Az előző bejegyzésekben megpróbáltuk a kultúra összetett jelenségét a tomista antropológia szempontjából leírni. A kultúra célja annak előmozdítása, hogy az ember természetéből fakadó céljainak megfelelő életet éljen. A kultúra tulajdonképpen egy olyan ember alkotta környezet, „öltözék”, amely körülveszi az embert és amely lehetővé teszi, hogy az ember biológiai létezéséből adódó korlátai kitáguljanak. Az előző bejegyzésben hivatkoztunk a Richard Dawkins által bevezetett mém fogalmára. A mém fogalma analóg a biológiai gén fogalmával, a mém azonban a kulturális tartalmak átadásának és fejlődésének leírására vonatkozik. A mém tulajdonképpen olyan kulturális tartalmat jelöl, amellyel kapcsolatban az átadás valamilyen egységéről beszélhetünk. Dawkins az analógia mellett hangsúlyozza a gén és a mém közti különbséget is, elutasítva a kultúra fejlődésének olyan magyarázatát, amely emögött valamilyen biológiai előnyre törekvést lát. Határozott különbséget tesz a biológiai „gén-tér” (gene pool) és a mémek tere között. A kettő közti viszonyt úgy határozza meg, hogy a biológiai fejlődés elvezetett ahhoz az idegrendszerhez, agyhoz, amelyet az utánzás kifejlődött képessége jellemez, így az emberi agyak alkotják a mém-teret. A fejlődést Dawkins szerint általában (a géneken alapuló fejlődést is magába foglalva) az jellemzi, hogy (1) vannak önmagukat másoló mechanizmusok, replikátorok; (2) ezekben a replikátorokban a másolás folyamán változások is történhetnek; (3) van egy olyan tér, amely nem homogén a változatok túlélésére nézve, azaz ez a tér bizonyos változatok túlélését támogatja, más változatok túlélését akadályozza.
A mémek a kommunikáció által másolódnak, kerülnek egyik emberből a másikba, de a terjedésben az utánzás is szerepet játszik. A második feltétel nyilvánvalóan teljesül, hiszen nincs két egyforma ember, a mémben már csak a másik ember általi befogadás is változást okoz. A mém-tér, az emberek erőforrásai nem korlátlanok, egyszerre csak adott számú mém lehet egy emberben. Ennek következményeként új mémek megjelenése más mémek kárára történik. A mém sikerességével kapcsolatban Dawkins ugyanazt a három tényezőt említi, amely a gének esetében is a siker kulcsa: a mémnek hosszú életűnek kell lennie; termékenynek azaz jól terjedőnek kell lennie; harmadszor pedig a másolódásban fontos az eredetihez való hűség, erős hasonlóság. A mém hosszú élete a három tényező közül a legkevésbé fontos. A hosszú élet természetes nem azt jelenti, hogy a mém „hordozója” legyen hosszú életű, hiszen a mém élete túlnyúlik egy konkrét hordozója életén. Beethoven már régen nem él, de szimfóniái ma is élnek. A mém termékenysége a befogadásra való hajlandóságtól függ, de attól is, hogy egyáltalán hány embert ér el a mém. Tudományos eredmények esetében a termékenységet mutatja a tanulmányra tett hivatkozások száma. A reklámnak, mint mémnek az elterjedtségére a reklámozott termék eladásából származó bevétel nagysága utal.
A fejlődéshez szükséges, hogy a másolások folyamán változások történhessenek. A változások miatt azonban előfordulhat, hogy a fejlődés nem vezet semmilyen stabilabb képződményhez, például biológiai értelemben vett fajhoz. Vagy a mémek esetében a változások következtében az egyes emberek, csoportok annyira különbözően fogadják be a mémeket, hogy szó sem lehet már valamilyen értelemben vett egységes kultúráról. A kultúrák történelmében valóban voltak zavaros korszakok, amikor a régi kultúrák felbomlottak, az újak pedig még nem alakultak ki (ilyen például a népvándorlás kora). Az élővilág fejlődésében a stabilitást előmozdító tényező az, amikor egymás kiegészítő, egymással együttműködő tulajdonságokat hordozó gének összekapcsolódnak olyan komplexumokat alkotva, amelyek a stabilitás előmozdítói lehetnek. A mémek esetében is létrejöhetnek ilyen komplexumok, az egymást kiegészítő, jól együttműködő mémek mintegy új mémet alkotnak növelve a stabilitást. Ilyen komplexumok esetében az új, ebbe nem illő mémek nem tudnak teret nyerni a mém-térben (legalábbis egy ideig). Ehhez hozzátehetjük még, hogy tulajdonképpen maga a kultúra egésze is egy ilyen „szuper” mém. Ez egy ideig stabilnak mutatkozik, de aztán a tömegesen megjelenő új mémek alááshatják ezt a stabilitást, jön a kulturális hanyatlás és az új kultúra kialakulása.
