Az előző bejegyzésben láttuk, hogy az igazi, föloldhatatlan analógia, hasonlóság fogalma magán a hasonlóságon kívül utal azokra a különböző dolgokra is, amelyek hasonlók. Az analóg fogalomban jelen vannak azok a különböző mozzanatok is, amelyek alapján analógiáról, hasonlóságról, valamilyen analogikus egységről lehet beszélni. Az „egészséges ember”, „egészséges társadalom”, „egészséges ötlet” kifejezésekben az „egészséges” szó utal arra a valamire, ami azokban a dolgokban van, amelyekről az egészség állítható. Ez a valami az ember esetében nem érthető meg az ember nélkül, a társadalom esetében nem érthető meg a társadalom nélkül, az ötlet esetében nem érthető meg az ötlet nélkül. Az állat egyértelmű fogalma által jelölt állatság azonban anélkül is érthető, hogy egy ló vagy kutya állatságáról beszélnénk.
Felmerül a kérdés, ha nem lenne társadalmi, gondolati stb. egészség, hanem csak emberi, akkor vajon nem lenne-e egyértelmű az egészségesség fogalma. A válasz nemleges, mert még ilyenkor sem lehetne az ember egészségét megérteni az ember nélkül. A súly egyértelmű fogalma azonban érthető anélkül is, hogy megjelölnénk azt, aminek a súlyáról van szó. Az analóg fogalomnak tehát fontos tulajdonsága az, hogy magát a fogalmat nem lehet teljesen megérteni anélkül, hogy ne vonnánk be a fogalomba valamilyen értelemben azt is, akiről vagy amiről a fogalom állítható.
Az egyértelmű fogalmakra támaszkodó megismerésnek vannak határai. Ez a megismerés eltekint a létező konkrétságától, a dolgok egyediségétől. Az egyediségből adódó különbségek helyett olyan különbségekkel (és azonosságokkal) foglalkozik, amelyek nem az egyediségből adódó különbségek. Ezzel az elvonatkoztatással jutunk a természettudományok, a természetfilozófia tárgyaihoz. (Most nem foglalkozunk azzal a sajátos absztrakcióval, amely a matematika absztrakciója.) Az egyértelmű fogalmakra támaszkodó megismerés tehát a különböző általánosságú fogalmakon, ezen fogalmak elemzésén keresztül ismeri meg a valóságot. Ebben a megismerésben is megvan az a törekvés, hogy kevés fogalom és az ezek közti kevés összefüggés által írja le a valóság minél szélesebb tartományait. Különösen megmutatkozik ez a fizikai elméletekben, amelyek kevés fogalom kevés tulajdonsága közti néhány (matematikai) összefüggés által próbálják leírni az anyagi valóság széles tartományának a viselkedését. Az egyértelmű fogalmakra támaszkodó megismerésnek nyilvánvalóan határt szab az, hogy az absztrakt fogalmaihoz vezető úton elvonatkoztat a valóság bizonyos mozzanataitól (például egyediség), amelyek így kiesnek a vizsgálatok köréből. Azok a redukciós törekvések, amelyek a teljes valóságot például a fizika törvényei alapján próbálják megérteni, a fentiek miatt nyilván eleve kudarcra vannak ítélve.
Érdekes tulajdonsága egyértelmű fogalmainknak, hogy ezek mennél több dologra vonatkoznak, mennél általánosabbak, annál inkább szűkülnek tartalmukban. Az ember igen gazdag tartalmú fogalmához képest, az állat vagy az anyagi test fogalma „létben kevésbé gazdag”, kevesebb, szegényesebb tartalommal rendelkezik. Van valami igazság a régi mondásban: „az igazi specialista a semmiről mindent tud, az univerzalista pedig a mindenről semmit”. Ahogyan haladunk az egyre általánosabb felé vezető az úton, az egyre több dologra vonatkozó ismeretek felé, ismereteink tartalma egyre szegényebb lesz. Ez nem jelenti azt, hogy az anyagi létezők igen általános, mennyiségi tulajdonságait vizsgáló, matematikára erősen támaszkodó fizika a megismerés szempontjából jelentéktelenné válna. Mégis, a nagyobb általánosság valamilyen értelemben az ismeretek szegényedéséhez vezet. Amikor azonban ezen az úton eljutunk a létezés fogalmához, a helyzet megfordul. Ennek a fogalomnak a tartalma a leggazdagabb, mert semmit sem hagyhatunk ki belőle, ami létezik. Ennek a fogalomnak egyaránt kell tartalmaznia a létező különbséget és a létező egységet. Emberi értelmünk azonban nem képes egyetlen megismerő aktussal tisztán és teljesen világosan átfogni ezt a gazdagságot. Ezért a létezés fogalma számunkra homályos fogalomként jelentkezik, ez a fogalom egyszerre tartalmazza a megtapasztalható létezés egységét és a létezésben lévő különbségeket is. Ha a létezést egyértelmű fogalomként kezelnénk, akkor ez ellentmondáshoz vezetne, amint erről szó volt az előző bejegyzésekben (itt és itt) Parmenidész gondolatmeneteivel kapcsolatban.
