta irgalom. Már maga a teremtés is az irgalom tette, Istennek nincs szüksége teremtményre, a Szentháromság önmagában, minden külső feltétel nélkül a szeretet és boldogság élete. Mégis Isten hozzá hasonló, ugyanakkor tökéletességben tőle végtelenül különböző létezést teremtett. Ebben a létezésben a hozzá való hasonlóságnak olyan fokozatait is megtaláljuk, amelyet a szellemi létezés, az értelem és akarat jelenléte jellemez. A teremtés ingyenes, túláradó jóságból kapott adományai mellett Isten még a saját belső életében való részvételre is meghívta szellemi teremtményeit. A természetes rend ingyenes adományaihoz így a természetfölötti rend ezeket meghaladó adománya társult.
A teremtmény szellemi létezése azonban együtt jár az Isten melletti és az Isten elleni döntés szabadságával. Az Isten elleni döntés által a teremtmény megcsonkítja, végzetesen hiányos létezéssé teszi az Isten által adományozott létezését. Az angyali létezés nagyobb tökéletessége miatt a bukott angyalok döntése végleges döntés, amelynek eredménye a kárhozat. Isten irgalmas szeretete azonban „mentőővet dobott” a tökéletesség alacsonyabb szintjén lévő, Sátán által „megvezetett” embernek. A bukott ember nyomorúsága Isten irgalmával találkozott, a Megmentő maga az Isten Fia lett, aki az emberi természet bűn miatti elesettségét és halálraszántságát is magára vette egyedüli ártatlanként és meghalt a bűnösökért. Isten irgalma egy konkrét emberi személyben mutatkozott meg, ezért nem lehet Isten irgalmasságáról értekezni Jézus Krisztus személye nélkül. Isten irgalmassága Jézus Krisztus által valósult meg. Ennek az irgalmasságnak a fő műve a megváltás. A Megváltó élete irgalmassággal teli élet, amelyet személy szerint mindenkiért áldozatként fölajánlott. Irgalmasság árad ebből az életből, amikor betegekkel találkozott, akiket meggyógyított, amikor a hozzátartozójuk elvesztése miatt síróknak visszaadta a föltámasztottat. Erről az irgalmasságról tanúskodik például az is, hogy amikor elhajózott, hogy tanítványaival egy kis időt nyugalomban töltsön, megérkezve „…látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani” (Mk 6, 34). Irgalmassága szenvedésében és kereszthalálában teljesedett be, amikor a legnagyobbat, életét adta értünk. Az irgalmasság konkrét testi és lelki cselekedeteinek példáját tehát Jézus Krisztus adja, akiben Isten emberi cselekedetek által mutatta meg végtelen irgalmát.
December 25.
Az első karácsonykor Istennek új jelenléte kezdődött a világban. Erre utal Jézus Krisztusnak az Ószövetségben adott neve: Emmanuel (Iz 7, 14), „velünk az Isten”. A „Jézus” név már ennek a jelenlétnek a céljára utal: „Isten megszabadít”. Ez a jelenlét egy embernek a jelenléte, amely tulajdonképpen az első karácsony előtt kilenc hónappal, az Angyali Üdvözletkor megkezdődött, mint a magzat jelenléte anyja méhében. Nagypénteken megszűnt ez a jelenlét, Jézust „kitépték az élők földjéből” (Iz 53, 8). Testétől elszakított lelke alászállt a holtak birodalmába, meghozta a szabadulást a világ kezdetétől fogva elhunyt igazaknak. Feltámadásával azonban folytatódott emberi jelenléte, a testben lévő lélek, a lélek által megformált test jelenléte. Ez a valóságos test azonban már a célhoz megérkezett, megdicsőült test. Ezért jelenléte a feltámadás utáni jelenésekben valóságos, de nem teljesen világunk természeti törvényei szerinti jelenlét. Mennybe menetelekor megígérte: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28, 20).
Jézus jelen van Egyházában, titokzatos testében. Jelen van tanítóként, Örök Főpapként: „olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember” (Zsid 8, 1-2), Ő az Egyház szentségeinek fő kiszolgáltatója. Az Oltáriszentségben testi jelenlétével ajándékozott meg bennünket. Jelen van a megszentelő kegyelem állapotában lévő lélekben Atyjával együtt: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14, 23).