A fenti elképzelést több oldalról érte kritika, nem mindenki érzi ezt a megközelítést elegendőnek a kultúra összetett jelenségének a leírására. A következőkben a mémekre támaszkodó elméletet a tomista antropológia szempontjából vizsgáljuk és látni fogjuk, hogy ez alapján nem kell ezt teljes egészében elutasítanunk. Amint már említettük, Dawkins határozott különbséget tesz a biológiai és a kulturális fejlődés között, ez utóbbit nem tekinti az előbbi folytatásának. A mém-tér az emberek agya, ami viszont a biológiai fejlődés eredménye. Az agy különleges fejlettsége, utánzó képessége teszi lehetővé a biológiai fejlődés léptékét elképesztően meghaladó gyorsaságot a kulturális fejlődés területén. A tomista antropológia szerint a mém-teret a szellemi lélekkel rendelkező emberek alkotják. Mint már többször említettük, az ember kulturális tevékenységének a célja az ember természetének megfelelő cselekedeteinek, életének a támogatása a biológiából adódó, tér- és időbeli korlátok kitágítása által is. Dawkins természetesen ilyen célt nem ismer. A mémekről szóló fejezet végén azonban megjegyzi, hogy az emberben megvan a képesség az önzetlen altruizmusra, felebaráti szeretetre. Annak a kérdésnek az eldöntésére nem vállalkozik, hogy ez valamilyen memetikus fejlődés eredménye-e. A fejezet befejező mondata így szól: „mi vagyunk az egyedüliek a földön, akik fellázadhatnak az önző replikátorok ellen”. Ez a mondat azonban a könyv alapján megalapozatlannak tűnik. A tomista antropológia szerint azonban a kultúrát alkotó ember tevékenysége mögött valamilyen jónak mint célnak az elérése van. Az ember azonban képes arra is, hogy a valódi jó helyett valamilyen csak látszatra jót tűzzön ki célnak (például saját személyes érdekét a közösség érdeke ellenében). A csak látszatra jó célként való kitűzése és az efelé való törekvés bűn. Sajnos a látszat jónak mint célnak a kitűzése kulturális szinten is megtörténhet.
A kultúrát építő és befogadó ember viselkedése mechanikus szabályokkal nem meghatározható, ezért a kultúra fejlődésében, a mémek elterjedésében, befogadásában mindig van valami, ami teljességgel nem meghatározható, ezért a kultúra fejlődésében sincs teljes meghatározottság, egyformaság. Ennek ellenére mégsem lehet arról beszélni, hogy a mémek változásai, változatai olyan mértékben a véletlennek lennének kiszolgáltatva, amilyen mértékben ez Dawkins szerint a gének esetében van. A mémek alkotói, befogadói, változtatói szellemi lélekkel, öntudattal, szabad akarattal rendelkező emberek, akiknek mindig van valamilyen céljuk, így ugyan cselekedeteiket előre egyértelműen nem lehet meghatározni, ezek mégsem a kártyalap húzása vagy a kocka feldobása módján történnek. Másrészt a kultúra nem egyetlen ember alkotása, a mémek alkotóinak és befogadóinak tömegeiről van szó, a tömegszerűségnél fogva pedig a statisztikus, valószínűségi megközelítés már lehetséges. Az emberi cselekvést a külső feltételek nem határozzák meg, de ezek hatással lehetnek a cselekvésre, és ez a hatás statisztikai szinten már szintén jelentkezhet. Mindezek figyelembevételével a mémek változásával kapcsolatban a véletlen is kaphat szerepet, de ez nem a „bármi megtörténhet” típusú (egyenletes eloszlású) véletlen. A fentiek elegendő magyarázatot adnak a kultúrák sokféleségére, amely a kultúrát alkotók, kultúrában élők eltérő körülményeiből (éghajlati, földrajzi körülmények, genetikai adottságok stb.) is adódhat.
A mémek szerepének további megértése érdekében azt is figyelembe kell venni, hogy az ember belső világát nem kizárólag a mémek alakítják. Az ember a mémeken kívül is, természeténél fogva birtokában van szellemi tartalmaknak. Ilyen tartalmak az erkölcsi alapelvek, amelyek, amint erről az előző bejegyzésekben szó volt, természeténél fogva adottak az ember számára. A mémek, a nevelés (ez igen intenzív, szervezett mém transzfernek tekinthető) ezt a már alapjában meglévő erkölcsi rendet megerősíthetik, kifejthetik. Az áteredő bűn következében ez a rend azonban az emberben elhomályosulhat és lehetnek olyan kultúrák, amelyek ezt a természetes erkölcsi rendet megváltoztatni igyekeznek. A modern teológia által többször emlegetett strukturális bűn az ilyen kultúrák sajátossága, de ez nem azonos az áteredő bűnnel, hanem ennek a következménye.
