Több bejegyzésben volt már szó az arisztotelészi-tomista metafizika fogalomkészletéről. Ebben és a következő bejegyzésben (egy témakör lezárásaként) megpróbáljuk ezt röviden összefoglalni. W. Norris Clarke S.J. könyve 1 jó bevezetés a témát még nem ismerők számára. Már nehezebb olvasmány John F. Wippel könyve 2, amely Aquinói Szent Tamás műveiből összegyüjti metafizikai nézeteit, kitérve a nézetekkel kapcsolatos vitákra is.
A tomista metafizika fogalmainak kialakulása 2500 évvel ezelőtt kezdődött. Az európai filozófia úgy indult, hogy görög gondolkodók a mitikus magyarázatokon kívül kerestek magyarázatot a világ eredetére és rendjére. A tapasztalható egység és különbözőség, állandóság és változás magyarázatának keresése közben olyan álláspontok is születtek, amelyek csak az ellentétpár egyik tagját tekintették valóságosnak, a másik részét tagadták, csak látszatnak tartották. A valóság különbözőség nélküli egységét és változatlanságát Parmenidész (Kr.e. 5-4. század) állította, Hérakleitosz (Kr.e. 535-475) viszont a változást hangsúlyozta. Parmenidész szerint a létező oszthatatlan, nem lehetnek benne különbségek. Ugyanis, ha lenne két dolog a létezésen belül, akkor ezeknek valamiben különbözniük kellene. A létezőtől azonban csak a nem-létező különbözhet, ezért a két dolog közti különbség nem létezik, tehát a két dolog azonos. Így az általunk érzékelt különbözőség csak látszat.
Az ókori filozófia klasszikus korszakának nagy alakjai, Platón és Arisztotelész ezeket a szélsőséges álláspontokat cáfolva alakították ki nézeteiket. Platón az állandóság és változás, az egység és sokaság kettősségének magyarázataként az állandóságot, az egységet az ideák tapasztalati világunktól különböző világába utalta. Arisztotelész szerint viszont nincs ilyen, az egység és különbözőség, az állandóság és változás egyaránt tapasztalati világunkban van. Ez azonban nem vezet ellenmondáshoz, mert ezek a létezők különböző összetevőire vonatkoznak. Így jutott el a létezők összetett voltának a felismeréséhez. Ez az összetétel nem fizikai összetétel: a komponensek fizikailag nem választhatók el egymástól. Ez az összetétel nem külsödleges, az összetevők együttesen alkotják a dolgot, önállóan, egymástól függetlenül nem létezhetnek. Az összetett létezőkben a komponensek különbözőségére később a skolasztika a metafizikai különbség (distinctio metaphysica) szakszót használta, jelölve ezzel, hogy itt a különbségnek egy olyan fajtájáról van szó, amelyre csak a metafizika talál rá, fizikailag a metafizikailag különbözők nem jelölhetők meg, nem választhatók szét.
A létanalógia (analogia entis)
A metafizika tárgya a létező, mint létező. (Egy régebbi bejegyzés foglalkozott a metafizika többi tudományokhoz való viszonyával.) Amiről a létezés nem állítható, az nincs, nem létezik, de a létezés a nem-létezőn kívül mindenről állítható. A létező (ens) tehát mindenre vonatkoztatható, ami van. Ugyanakkor nem értelmezhetjük a fogalmat úgy, hogy ez csak arra vonatkozik, ami minden létezőben közös. Ezt azért nem lehetséges, mert ekkor kizárnánk azokat a dolgokat, amelyek a létezőkben eltérőek, de ezt nem tehetjük meg, mert ezek is léteznek. Parmenidész fenti gondolatmenetének éppen az a hibája, hogy a létező dolgok közti különbségeket kizárja a létezésből.
Fogalmainkból új fogalomhoz jutunk, ha ezeket általánosítjuk vagy pedig jelentésüket szűkítjük. Így jutunk el a kutya fogalmából az állat fogalmához, vagy az állat fogalmából a kutya fogalmához. A létező fogalmát azonban nem lehet általánosítani, mert már mindent magában foglal, ami létezik. De szűkíteni sem lehet, mert a szűkítés az eredeti fogalom tartalmához olyasmit ad hozzá, amit az eredeti fogalom nem tartalmazott. Így az állat általános fogalmához hozzáadjuk a csak a kutyára jellemzőeket és így jutunk el a kutya fogalmához. A létező fogalmához azonban semmit sem lehet hozzáadni, mert amit hozzáadnánk az is létezőre vonatkozik, tehát a fogalom már ezt is tartalmazza. Így a létezés minden létező dologról állítható, de ez a fogalom nem bontható tőle különböző “alfogalmakra”, mert a létezéshez megkülönböztető jegyként (differentia specifica) csak a nem-létezést lehetne hozzáadni. Ugyanakkor a létezés nem teljesen ugyanolyan értelemben állítható a különböző dolgokról. Ha ezt tennénk, akkor nem-létezőnek tekintenénk a dolgok közti különbségeket. A tulipán is létezik, és mindaz létezik, ami a tulipánban van. Az elefánt is létezik, és mindaz létezik, ami az elefántban van. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a tulipán és az elefánt létezése teljesen megegyező létezés. A tulipán tulipán módjára, az elefánt pedig elefánt módjára létezik. Tehát amellett, hogy a létezés minden létezőről állítható és így olyan közösre utal, amelyet mindegyik birtokol, a létezés egyben azt a különbséget is jelöli, amely szerint a különböző létezők saját létezési módjuknak megfelelően léteznek. Ezért mondjuk, hogy a létezés fogalma analóg fogalom, különböző dolgokra nem teljesen azonos, hanem csak hasonló jelentéssel alkalmazhatjuk. A létező fogalma egyrészt jelzi azt a közöset, amely minden létezőben megvan, de egyben utal arra is, hogy ezek létezése nem teljesen azonos létezés, létezésükben különbség is van. Így beszélhetünk a létanalógiáról, az analogia entis-ről.
