Az előző bejegyzésben a Nova et Vetera folyóirat cikke alapján foglalkoztunk a Püspöki Szinódus családnak szentelt októberi ülésének egyik témájával, az elvált “újraházasodottak” áldozásának kérdésével. (Saját megjegyzéseimet továbbra is szögletes zárójelben, dőlt betűkkel írom, hogy ezek elkülöníthetőek legyenek a cikk tartalmától.) A bejegyzés ismertette Kasper bíboros javaslatait, majd szó volt azokról az alapelvekről, amelyek mindenképpen figyelembe veendők a témával kapcsolatban. Az alapelveket röviden így foglalhatjuk össze: a keresztény házasság felbonthatatlan és ebben a házastársak nyilvános házassági szövetsége, szerződése emelődik szentségi rangra. A továbbiakban néhány gondolatot ismertettünk a cikknek abból a részéből, amely részletesebben foglalkozik Kasper bíboros javaslatainak elemzésével. Először az elvált “újraházasodottak” áldozásának kérdésével foglalkozunk.

Az elvált újraházasodottak áldozása

1. A cikk központi jelentőséget tulajdonít a tisztaság erényének. Az elvált “újraházasodottak” tulajdonképpen áldozhatnak, ha “testvérként és nővérként” élnek, azaz nem követnek el súlyos bűnt a házasságon kívüli szexuális élet cselekedeteivel. Ezek a cselekedetek ellentétesek a tisztaság erényével. A tisztaság erénye az az erény, amely az értelem szexuális ösztön  feletti ellenőrzésére irányul. Ez az erény minden életállapot számára szükséges, azonban az egyes életállapotok esetén eltérő módon módon valósul meg. A tisztaság erénye nem valamilyen bűnhődés, büntetés eredménye, hanem Isten kegyelmének a gyümölcse. A cikk megállapítja, hogy ez az erény a körülöttünk lévő világ által egyik leginkább tagadott erény, ezt lelhetetlennek, sőt patologikusnak, betegségek forrásának tekintik. [Ez az erény tényleg nem tartozik a "divatos" erények közé. Sokszor még katolikus orgánumok sem tudnak mit kezdeni vele.] Jézus szavai azonban határozottak: “Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson”  (Mt 5, 28-29). Az elvált “újraházasodottak” tehát egy olyan állapotba kerültek saját döntésük következtében, amely állapotban a Jézussal való szentségi közösség érdekében a tisztaság erényének ilyen gyakorlása szükséges. Az emberi gyengeségből adódó, ezzel az erénnyel ellentétes cselekedetek azonban az isteni irgalmat megjelenítő szentségben, a bűnbánat szentségében megbocsátódnak, ha a bűnét megbánóban él az elhatározás arra, hogy a bűnt elkerüli. Az Isten kegyelmében való bizalom, a visszaesések ellenére is kitartó törekvés előbb-utóbb meghozza eredményét. Ha azonban lemondunk a tisztaság szükségességéről, akkor a fenti magatartás eltűnik és az elvált “újraházasodott” állapot egy olyan állapottá válik, amelyet valamilyen értelemben már “rendezett” állapotnak lehetne tekinteni. Ez a megközelítés azonban ellentmond a házasság felbonthatatlanságának és a házasságon kívüli nemi élet súlyos bűn voltának.
   
2. Az elvált “újraházasodottak” áldozásával kapcsolatban gyakran hivatkoznak az ortodox egyház gyakorlatára. Az ortodox egyház gyakorlatában nem különül el élesen az egyik házastárs halálával és a válással befejeződő házasság. A 10. században VI. Leó császár kifejezetten kényszerítette az ortodox egyházat arra, hogy elfogadja a válást és a második házasságot. [A házasság nem keresztény "találmány". A házasság az ember természetéből, férfi és nő voltából fakadó intézmény, amelyet a római jog is ismert. Jézus a természetes intézményt emelte a szentség rangjára és ezzel együtt olyan tulajdonságokat jelentett ki róla, amelyeket a "szívek keménysége" miatt sem az Ószövetség, sem a római jog nem ismert. Így tehát volt egy kettősség: a keresztények házassága egyrészt "világi" jogi intézmény, másrészt szentség volt, eltérő követelményekkel. Ahogyan a római birodalom kereszténnyé vált, a keresztény házasság mint jogi intézmény is átvette a pogány intézmény helyét. Ez a folyamat nyugaton nem okozott problémát, mert itt a római birodalom eltűnt. Keleten a helyzet más volt, mert a római birodalom itt a maga folyamatosságában Konstantinápoly elestéig (1453) fennmaradt. Ezért az ortodox egyház gyakorlata máig magán viseli a házasság szentségi voltából fakadó felbonthatatlansága és a római jogrend hatása közti feszültséget, következetlenséget. Ebből ered az emberi gyengeségnek engedményt adó második házasság furcsa kezelése az ortodox egyházban.]
3. Az elvált “újraházasodottak” XVI. Benedek pápa által is említett lelki áldozásának fogalmát Kasper bíboros félreérti. Az adott környezetben a lelki áldozás ugyanis a szentség, tényleges, fizikai vételével áll szemben, amelyet megakadályoz a megszentelő kegyelem (az érvényes gyónás) hiánya, amely feltétele az Oltáriszentség vételének. Így tehát a lelki áldozás azt a vágyat fejezi ki, amely a tényleges áldozásra irányul és amely vágy előkészület lehet a teljes “kiengesztelődésre”, amelyet az őszinte bánattal elvégzett gyónás biztosít. Az őszinte bánat azonban magában foglalja a bűn elkerülésének komoly szándékát. Enélkül az áldozás szentségtörés.
4. Az elvált “újraházasodottak” áldozása botrány okozhat, mert az “újraházasodott” állapota közismert lehet és az Oltáriszentség vétele is nyilvános esemény. Így ez a gyakorlat megingathatja a szentségi házasság felbonthatatlanságának hitét.