Az ember közvetlen érzéki adatokból származó megismerése, a közvetlen tények megismerése ugyancsak nem a mémekből származik. A vonat elhaladásának tényét fölfogja az is, aki kultúrájának része a vonat, de az is, aki nem tudja, hogy mi a vonat és életében most lát először vonatot. Hasonlóan nem mémek által közvetítődnek számunkra megismerésünk alapelvei sem. Ilyen alapelv például az, hogy valami ugyanabból a szempontból egyszerre nem létezhet, meg nem létezhet (ellentmondás elve), de említhetnénk például az elégséges magyarázat, elégséges okság elvét is. Ezek az alapelvek nem annyira kifejezett tételekként, hanem inkább megismerésünk folyamán alkalmazott készségekként vannak meg bennünk. Egy adott kultúrában persze ezek is megfogalmazódhatnak kifejezetten is.
Ha a fenti tartalmakra is az egyöntetűség kedvéért a „mém” szót akarjuk alkalmazni, akkor ezeket nevezhetjük kultúra előtti mémeknek, míg az embertől emberre átvivődő mémeket kulturális mémeknek. Az „előtt” szót itt nem az időbeli elsőbbség értelmében használjuk, mintha lett volna valamilyen kultúra előtti kor. Az elsőbbség itt a szükséges feltétel elsőbbsége azzal szemben, aminek a feltételéről szó van, és a mindenütt jelenlévő elsőbbsége a részlegessel szemben. Az emberben mindkét típusú mémek jelen vannak, de bizonyos értelemben véve a kultúra előtti mémek a meghatározóbbak. Ha egy mém tartalma szerint ma reggel 9 órakor a világ vége lesz, 10 óra tájban ennek a mémnek a helyzete a mém-térben már eléggé kedvezőtlenné válik, mert a világvége kultúrától független tapasztalata elmaradt. Annak a mémnek sincs sok esélye, amely azt mondja, hogy ha a Nap kerek, akkor szögletes (most tekintsünk el a meghökkentés esetleges vonzásától). Azok a mémek tehát, amelyek ellentmondanak a tapasztalatnak vagy szemben állnak például az ellentmondás elvével, nem lesznek hosszú életűek. Ennek ellenére ismételten megjelennek olyan kulturális törekvések, amelyek ha nem is ennyire kifejezetten, de ellentmondanak az erkölcsi élet és a józan ész alapelveinek.
A kultúra előtti és a kulturális mémek nem két elkülönült szegmensként léteznek az emberben, hanem (jó esetben) egymással együttműködve, egymást erősítve alkotnak magasabb rendű, összetett mémeket. Ilyen esetekben a kulturális mémek a kultúra előtti mémeket erősítik, ezek tartalmát kibontják, kifejezetté teszik. Az áteredő bűn hatása miatt azonban voltak és vannak olyan kultúrák, amelyek a kultúra előtti mémek elnyomására törekszenek. Míg a kultúra előtti mémekkel kapcsolatban szoros értelemben vett fejlődésről nem beszélhetünk (hiszen ezek az emberi természettel adottak), addig az ezeket kifejtő, kifejezetté tevő kulturális mémek esetében már lehet ilyenről szó. A kultúra fejlődésének nagy eredményei a kétféle mém egymást támogató együttműködéséből születnek. A kultúra előtti mémekhez közelebb eső tudományok esetében még bizonyos (jóllehet nem teljes) kulturális függetlenségről is lehet beszélni. A metafizika számára nem szükségesek napjaink fizikai kísérleteinek kifinomult műszerei, mert ez a minden tapasztalásban jelenlévő állandóság és változás, egység és sokféleség tényéből indul ki. Ezért lehet bizonyos értelemben véve philosophia perennis-ről beszélni, és a metafizikával kapcsolatban a kulturális hatások nem annyira számottevőek, ha eltekintünk az újabb korban felmerülő, metafizika lehetőségét tagadó álláspontoktól. Ezekben az álláspontokban azonban inkább a kultúra előtti mémek valamilyen „elnyomásáról” van szó.
Valamely párbeszédnek csak akkor van értelme, ha vannak olyan vonatkoztatási pontok, amelyekre a beszélők hivatkozhatnak. Ha nem látnak ilyet, akkor a beszélgetőknek közösen meg kell ezeket keresni, különben a párbeszéd felületes válik, a lényeget nem érinti, esetleg csak gyakorlati kérdésekre szorítkozik. A kultúrák párbeszéde esetében a közös alapot a kultúra előtti mémek adják.
A következő bejegyzés visszatér a kereszténység és a kultúrák viszonyának eredetileg felvetett kérdéséhez.