A létező analóg fogalma egyszerre utal a világban található egységre és különbségekre. A következőkben arról lesz szó, hogy a létező dolgokban mi felel meg az egységnek és a különbözőségnek.
Lényeg és létezés (essentia, existentia)
A létező dolgok közti különbség abból adódik, hogy létükben korlátozottan léteznek. Az egyik dolog léte nem terjed ki azokra a mozzanatokra, amelyekre egy másik dolog léte kiterjed. A dolog létezése csak arra terjed ki, ami a dolog. Egy másik dolog másik valami, de ez is csak aszerint létezik, ami ő. A dolgok létét tehát az korlátozza, ami a dolgot azzá teszi, ami a dolog. Ha ezt a létező dolog összetevőjének, komponensének tekintjük, akkor erre az összetevőre a “mi ez” kérdéssel kérdezhetünk rá. A kérdésre adott válasz pedig megmondja, hogy mi a dolog. Így például lehet az a válasz, hogy ez a szomszéd néni, vagy Cirmi cica. A létezőnek azt az összetevőjét, amely arra utal, hogy mi a létező, a létező lényegének, essentia-jának nevezzük. Elsősorban ez az összetevő felelős a létezők közti különbségekért.
A körülöttünk tapasztalható dolgok lényegéből nem következik az, hogy ezek ténylegesen is léteznek. Létezésük tapasztalati tény, de ez nem következik lényegükből olyan értelemben, ahogyan a háromszög fogalmából következik például az, hogy létezik egy olyan kör, amely a háromszög összes csúcspontján keresztülmegy (a háromszög köré írható kör). Ahhoz tehát, hogy egy dolog létezzen, a lényegéhez még szükséges egy ettől különböző összetevő is. Ez az összetevő, a létezés, az existentia. Ez a komponens utal arra az egységre, amelyet a létezés jelent, és amely a konkrét létezőben a lényeg által korlátozva jelenik meg. A létezésnek önmagában véve nincs korlátja. Ez mindent magában foglal, de a konkrét létezőkben a létezés a lényeg által korlátozottan jelenik meg. A lényegből és létezésből való összetettséget nem úgy kell érteni, hogy először van valamilyen lényeg, aztán ehhez később hozzájárul a létezés és ezáltal jön létre a konkrét dolog. A lényeg és létezés a dolog metafizikai összetevői, közöttük metafizikai különbség van, amely valóságos, de nem fizikai különbség, így ezek fizikailag, térben és időben nem választhatók el egymástól. Lényeg és létezés egymást föltételező, egymást kiegészítő összetevői a létező dolognak. Ebben az összetételben a lényeg jelenti a lehetőséget, a befogadást, a korlátozó tényezőt, a létezés pedig a megvalósulást, a befejezettséget, az aktív tényezőt.
A lényegből és létezésből, az essentia-ból és existentia-ból való összetettség a legáltalánosabb összetettség, ez minden teremtett létezőre jellemző, ez megvan az angyalokban, emberekben, az anyagi világ dolgaiban. Istenben azonban nincs ilyen összetettség, benne a lét nincs lényeg által korlátozva, benne a lényeg és a létezés között semmilyen különbség nincs: lényege az, hogy létezik és létezése a lényege. A teremtett dolgok létből és lényegből való összetettségét úgy is fel lehet fogni, hogy ezek nem birtokolják létüket sajátjukként, hanem ezt kapják: ez nem önálló, hanem részesedett lét. A részesedés, participatio azt jelenti, hogy a részesedő a részesedett dologgal nem rendelkezik a maga teljességében, nem sajátjaként birtokolja: az amiben részesedik, önállóan, sajátként, a maga teljességében valami másban van meg.
A következő bejegyzésben olyan összetettséggel foglalkozunk, amely már csak az anyagi létezőkre jellemző. Ez az anyagból és formából való összetettség.