Az utóbbi időben ez a blog ritkábban foglalkozott egyházpolitikai kérdésekkel. Inkább az Egyház folytonosságában fejlődő, előzményeit nem megtagadó, Aquinói Szent Tamás nyomában járó filozófia, teológia témáival foglalkoztunk. Most azonban megint egyházpolitikai témára kerül sor a Vatikáni Rádió honlapján megjelent egyik írással kapcsolatban. Az írás használja a haladó és (ultra)konzervatív kategóriákat. Már most meg szeretném jegyezni, hogy a cikk fenti, ideológiai szinezetű kategorizálását nem érzem helyénvalónak. Sajnos egyre inkább, ahogyan az idő halad, a heterodox-ortodox kategorizálás tűnik a helyesnek. A lappangó heterodoxia a tanítóhivatal által elítélt vélemények szintjéről egyre inkább a hivatalos, Vatikáni Rádió által is képviselt állásponttá válik. Azt hiszem, látható az a törekvés, hogy  Ferenc pápa környezetének, Ferenc pápa körül meghúzódó csoportoknak az elmúlt évtizedekben sokszor a tanítóhivatal által problematikusnak nyilvánított véleményével nem egyező véleményeket kiszorítsák az Egyházból, ezeket Egyházon kívüli véleményeknek nyilvánítsák.

Ez a tendencia jól tettenérhető az írás következő mondatában is: „Ez az ultrakonzervatív irány, már a II. vatikáni zsinattal is szembeforduló Lefebvre érsek és szakadár követői, a X. Pius Testvériség makacs ellenállását követi”. A szerző nem veszi tudomásul azt, hogy akikről szó van, éppen hogy nem Lefebvre érsek követői. Az igaz, hogy az ember néha irigykedve gondol a Szent X. Piusz Papi Testvérületre (ez a hivatalos név, a szerző még a „szent” jelzőt is kihagyja), akiknek a maguk körében nem kell szembenézni azzal a zavarral, amivel napjaink egyházában találkozunk. Bizonyos szempontból könnyű lenne kijelenteni, hogy felejtsük el ezt és tekintsük a Szent X. Piusz Papi Testvérületet a mi közösségünknek. Ez azonban éppen a megbélyegzett „ultrakonzervatívok” számára lehetetlen, akik ragaszkodnak a hitletétemény sértetlenségéhez, az 1. Vatikáni Zsinat dogmáihoz és így nem szakadhatnak ki Ferenc pápa joghatósága alól. Inkább vállalniuk kell a nehéz helyzetet és azt a nem könnyű feladatot hogy hűségesek maradjanak az Egyház örök tanításához és engedelmesen megmaradjanak az Egyház hierarchiájának egységében. Valamilyen szakadást ugyanis bizonyos értelemben véve már valóságnak lehet tekinteni. Az álláspontokban, a (például gyóntatási) gyakorlatban olyan ellentétek tapasztalhatóak, amelyek már összeférhetetlenek az Egyház tanításának egységével. Különben is, Ferenc pápa sűrűn idézett mondása szerint az idő fontosabb a térnél. Ezt alkalmazva, az egységet az időben is kell nézni, ez az egység nem csak egy adott pillanat térbeli egysége, hanem az a folytonosság, amely Jézus Krisztustól vezet a ma egyházáig.

Hogy ez a belső szakadás egyszer valóságos egyházszakadássá válik-e, nem tudjuk. Ennek van valószínűsége, de ez nem az „ultrakonzervatívok” miatt van így, hanem talán ez éppen akkor fog bekövetkezni, amikor Ferenc pápa egyik utóda a hitletétemény sértetlenségének szükségességét felismerve fog eljárni, ezt viszont azok, akik szinte hivatásszerűen a hitletétemény, a dogmák határán „partizánkodnak”, ezek súlyának csökkentésére törekednek, már nem fogják elfogadni. A jövőt azonban csak az isteni mindentudás látja.

Egy pár mondatban még visszatérünk a Szent X. Piusz Papi Testvérülethez. Ők Ferenc pápa szerint katolikusok. Lefebvre érsek jogtalan püspökszentelése nem lehet követendő út. Azt persze nem tudjuk még pontosan, mi történt azokban az időkben, amikor Joseph Ratzinger bíboros szinte az utolsó pillanatig közvetíteni próbált a pápa és Lefebvre érsek között. XVI. Benedek pápa felmentette a jogtalanul felszentelt püspököket a kiközösítés terhe alól, ami persze nem jelenti a helyzet végleges rendezését. Ennek ellenére néha úgy látszik, hogy ők mégis inkább az Egyház tanításának az egységében vannak, mint azok az egyházi hierarchia magas fokán állók, akik kétértelmű (sőt néha már nem is annyira kétértelmű) megnyilatkozásaik által rombolják az Egyház hitét. A Szent X. Piusz Papi Testvérület papjainak száma egyébként ebben az évben elérte a hatszázat, míg Európa bizonyos részein a papság kihalása egyre inkább realitás.

