Jézus Krisztus szenvedése és halála által megváltotta az emberiséget, de ez a megváltás nem válik hatékonnyá azonnal minden emberben. Az egyes embereknek tagként kell kapcsolódniuk ahhoz a Főhöz, akiből a megváltás hatása, kegyelme árad a tagokra. Ez a kapcsolódás a hit és a szentségek által történik meg ¹. A hit és a szentségek szorosan összefüggenek egymással, a hit állapota a szentségek nélkül a megváltás után tulajdonképpen rendkívüli állapot (végső soron ez a vágyban való keresztség állapota).

Az üdvösség nem korlátozódik csak azokra, akik az Egyház szentségeiben részesülnek. A hit és a hit szerinti cselekedetek nélkül azonban lehetetlen az üdvösség ². A hit igazságok elfogadása, ahol az elfogadás indítéka maga az Isten, aki az Első Igazság. Az igazságokat általában érzékszervi tapasztalatunk alapján (például esik az eső) vagy értelmünk belátása alapján fogadjuk el. Ilyenkor értelmünk meghajol az igazság előtt, nincs szükségünk valamilyen akarati döntésre az igazság elfogadása érdekében. Persze ilyen esetekben is dönthet úgy az akarat, hogy az értelmi belátás ellenére sem fogad el valamilyen igazságot. Ezt mutatják azok a szkeptikus álláspontok, amelyek olyan igazságokat tagadnak, amelyek nélkül tulajdonképpen a mindennapi élet, a természettudományok gyakorlása sem lenne lehetséges. A hit igazságai azonban sem a tapasztalat, sem a gondolkodás számára nem beláthatók (jóllehet valamilyen ésszerűségről ezek esetében is beszélhetünk), ezért ezek elfogadása nem nélkülözheti az akarat döntését. Folytatás →

Az előző bejegyzés témája a szentségek hatékonysága volt, azaz hogyan hozzák létre a szentségek hatásukat. Ebben a bejegyzésben is egy általános szentségtani témával foglalkozunk, azzal, hogy mi a szentségek hatása. A szentségeknek az ezeket fölvevőkben három hatása van: a szentségi kegyelem közlése minden szentség hatása. A második hatás, a szentséget befogadó lelkében eltörölhetetlen szentségi jegy létrehozása. Ez csak három szentség, a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend hatása. A harmadik hatás csak egyetlen szentség, a házasság szentsége esetében van meg, ebben létrejön a fölbonthatatlan házasság. Ez a bejegyzés most a szentségi kegyelemmel foglalkozik.

A megszentelő kegyelem létrejötte a lélekben csak három szentségnek, a keresztségnek, a gyónás szentségének és a betegek kenetének (utolsó kenetnek) a hatása. A betegek kenetének ez a hatása azonban nem teszi fölöslegesség a gyónást, mert amint a Katolikus Egyház Katekizmusa megjegyzi, ennek akkor van meg ez a hatása, ha „ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni” (1532). Tehát ehhez is szükséges valamilyen előzetes bűnbánat, amelynek azonban a hittudósok szerint nem kell kifejezettnek lenni, elég az a „habituális” bánat, amely a keresztény életvitelt folytatóknál föltételezhető ¹. Az élők szentségei esetében a megszentelő kegyelem azonban föltétele a szentség fölvételének, ezért fölmerül a kérdés, hogy a szentségi kegyelem hogyan viszonyul a megszentelő kegyelemhez, ehhez képest mi újat ad a szentségi kegyelem. Az állapotszerű megszentelő kegyelemmel szemben az aktuális (segítő) kegyelem Isten átmenő, tranziens hatása a lélekben. Ha csak ebben látnánk azt a „többletet”, amit a szentségi kegyelem a megszentelő kegyelemhez hozzátesz, akkor ez is valamilyen tranziens hatás lenne a szentség fölvételével kapcsolatban. A szentségi kegyelem azonban hosszabb időre vonatkozik, ezért ez még ebben a kérdésben a kevésbé „ontológiai” fölfogást képviselő Suarez szerint is jogcím a szentség jellegének megfelelő aktuális kegyelmekre ². Folytatás →