Ez a jelenlét az első karácsonykor kezdődött. A szellemi lélek nélküli szamár, ökör és a többi állat ösztönével talán megérzett valamit ebből a jelenlétből a jászol körül. Az ember hitében értelmével ismeri fel, akaratával a szeretetben fogadja el ezt a jelenlétet és reménnyel néz a második eljövetel találkozása felé.
December 15.
A Gloria Tv híre alapján találtam rá egy érdekes körkérdés eredményére. A Christian History Magazine című felekezet-közi folyóirat megkérdezte 70 szerzőjét, hogy a Szentírás mellett melyeket tartják a keresztény történelem legjelentősebb írásainak. A szerzők által megjelölt írások 25 legjelentősebbje közül az első és a második Szent Ágoston vallomásai és Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-ja. A lista három huszadik századi szerzője: C. S. Lewis, Dietrich Bonhoeffer és Karl Barth. Érdekes lenne a körkérdés eredménye, ha ezt katolikus teológusok, történészek között tennék fel. Körkérdés híján csak találgatni tudok: előkelő helyet foglalna el Hans Urs von Balthasar, Karl Rahner, azonban Szent Ágoston, Szent Tamás hátrébb szorulnának. De ez csak (talán pesszimista) találgatás.
December 10.
December 8-án, a Szeplőtelen fogantatás ünnepének, az irgalmasság rendkívüli szentéve megnyitásának estéjén a Szent Péter bazilika és a Szent Péter tér rendkívüli látványosság a színtere volt. Ferenc pápa ajándékaként, a Szent Péter bazilika homlokzatát használva humanisták és művészek egy csoportja látványos produkció keretében hívta fel a figyelmet közös otthonunk, a Föld megvédésére, megóvására, összhangban a Párizsban folyó környezetvédelmi kongresszussal. Az esemény vatikáni szervezője Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának az elnöke volt.
A környezetvédelem kérdésével már évtizedek óta foglalkoznak. Az első időkben éppen a kérdésben leginkább érintett országok azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán jogos-e az aggodalom Földünk állapotának megváltozását illetően. Az utóbbi időben ezt már nem vonják kétségbe, inkább csak arról folyik a vita, hogy ki milyen áldozatot vállal az elkerülhetetlen intézkedések érdekében. A fejlődő országok joggal érzik úgy, hogy elsősorban a gazdag országok által tönkretett környezet megóvása érdekében nagy áldozatokat várnak tőlük. Ferenc pápa számára a környezetvédelem Egyház általi támogatása kiemelten fontos. Ezzel az Egyház is kiveszi a részét az emberiség nagy projektjéből, így járulva hozzá az emberiség kövőjéhez, jólétéhez.
Az ilyen jellegű feladatok egyházi felkarolás összhangban van az Egyház természetével. Mégis úgy gondolom, hogy az Egyháznak az ilyen problémák kezelésében mélyebbre kellene mennie, el kellene jutni azokhoz a gyökerekhez, amelyekből ez a probléma is fakad. Az emberiség fejlődésében, a természet erőit felhasználó tevékenységében sem mentes attól a sebzettségtől, amely az áteredő bűn következménye. A technológiai fejlődés jónak tekinthető, összhangban van Isten parancsával: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog (Ter 1, 28)”. Az ember azonban ebben a törekvésében is sebzett, a kapzsiság és a felelőtlenség következtében ez a tevékenysége egyúttal környezete jelentős károsodásával járt együtt. Az atyák az irgalmas szamaritánus személyében Jézus Krisztust is látják, aki lehajol a bűnei által megsebzett emberiséghez és ezt tanítása, a megváltás kegyelme által gyógyítja. Az Egyháznak elsődleges feladata ennek a tanításnak, a megváltás kegyelmeinek közvetítése. Az emberiség bajainak ez a leggyökeresebb kezelése.
A vatikáni „előadás” tulajdonképpen egy egyre inkább terjedő műfaj terméke. A fény- és hangtechnika eszközeinek fejlődése lehetővé tette, hogy kiemelkedő épületek ilyen látványosságok színpadául szolgáljanak, ezzel hívva fel a figyelmet például a környezetvédelem fontosságára. Felmerül azonban a kérdés, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a szentév megnyitásának napján helyénvaló volt-e az a show, amelynek nem sok köze volt ezekhez. Az Egyháznak a humanitárius kérdéseket másként kell kezelnie, mint ahogy például ezt az ENSZ vagy az a Világbank teszi, amely szponzorálta a produkciót. Ha ehhez nem tud hozzátenni semmit, akkor nincs rá szükség a világban. A kedd esti műsor viszont semmit sem tett hozzá ehhez.