Több mint egy évvel ezelőtt, Brendel Mátyás tollából egy cikk jelent meg a Magyar Tudomány folyóiratban. A cikk címe: A nagy trónfosztás. A cikk szerint Stephen Hawking és Leonard Mlodinov legújabb könyve (Nagy Terv) végső csapást mér az Isten létezését valló nézetekre. Ezt írja:

A könyv nagy célkitűzése tulajdonképpen (az) isten(ek) teljes „halála”, hogy Nietzsche szállóigéjét alkalmazzuk. És ez a „trónfosztás” sikerül is Hawkingnak és Mlodinovnak.

A trónfosztás első lépésben az “Aquinói Szent Tamás emlegetett istenérvei közül a prima causa, vagy az azzal rokon, arisztotelészi ‘mozdulatlan mozgató’ megdöntése” által valósul meg. Mi által dőlt meg ez az érv? A cikk szerint azért, mert az ősrobbanásnak nem tulajdonítható olyan időpont, mint amilyen tulajdonítható például egy napfogyatkozás kezdetének. Az ősrobbanás egy szingularitás, matematikailag nézve egy tetszés szerint megközelíthető, de el nem érhető pont. Ezt írja:

Nincs tehát a szingularitás előtti időpont. Sőt, tulajdonképpen a szingularitás sem létező pont, hanem csupán a határérték. Olyan, mint a nyílt intervallumot lezáró pont, amely az intervallumnak nem része. Az a kérdés tehát, hogy „mi volt a Világegyetem előtt, hogyan keletkezett, vagy ki teremtette”, ugyanolyan értelmetlenség, mint azt kérdezni, „mi van a Déli-sarktól délebbre a Föld felszínén”

Feltehetően a szerző ebből azért vonja le a prima causa-ra, az elsődleges okra, a “mozdulatlan mozgatóra” való utalás téves voltát, mert ezt az okot nem tudjuk elhelyezni az többi okok idősorában. Az ősrobbanás időpontja ugyanis nem szokott értelemben vett időpont, hanem egy szingularitás, ‘az idő „fokozatosan” csavarodik ki a térből’. A kozmológiai istenérv legismertebb verziójának kidolgozója, Aquinói Szent Tamás filozófiailag nem látta kizárhatónak azt, hogy a világ öröktől fogva létezzék. Erről írt is egy kis könyvecskét is A világ örökkévalósága címmel. Valójában “az elsődleges ok” kifejezés nem az okok idősorában való elsőségre utal, hanem olyan elsőségre, amely azt fejezi ki, hogy minden más oknak ez oka. Az okok nem lennének okok az elsődleges ok nélkül, de még csak nem is léteznének. Tehát nem arról van szó, hogy az elsődleges ok beáll a másodlagos okok közé elsőnek, hanem ezek fölött van, de ugyanakkor ezek legbelső működése sem lenne lehetséges elsődleges ok nélkül. Az elsődleges ok “nem érhető tetten” a fizika, kozmológia eszközeivel. Ha az elsődleges okot a fentiek szerint értelmezzük, akkor Hawking és Mlodinov kifogásai nem érvénytelenítik a kozmológiai istenérvet. A ”második csapás” azzal az antropikus elvvel kapcsolatos, amelyre közvetlenül nem alapoztak istenérvet a katolikus filozófiában. A katolikus filozófia istenérvei általában nem egyes természettudományos eredményekre, elméletekre alapozódnak. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az anyag mérhető, kiszámítható, kísérletileg ellenőrizhető, megfigyelhető tulajdonságaira építő természettudomány saját határain belül nem juthat el Istenig, mert Istennek nincsenek mérhető, kiszámítható, kísérletileg ellenőrizhető, megfigyelhető tulajdonságai. Ha viszont a természettudomány lemond például a kísérletileg ellenőrizhetőségről, megfigyelhetőségről, akkor már nem természettudomány.

A cikkel kapcsolatban született egy katolikus és egy evangélikus válasz. A katolikus válasz szerzője Török Csaba atya, az evangélikus válaszé pedig Szentpétery Péter evangélikus lelkész. A teljesség kedvéért megemlítjük még, hogy Brendel Mátyás is írt egy  választ a válaszokra. Ebben a bejegyzésben (és ezt követően még néhány bejegyzésben) a természetes teológiával, a természetes értelem által elérhető istenismerettel foglalkozunk, ennek említése ugyanis lényegében hiányzik Török Csaba atya cikkéből.

A cikk két felfogást állít szembe egymással. Az elsőt a cikk így írja le:

Az erőltetett, győzelmi zászlóként lobogtatott istenérvek világa az emberi tudás arcára formált istenséget tárja elénk, neki épít trónt. Azonban a tudás gyarapodása szükségszerűen le is dönti ezt, s ez így van rendjén, így helyes…Brendel világos érveléssel képes ezt bebizonyítani, s ezért köszönet illeti őt.

Ezzel szemben áll a hívő istenismeret:

A hívő ember számára a hite bár külső érvrendszerekkel megkérdőjelezhető, belülről mégis hordoz egy alapvető és másra vissza nem vezethető bizonyosságot, miszerint „tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne” (2Tim 2,12)

A cikk gyakorlatilag nem veszi figyelembe a praeambula fidei, hitelőzmények sajátos helyzetét. Ezek az Isten létére és bizonyos tulajdonságaira vonatkozó ismeretek, amelyekhez el lehet jutni a hit előtt is, a természetes ész fényénél. Ebben az esetben tehát nem az első megközelítés torz istenképéről, de nem is a már feltételezett hitről van szó, hanem egy olyan lehetőségről, amely ugyan nem egy torz istenképre vonatkozik, de még nem a hitről van szó. Erről a lehetőségről szól az I. vatikáni zsinat dogmája, amelyet egyébként a cikk idéz:

Az I. vatikáni zsinat (1869–1870) felkarolja a kozmológiai istenérvet, s kijelenti: „… Isten […] a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető (certo cognosci posse)” (DH, nr. 3004)

A cikkben valójában azzal a szakadékkal találkozunk, amely bizonyos teológiai iskolák esetében a zsinat előtti és zsinat utáni teológia között van. A természetes istenismeret kérdése persze nem egyszerű téma. Több kérdés is felmerül a témával kapcsolatban. Ilyen kérdések például:  hogyan viszonyul az I. vatikáni zsinat dogmája az úgynevezett “istenérvekhez”? Olyanok-e ezek az érvek mint a matematikai bizonyítások (például Thalész vagy Püthagorasz tételének a bizonyítása), amelyek tulajdonképpen “kényszerítő” erejűek? A további bejegyzésekben ezekről és még más  kérdésekről lesz szó.