Egyik bejegyzésben arról volt szó, hogy a véges, teremtett létezők létüket lényegük (a “mi ez” kérdésre adott válasz) által korlátozottan birtokolják. A teremtett létező nem valósítja meg a lét teljességét, ez csak az adott és korlátozott lényeg megvalósulása. Isten a teremtésben részesíti őket a létben, ezt a létet azonban nem sajátjukként, lényegükhöz tartozóként birtokolják. Ezért a tomista iskola szerint minden teremtett létezőt jellemez a lényegből és létezésből (essentia, existentia) való összetettség. Ugyancsak előző bejegyzésekben (itt és itt) olyan összetettségről beszéltünk, amely az anyagi világ létezőire vonatkozik: ez az (elsődleges) anyagból és lényegadó formából (materia prima, forma substantialis) való összetettség. Ezek az összetettségek metafizikai összetettségek, az összetevők fizikailag nem választhatók szét, az összetevőknek nincs önálló létük, együtt alkotják a valóságos létezőt. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy vajon a teremtett léthez szükségszerűen hozzátartozik-e az anyagból és formából való összetettség, azaz létezhetnek-e olyan teremtmények, amelyeknek nincs anyaguk. A választ a kinyilatkoztatás adja meg, amely beszél teremtett szellemi létezőkről, angyalokról.
A régebbi dogmatika könyvek részletesebben foglalkoztak az angyalokkal. Az angyalok üdvtörténeti szerepének mitológiai felfogása (elsősorban nem katolikus teológusok részéről) sérti a kinyilatkoztatás integritását. Az üdvtörténet szerint az angyalok embereknél magasabb rendű, szellemi lények, állandóan Isten közelségében vannak, Istent imádják. Izajás próféta írja meghívási látomásában (Iz 6, 2-4):
Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: »Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!« Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel.
Az emberek számára Isten üzenetét többször angyalok közvetítik: Keresztelő Szent János és Jézus születését Gábor angyal jelenti be. A Jelenések könyvében az angyalok végrehajtják Isten parancsait. Segítik az embereket, vannak őrzőangyalok. Ezt mondja például a 90. zsoltár:
Angyalainak parancsol felőled,
hogy minden utadon őrizzenek.
Kezükön hordoznak téged,
hogy kőbe ne üssed lábadat.
De beszámol a Szentírás a jó és rossz angyalok közötti harcról is: többször név szerint említi Szent Mihály főangyalt, aki a mennyei seregek vezére. XIII. Leó pápa imája őt kéri, hogy védelmezzen minket a Sátán elleni küzdelemben. A mennyei seregek hierarchiát alkotnak, a Szentírás nyomán a liturgia is említi az angyalokat, főangyalokat, kerubokat, szeráfokat, trónokat, uralkodókat, erőket.
A középkorban a teológusok sokat foglalkoztak az angyalok természetével. Mai szóval azt mondanánk, hogy egy “lehetséges univerzumot” vizsgáltak, amelyben a létezőkre jellemző a lényegből és létezésből való összetettség, de hiányzik belőlük az anyag-forma összetettség. Ugyanakkor tudták, hogy ez az univerzum valóságos része a teremtésnek. A tomista felfogás az angyali világ létezőit tiszta formáknak tekinti, amelyek megvalósulásához nem szükséges a befogadó anyag. Ezek tehát önmagukban létező formák (forma subsistens), de azért az ő anyagtól független létük is teremtett, részesedett lét. (Tulajdonképpen az emberi lélek is önmagában létező forma, mert képes a megformált test pusztulása után is tovább létezni.)
Az anyagnélküliségből következik, hogy az angyalok nem halnak meg, mert a halál azt jelenti, hogy egy lényegadó forma tovább már nem formálja meg az anyagot, ezt a halál után más formák formálják meg. Ez az öröklét azonban nem azonos a változatlan Isten örökkévalóságával, aki független az időtől. Az angyalok nem változatlanok, csak a lényegi, szubsztanciális változás zárható ki esetükben. Az anyagi világban a lényegi változások (például egy élőlény keletkezése, elpusztulása) mellett más változások is vannak. Ilyenkor nem szubsztancia keletkezik, semmisül meg, hanem egy szubsztancia tulajdonságai változnak. Ez a második típusú változás az angyalok esetében is jelen van, így az angyaloknak is időben élnek, van történelmük. Az angyalok ideje azonban nem azonos az anyagi világ intenzívebb változásait tükröző, földi idővel, az angyalok idejére a skolasztikusok egy külön szót, az aevum (görögül aión) szót használták. Véleményük szerint a halál után az emberi lélek is ebben az időben él.
Az anyag hiányából következik az is, hogy az angyalok “metafizikájából” hiányzik a principium individuationis, az az elv, amely lehetővé teszi, hogy egy adott faj több egyedből álljon. Az angyal tiszta, önmagában létező forma, ezt nem fogadja be semmilyen anyag, amely lehetővé tenné az adott forma több egyedben történő megvalósulását. Így a két angyal közti különbség nem a két ember közti különbséghez hasonlít, hanem inkább két faj (például oroszlán, medve) közti különbségre.