A házasság érvénytelenné nyilvánításának folyamata

Kasper bíboros szerint ha a házasulandók nincsenek teljesen tisztában a keresztény házasság szentségi jellegével, akkor kétséges, hogy a házasság egyáltalán létrejött-e. Ez a vélemény azonban nem tartható, mert a megkereszteltek között a házasság természetes intézménye magával a házasság létrejöttével szentségi rangra emelődik. Ezért a házasság szentségének nem az esketést végző pap (vagy diakónus) a kiszolgáltatója, hanem maguk a házasulandók, akik házasságot kötnek. A pap jelenléte nem közvetlenül a házasság szentségéhez, hanem a házasságnak, mint nyilvános szerződésnek a létrejöttéhez szükséges. Ezért az Egyház szentségi házasságként ismeri el a “vegyes” házasságot, továbbá a nem katolikus keresztények közötti házasságot is, jóllehet ezekben az esetekben nem tételezhető fel, hogy a házasság szentségi jellegét hittel elfogadták a házasulandók. Ilyen indoklás alapján tehát nem lehet a “második házasságból” első házasságot csinálni.

A házasság érvénytelennek nyilvánítása egy jogi folyamat, amely folyamatban jogi szempontok szerint elfogadhatóan kell igazolni azt, hogy a házasság tulajdonképpen létre sem jött. Kétely esetében a házasság érvényességét kell vélelmezni. Az érvényesen megkötött és beteljesedett házasságot senki nem bonthatja fel. (A házasságot a kánonjog beteljesedettnek, “elháltnak” mondja, ha a kánonjog fogalmazása szerint “a házastársak egymás között emberi módon önmagában gyermek nemzésére alkalmas házastársi cselekedetet hajtottak végre”, CIC 1061). A jogi folyamat nem helyettesíthető valamilyen “lelkipásztori” folyamattal.

Javaslat

A Nova et Vetera folyóirat cikke befejezésként a következőket javasolja:

1. A tisztaság erényének, mint olyan erénynek a hangsúlyozása, amely minden életállapot számára elengedhetetlen. Ezt egy olyan környezetben kell tenni, amely gyökeresen szembehelyezkedik ezzel az erénnyel.
2. Isten megbocsátó szeretetének és irgalmasságának a hangsúlyozása. Ez a szeretet nemcsak a bűnök elengedését jelenti, hanem ez átalakító, gyógyító szeretet. A katolikus tanítás szerint Isten kegyelme nemcsak megbocsátja a bűnöket, hanem az embert belülről formálja át, emeli fel, hogy törekedhessen a bűnöktől mentes életre. A katekézisben hangsúlyt kell fektetni a házasság, a gyónás és az Eucharisztia szentségi hatásainak kifejtésére.
3. Gondoskodni kell az elvált “újraházasodottak” lelkipásztori gondozásáról.
4. Fontos a házasságra való megfelelő felkészítés.
5. Fontos a házassági ügyekben itélkező elsőfokú (egyházmegyei) bíróságok megerősítése. Ezek nem helyettesíthetők más intézményekkel.

[Befejezésként megemlítjük, hogy tulajdonképpen három olyan alapelv van, amelyek sérülése nélkül nem látszik megengedhetőnek az elvált "újraházasodottak" áldozása. Ezek:

1. A szentségi házasság felbonthatatlan.
2. A házasságon kívüli szexuális élet súlyos bűn.
   
3. Az Oltáriszentség vételének feltétele a megszentelő kegyelem állapota.

]