Az Egyház szertartásai között van hét olyan szertartás, amelyeknél a szertartás elvégzésének különleges hatása van. A szertartások célja általában Isten imádása, dicsérete, imádság Istenhez és a mi megszentelődésünk. Hét szertartás esetében a megszentelődés a szertartás helyes elvégzését szükségszerűen követi. Ez a hét szertartás, szentség krisztusi alapítású és ezekkel kapcsolatban az Egyház hitét fogalmazta meg a trienti zsinat híres „ex opere operato” kifejezése. A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír erről (1128):

Ez az értelme az Egyház azon kijelentésének, [44] hogy a szentségek ex opere operato (“magából a ténybõl fakadóan, hogy a cselekmény megtörtént”), azaz Krisztus egyszer s mindenkorra végbevitt üdvözítő művének erejéből hatnak. Ebbõl következik: “a szentség nem a szentséget kiszolgáltató vagy fogadó ember igazságából, hanem Isten erejébõl valósul meg”. [45] Abból fakadóan, hogy egy szentséget az Egyház szándéka szerint ünnepelnek, Krisztus és az õ Lelkének ereje működik benne és általa a kiszolgáltató személyes szentségétől függetlenül. Mindazonáltal a szentség gyümölcsei a fogadó fölkészültségétől is függenek.

Az ember megszentelődése csak Isten műve lehet, ezt önmagában semmilyen emberi cselekedet nem okozhatja. Az is nyilvánvaló, hogy megszentelődésünk Jézus Krisztus megváltó szenvedésének és halálának a gyümölcse. A Summa harmadik részének 48. kérdése foglalkozik azzal, hogy Krisztus szenvedése hogyan okozza üdvösségünket. (Ennek a kérdésnek a fordítása itt található meg.) A szentségi szertartások azonban Krisztus két eljövetele közti idő szertartásai, ezért a hit valamilyen szintű megértésére törekvő teológia joggal teszi föl a kérdést, hogy hogyan kapcsolódnak a most kiszolgáltatott szentségek Isten megszentelő cselekedetéhez, Jézus Krisztus üdvözítő szenvedéséhez. Találhat-e a hívő értelem ezek között olyan összefüggés, amelyben megmarad az isteni cselekvés elsősége, de mégis jelen van az emberi cselekedet is ¹. A tomista teológia állítja ilyen összefüggés lehetőségét, és ezt a lehetőséget az Arisztotelész által még teljes egészében nem kidolgozott eszköz-okság fogalmával világítja meg. Eszköz-okról (causa instrumentalis) akkor van szó, amikor egy fő ok (causa principalis) hatását valamilyen eszköz igénybevételével fejti ki ². Ilyen fő ok vagyok most, amikor ezt a bejegyzést írom, az eszköz-ok pedig a számítógép, amelyen begépelem a bejegyzés szövegét. A számítógép persze egy bonyolult eszköz-ok, különleges bonyolultságát az adja, hogy itt az eszköz mögött egy bonyolult technológia van. Ennél egyszerűbb eszköz a ceruza, amivel írok, vagy a szobrász vésője és kalapácsa. Az eszköz használata által kifejtett hatásnak tehát két oka van: a fő ok, az eszköz használója és az eszköz mint eszköz-ok. Az eszköz ebben az okságban alárendelt szerepet játszik, de ez mégis tényleges oknak tekinthető, mert az adott hatás létrejöttében szerepe van. Az eszköz-ok nem rendelkezik semmilyen önálló erővel a hatás létrehozásához, erejét a fő októl kapja és a fő ok adja azt a meghatározottságot is, amely következtében az eszköz-ok éppen ennek a hatásnak az elérésére irányul. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy az eszköz-ok részesedik a fő ok erejéből. Folytatás →