A teremtés, a megtestesülés és a megváltás tényei nem vezethetőek le abból, amit Istenről tudunk. A Szentháromság titka sem vezethető le abból, amit Istenről értelmünk természetes ereje által tudunk, de a hívő értelem tudja, hogy az isteni létezés olyan értelemben elválaszthatatlan a Szentháromságtól, hogy Isten nem lehet Isten csak a Szentháromságban. Isten kifelé irányuló tettei szempontjából azonban nincs ilyen szükségszerűség. Isten lehet Isten teremtés, megtestesülés és megváltás nélkül is. Az 1. Vatikáni Zsinat dogmaként (DH 3025) mondja ki, hogy Isten a világot és a benne való dolgokat „kényszertől mentesen, szabad akaratból” teremtette.
Az értelem számára a dolgok azonban elsősorban szükségszerű okaik által érthetőek meg, azaz olyan okok által, amelyek szükségszerűen okozzák a dolgot. A szabad cselekvés, éppen szabadsága miatt az értelem számára nem teljesen megindokolható. Így például a teremtésből szükségszerűen el tudunk jutni a teremtő Istenhez, de Istenből kiindulva nem tudunk teljes értelmi magyarázatot, levezetést adni arra, hogy Isten világot teremtett. Hasonló a helyzet a kinyilatkoztatás, a megtestesülés és a megváltás misztériumaival is. Ezért ilyenkor a teológiai gondolkozás, érvelés, amikor a „miértre” keresi a választ, az úgynevezett konveniencia-érvekhez fordul: nem ad levezetést, de bemutatja, hogy ami mellett „érvelünk”, igen mély összhangban van azzal, amit Istenről, más hittitkokról tudunk. Magát a convenio ígét magyarra az „illő”, „illik”, „megfelel” szavakkal lehet lefordítani.
Aquinói Szent Tamás alább (latinból) lefordított szövege (Summa Contra Gentiles IV. 42. fejezet) arra a belső összhangra mutat rá, amely az Ige személye és az emberi természet között van. Megemlítjük még, hogy a Summa Theologiae megtestesülés megfelelőségéről szóló kérdésének már korábban elkészült a fordítása.
42. fejezet
Az emberi természet fölvétele különösen illik az Igéhez
A fentiekből nyilvánvaló, hogy az emberi természet fölvétele a legnagyobb mértékben illik az Ige személyéhez. Ha ugyanis az emberi természet fölvétele az emberek üdvösségére van, és az ember végső üdvössége abban áll, hogy értelmes része az első igazság szemlélete által a tökéletességre jusson, akkor illet, hogy az Atyától értelmi eredéssel származó Ige az emberi természetet fölvegye.
Továbbá, bizonyos értelemben véve különösen nagy rokonság látható az Ige és az emberi természet között. Az ember ugyanis aszerint alkot külön fajt, hogy értelmes. Az „ige” szó pedig közel áll az értelemhez: ezért a görög nyelvben a „logosz” igét és értelmet jelent. Így tehát az előbb említett rokonság miatt különösen megfelelő, hogy az Ige az értelmes természettel kerüljön egységbe. A Szentírás a „képmás” szót egyaránt alkalmazza az Igére és az emberre. Az apostol ugyanis a Kolosszeiekhez írt levélben (Kol 1, 15) úgy beszél az Igéről, mint aki az Isten láthatatlan képmása. Ugyanezt mondja a Korintusiakhoz írt első levél az emberről (1Kor 11, 7): a férfi Isten képmása.
Az Ige valamilyen értelemben nemcsak az értelmes természettel rokon, hanem egyetemesen is lehet ilyenről szó, minden teremtménnyel kapcsolatban. Az Ige ugyanis minden Istentől teremtett dolog értelmes lényegét magában foglalja, ahogyan a mesterember értelmének fogalmával fölfogja az elkészítettek lényegét. Így tehát az összes teremtmény nem más, mint valamilyen reális kifejeződése és megjelenítése annak, amit az isteni Ige fogalmában tartalmaz. Ezért mondjuk, hogy minden Ő általa lett. Ezért tehát megfelelő, hogy az Ige a teremtménnyel, tudniillik az emberi természettel kerüljön egységbe.