Érdekes kérdés, hogy az angyalok hogyan ismerik meg Istent, a többi angyalt, az embert, az anyagi világot. Isten a teremtményeket saját teremtő eszméin keresztül ismeri, ez pedig Isten egyszerűsége miatt nem különbözik az isteni értelemtől, magától Istentől. Ez az ismeret teljes és kimerítő, a teremtmény soha nem juthat el ilyen ismeretig. Az ember ismerete az érzékszervek adataiból indul ki, ezekben fedezi fel az értelem a teremtő eszméket. Az emberi ismeret az elvonatkoztatás fárasztó útját járja: megismeri az egyediben az általánost, és ennek fényében ismeri meg tökéletesebben az egyedit. Az ismeretek ítéletekben fogalmazódnak meg, ezek egy részéhez következtetések segítségével jutunk el. Az ismeretek fejlődése folyamán ez az út többször bejárásra kerül, így lesz az ismeret egyre teljesebbé. Az angyal esetében érzékszervi adatok nem hordozhatják az ismeretet. Az angyali ismeret forrása az Isten teremtői eszméiben való részesedés. Ezek “lenyomatai” az angyal teremtésekor kerülnek az angyal értelemébe, ezek alkotják azokat az eszméket, formákat, amelyeken nyugszik az angyali ismeret. Az angyal tudása készen kapott tudás, nem kell ehhez tanulás, az emberi ismeretszerzés fáradtságos útja, nem kellenek következtetések sem. Az angyali tudás kezdetétől fogva teljes, nem fejlődik, nem bővül, nincs benne lehetőség, potencialitás a gyarapodásra. Ez az ismeret intuitív, tartalmazza az általános és egyedi ismeretét. A velünkszületett eszmék (ideae innatae) Platonnál, Descartes-nél felbukkanó elképzelései valójában az angyali értelemben valósulnak meg és nem az emberiben. Az angyali ismeret világosságában és pontosságában felülmúlja az emberi ismereteket. Isten közvetlen ismerete azonban az angyali természet számára sem lehetséges, Isten csak mint a létezők teremtője jelenik meg a természetes angyali ismeretben. Az angyalok természetfölötti hivatásáról később lesz szó. Az angyali tudás kiterjed a többi angyal, az ember, az anyagi világ ismeretére is. Az ismeret terjedelme, tökéletessége függ az angyal hierarchiában elfoglalt helyétől. Az angyali ismeret terjedelme azonban nem végtelen, vannak területek, amelyekre nem terjed ki. Ilyen területek például: a szellemi létezők legbelsőbb élete vagy a jövő titka.
Aquinói Szent Tamás szerint van azonban egy olyan lehetőség, potencialitás az angyalok tudásával kapcsolatban, amely nem magára a tudásra vonatkozik. Ennek alapja az, hogy az angyal egyszerre nem “szemléli” a maga teljességében ezt a tudást, figyelmének fókusza nem terjed ki egyszerre a teljes tudásra. Az ember pszichológiája felkínál egy analógiát, amely (óvatosan) alkalmazható: az ember tudatában sem jelenik meg egyszerre mindaz, amiről tud. Így az angyal esetében is van lehetőség valamilyen változásra, sőt talán bizonyos fejlődésre is, anélkül, hogy ehhez külön ismeretet “begyűjtő” aktusra lenne szükség. Ez az elképzelés segít a jövőbeli események és az angyali értelem viszonyának megvilágításában is. A jövőt az angyal annyiban ismerheti meg, amennyiben ez következik a megismert dolgok természetéből (például természeti törvényekből), vagy gyengéb értelemben véve megsejthető a valószínűségekből. A jövőben bekövetkező emberi szabad döntéseket azonban az angyal sem ismeri. A döntést és végrehajtást követően azonban ez már nem a jövő, hanem a jelen vagy a múlt. Így felmerül a kérdés, hogy nincs-e mégis valamilyen potencialitás az angyali ismeretben: a meg nem ismerhető jövő az idő előrehaladtával a megtörtént dolog ismeretévé válik. Az ember esetében a válasz egyértelmű: az érzékszervi adatok alapján veszünk tudomást valamilyen változásról (pl. megérkezett a villamos a megállóba). Az angyal azonban hogyan értesül a világban történő eseményekről? Nem avul el időközben az angyal teremtésekor belé öntött tudása? Mint láttuk, Aquinói Szent Tamás szerint az időben élő angyal számára nem egyszerre elérhető az angyali tudás minden területe. Isten teremtő eszméi teljes körű ismeretet adnak a világról, az időtől független Isten számára nem titok a jövő, hiszen ez az ő teremtésében valósul meg. Az angyali ismeret azonban csak részesedés ebből az ismeretből, és az időben élő angyal számára nem egyszerre tárul fel a múlt, jelen és jövő. Jóllehet a teremtéskor az angyali értelembe beültetett tudás tartalmazhatja a jővőt is, de ez a része a tudásnak az idő előrehaladtával válik az angyal számára hozzáférhetővé.
Ezt az erősen spekulatív természetű angelológiai áttekintést a következő bejegyzésben az angyali akarat és az angyalok természetfölötti hivatásának a témájával folytatjuk.