A közvetlenül a létezéssel foglalkozó metafizika tehát nem azzal az elvonással, absztrakcióval nyeri központi fogalmait, mint amilyen absztrakcióval nyerjük egyértelmű fogalmainkat. Ez utóbbi absztrakció a megtapasztalt létező valamilyen mozzanatát önmagában, a többi mozzanattól elszakadva, ezeket kihagyva jut el az önmagában is érthető absztrakt fogalomhoz. Egy analógiáról szóló bejegyzésben talán megengedhető metaforikus vagy inkább allegorikus kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy az egyértelmű fogalmakon keresztül történő megismerés az absztrakció hálóját meríti a lét óceánjába, és ezt a hálót kiemelve azzal foglalkozik, ami a hálóban maradt. A metafizika megismerési módját az „elvonás”, az „absztrakció” szavak helyett inkább az „elválasztás”, a separatio szavakkal lehet jellemezni. Ez azt jelenti, hogy a létezést nem azonosítjuk eleve a konkrét dologban megtapasztalt korlátos létezéssel. Ha folytatnánk az előbb megkezdett allegóriát, azt mondhatnánk, hogy szemünket fölemelve az éppen körülöttünk lévő vízről, megpróbálunk valamit a létezés óceánjáról megsejteni, de eközben sem szabad elfelejtenünk azt, hogy a közvetlenül körülöttünk lévő víz is az óceán vize. Ezt a képet azonban ki kell egészítenünk azzal, hogy ez a „föltekintés” nem valami anyagi létezéstől független angyali vagy akár isteni létezés meglátását eredményezi. Mindössze arról van szó, hogy a létezést olyan értelemben választjuk el az anyagi létezéstől, hogy nem tekintjük ezt úgy azonosnak az anyagi létezéssel, hogy az anyagtól független létezést eleve, fogalmilag elutasítanánk. A metafizikai vizsgálat tehát semmilyen létezést nem hagy ki, hanem ezt minden „kihagyás” nélkül próbálja megérteni. Ez a megértés azonban nem valósítható meg az egyértelműség talaján, ezért a metafizika fogalmai, kijelentései, gondolatmenetei nem az egyértelműség egységét, hanem a hasonlóság egységét tételezik fel.
Mint láttuk, a hasonlóság bizonyos esetei feloldhatóak olyan módon, hogy a hasonló dolgokban találunk valami egyértelműen azonosíthatót. Ezt kifejezhetjük egyértelmű fogalmak segítségével, egyúttal megfogalmazva a különbséget is ugyancsak egyértelmű fogalmak segítségével. A különböző színű biliárdgolyók például azért hasonlítanak egymáshoz, mert ugyanolyan az alakjuk, ugyanaz a méretük, de különbözőek színükben, leginkább azonban abban, hogy az alakjuk által megformált anyaguk különböző, ezáltal tudnak elhelyezkedni a tér különböző helyein. A klasszikus tudományos meghatározás (definitio) is így jár el. Először egy már ismert egyértelmű fogalom segítségével utalunk arra a körre (genus proximum) amelyben a meghatározandó dolog elhelyezkedik. A következő lépésben ehhez hozzáadjuk azt az ugyancsak egyértelmű különbséget (differentia specifica), amely a dolgot megkülönbözteti a körben lévő többi dologtól. Így például azt mondjuk, hogy az egyenlő oldalú háromszög (a név tulajdonképpen már a meghatározás), olyan háromszög (genus proximum), amelynek az oldalai egyenlők (differentia specifica). A valódi analógia, hasonlóság esetén ilyen visszavezetés nem lehetséges, a visszavezetések után is visszamarad a hasonlóság egy olyan mozzanata, amely egyértelműség által nem feloldható. Az analóg fogalom, mint állítmány így nem jelölhet valami olyat, ami úgy része az alanynak, hogy ez a rész a megértés, megismerés szempontjából határozottan elválasztható az alanytól, mert másban is ugyanúgy megvan. Az analóg fogalom által jelölt valami olyan dolog, amely önmagában, az alanyt kizárva nem értelmezhető. De ez nem lehet azonos az alannyal sem, mert ekkor nem hasonlóságról, hanem azonosságról lenne szó. Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy az analóg fogalom az alanyok és a róla állított valami (például létezés, egészség) közti viszonyok hasonlóságára utal. Arról van tehát szó, hogy az analóg fogalom az alany és az állítmány közti viszonyt, vonatkozást (vagy ennek alapját) jelöli, és ez tekinthető hasonlónak azokban a különböző alanyokban, amelyekről az analóg állítmányt állítjuk. Az előző bejegyzésekben beszéltünk az analógia fajtáiról. Valójában a klasszikus tomista véleménnyel összhangban, ezek közül az analogia proportionalitatis-ról, a viszonyok, vonatkozások analógiájáról mondható az, hogy ez a tulajdonképpeni analógia.
A természettudományok egyértelmű fogalmakkal dolgoznak, illetve ilyenek kialakítására törekednek. A fentiekben láttuk, hogy a metafizika számára ez az út nem járható. Azt is láttuk, hogy a metafizikai analógiái ennek ellenére a valóságra vonatkoznak. A következő bejegyzés a metafizikai ismerettel, mintegy az ismeret szempontjából foglalkozik, azt vizsgálva, hogy a nem egyértelmű, analóg fogalmak mennyiben képesek ismereteket közvetíteni.