Maga az írás közvetlenül az Amoris Laetita buzdítás visszhangjával foglalkozik és ezzel kapcsolatban Szabó Ferenc jezsuita atya, akitől az írás származik, hivatkozik a témáról írt könyvére és Török Csaba atya erről írt „szakszerű ismertetésére”. Török Csaba atya szakszerűségével kapcsolatban egy idézet az egyik vele készített, szinódusról szóló interjúból:

Az nem merül fel, hogy szentségi házasságon kívüli párkapcsolatban élők áldozhassanak. Erről a kérdésről, a második szentségi házasság lehetőségéről, vagyis a házassági állapot egyházi rendezéséről szól a bíborosok vitája. Kasper szerint igen, Müller és Pell szerint nem lehetséges.

Látszik, hogy itt a bíborosok vitájának teljes félreértésről van szó. Sajnos éppen Kasper bíboros részéről merült fel a házasságon kívüli párkapcsolatokban lévők áldozáshoz engedése bizonyos feltételek között. Azt ugyanis senki sem vonta kétségbe, hogy a szentségi házasságban élők áldozhatnak. Maga Szabó Ferenc atya is megállapítja egy másik írásában, hogy nem erről van szó:

Történt itt egy kis előrelépés a Familiaris consortióhoz viszonyítva az elvált és újraházasodottak egyházi integrálását, bonyolult helyzetük megkülönböztetését, illetve egyedi estekben – különböző feltételekkel, penitenciatartás után – szentségekhez járulását illetően.

A fenti, az álláspontok zavarosságát, logikátlanságát illusztráló kis kitérő után térjünk vissza ismét az eredeti íráshoz, amelyben Szabó Ferenc atya így idézi a könyvét méltató Török Csaba atyát:

[a könyv] Bevezet minket a viták, a kételyek és kérdések birodalmába, egészen azokig a problematikus pontokig, amelyek a mai napig diszkussziókat gerjesztenek: ilyen a Humanae vitae kezdetű enciklika, vagy II. János Pál morális tanítóhivatalának értékelése, megítélése.

Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy ha a tanítóhivatal Ferenc pápát megelőző megnyilatkozásaival kapcsolatban helye van a „problematikus pontok” (Humanae Vitae és a meg nem nevezett Veritatis Splendor enciklikák) diszkussziójának, akkor miért nézik ezt rossz szemmel Ferenc pápa megnyilatkozásai esetében. Ha valaki az „utolsó parancs érvényes” katonai álláspontjára helyezkedik, annak azt is kellene tudnia, hogy az éppen most utolsó parancs abszolút értelemben nem az utolsó. Valójában ez az elv a tanítóhivatal súlytalanná válásához, relativizálásához vezet. Az Egyházat egy olyan emberi közösségnek tekinti, amely csak azt képes felismerni, hogy mit diktál egy adott helyzet. Így az Egyházra persze már nincs igazán szükség, vannak egyéb, emberi alapokon álló nemzetközi szervezetek.

Befejezésül még egy részlet az írásból. Szabó Ferenc atya írásában egy francia nyelvű folyóiratból, a Documentation Catholique-ből idéz:

Az erkölcsi normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz /amelyeket konkrét helyzetekben követünk/. És semmit sem lehet véglegesnek tekinteni a keresztény életen és a szentségeken kívül. Ebben a keretben, a morális (erkölcs) nem arról szól, hogy tudjuk: mi szabad vagy megengedett, hanem hogy miként tudunk jobban megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk. 

Ez az idézet sok mindent elárul. (Azt persze megmagyarázhatná, hogy miért tesz kivételt a szentségekkel kapcsolatban.) Világos az idézetből, hogy például nincsenek dogmák, amelyek hitigazságokra vonatkozó végleges kijelentések. Csak azt kell figyelni, „amit Isten elvár tőlünk”. Arra a kérdésre azonban nem kapunk választ, hogy honnan tudjuk, hogy Isten mit vár el tőlünk.

Másik érdekes kijelentés az, hogy „az erkölcsi normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz”. Ez mintegy „cseppben tengerként” tükrözi azt a terjedőben lévő álláspontot, hogy vannak ugyan erkölcsi normák, törvények, egyházi tanítás, de ezek mintegy fölöttünk lebegnek, elszakadva a pasztorális gyakorlattól, a mindennapi élettől, tehát nyugodtan lehet ezek figyelembevétele nélkül vagy ezeket eltorzítva eljárni. Ha pedig ezt az eljárást mégis valamilyen értelemben igazolni akarjuk, akkor a szöveg szerint a „megkülönböztetés” szót kell használni, vagy azt kell hangsúlyozni, hogy az idő fontosabb a térnél, vagy új dinamikáról kell beszélni, vagy azt kell mondani, hogy Ferenc pápa így reformálja meg az Egyházat. A lényeg tehát az, hogy vannak ugyan isteni, erkölcsi és egyházi törvények stb, de ezek „gumiból vannak”, nyugodtan feszíthetjük őket akár az ellentmondásig.

Boldog IX. Piusz pápa, Szent X. Piusz pápa, könyörögjetek érettünk!