Szerző szerinti archívum: matthaios

A szentségi kegyelem

Szerző: matthaios Kategória: szentségtan,teológia Hozzászólás

Az előző bejegyzés témája a szentségek hatékonysága volt, azaz hogyan hozzák létre a szentségek hatásukat. Ebben a bejegyzésben is egy általános szentségtani témával foglalkozunk, azzal, hogy mi a szentségek hatása. A szentségeknek az ezeket fölvevőkben három hatása van: a szentségi kegyelem közlése minden szentség hatása. A második hatás, a szentséget befogadó lelkében eltörölhetetlen szentségi jegy létrehozása. Ez csak három szentség, a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend hatása. A harmadik hatás csak egyetlen szentség, a házasság szentsége esetében van meg, ebben létrejön a fölbonthatatlan házasság. Ez a bejegyzés most a szentségi kegyelemmel foglalkozik.

A megszentelő kegyelem létrejötte a lélekben csak három szentségnek, a keresztségnek, a gyónás szentségének és a betegek kenetének (utolsó kenetnek) a hatása. A betegek kenetének ez a hatása azonban nem teszi fölöslegesség a gyónást, mert amint a Katolikus Egyház Katekizmusa megjegyzi, ennek akkor van meg ez a hatása, ha „ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni” (1532). Tehát ehhez is szükséges valamilyen előzetes bűnbánat, amelynek azonban a hittudósok szerint nem kell kifejezettnek lenni, elég az a „habituális” bánat, amely a keresztény életvitelt folytatóknál föltételezhető 1. Az élők szentségei esetében a megszentelő kegyelem azonban föltétele a szentség fölvételének, ezért fölmerül a kérdés, hogy a szentségi kegyelem hogyan viszonyul a megszentelő kegyelemhez, ehhez képest mi újat ad a szentségi kegyelem. Az állapotszerű megszentelő kegyelemmel szemben az aktuális (segítő) kegyelem Isten átmenő, tranziens hatása a lélekben. Ha csak ebben látnánk azt a „többletet”, amit a szentségi kegyelem a megszentelő kegyelemhez hozzátesz, akkor ez is valamilyen tranziens hatás lenne a szentség fölvételével kapcsolatban. A szentségi kegyelem azonban hosszabb időre vonatkozik, ezért ez még ebben a kérdésben a kevésbé „ontológiai” fölfogást képviselő Suarez szerint is jogcím a szentség jellegének megfelelő aktuális kegyelmekre 2. Folytatás →

Jegyzetek:

  1. Schütz Antal Dogmatika 2. kötet, 431. o. ↩
  2. Schütz Antal Dogmatika 2. kötet, 243. o. ↩

A szentségek hatékonysága

Szerző: matthaios Kategória: szentségtan,teológia 2 hozzászólás

Az Egyház szertartásai között van hét olyan szertartás, amelyeknél a szertartás elvégzésének különleges hatása van. A szertartások célja általában Isten imádása, dicsérete, imádság Istenhez és a mi megszentelődésünk. Hét szertartás esetében a megszentelődés a szertartás helyes elvégzését szükségszerűen követi. Ez a hét szertartás, szentség krisztusi alapítású és ezekkel kapcsolatban az Egyház hitét fogalmazta meg a trienti zsinat híres „ex opere operato” kifejezése. A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír erről (1128):

Ez az értelme az Egyház azon kijelentésének, [44] hogy a szentségek ex opere operato (“magából a ténybõl fakadóan, hogy a cselekmény megtörtént”), azaz Krisztus egyszer s mindenkorra végbevitt üdvözítő művének erejéből hatnak. Ebbõl következik: “a szentség nem a szentséget kiszolgáltató vagy fogadó ember igazságából, hanem Isten erejébõl valósul meg”. [45] Abból fakadóan, hogy egy szentséget az Egyház szándéka szerint ünnepelnek, Krisztus és az õ Lelkének ereje működik benne és általa a kiszolgáltató személyes szentségétől függetlenül. Mindazonáltal a szentség gyümölcsei a fogadó fölkészültségétől is függenek.

Az ember megszentelődése csak Isten műve lehet, ezt önmagában semmilyen emberi cselekedet nem okozhatja. Az is nyilvánvaló, hogy megszentelődésünk Jézus Krisztus megváltó szenvedésének és halálának a gyümölcse. A Summa harmadik részének 48. kérdése foglalkozik azzal, hogy Krisztus szenvedése hogyan okozza üdvösségünket. (Ennek a kérdésnek a fordítása itt található meg.) A szentségi szertartások azonban Krisztus két eljövetele közti idő szertartásai, ezért a hit valamilyen szintű megértésére törekvő teológia joggal teszi föl a kérdést, hogy hogyan kapcsolódnak a most kiszolgáltatott szentségek Isten megszentelő cselekedetéhez, Jézus Krisztus üdvözítő szenvedéséhez. Találhat-e a hívő értelem ezek között olyan összefüggés, amelyben megmarad az isteni cselekvés elsősége, de mégis jelen van az emberi cselekedet is 1. A tomista teológia állítja ilyen összefüggés lehetőségét, és ezt a lehetőséget az Arisztotelész által még teljes egészében nem kidolgozott eszköz-okság fogalmával világítja meg. Eszköz-okról (causa instrumentalis) akkor van szó, amikor egy fő ok (causa principalis) hatását valamilyen eszköz igénybevételével fejti ki 2. Ilyen fő ok vagyok most, amikor ezt a bejegyzést írom, az eszköz-ok pedig a számítógép, amelyen begépelem a bejegyzés szövegét. A számítógép persze egy bonyolult eszköz-ok, különleges bonyolultságát az adja, hogy itt az eszköz mögött egy bonyolult technológia van. Ennél egyszerűbb eszköz a ceruza, amivel írok, vagy a szobrász vésője és kalapácsa. Az eszköz használata által kifejtett hatásnak tehát két oka van: a fő ok, az eszköz használója és az eszköz mint eszköz-ok. Az eszköz ebben az okságban alárendelt szerepet játszik, de ez mégis tényleges oknak tekinthető, mert az adott hatás létrejöttében szerepe van. Az eszköz-ok nem rendelkezik semmilyen önálló erővel a hatás létrehozásához, erejét a fő októl kapja és a fő ok adja azt a meghatározottságot is, amely következtében az eszköz-ok éppen ennek a hatásnak az elérésére irányul. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy az eszköz-ok részesedik a fő ok erejéből. Folytatás →

Jegyzetek:

  1. A továbbiakban támaszkodunk Roger W. Nutt nemrégen megjelent könyvére (General Principles of Sacramental Theology, The Catholic University of America Press). ↩
  2. A fő ok és az eszköz-ok viszonyának leírása megtalálható Tudós-Takács János Bevezetés a filozófiába című könyvében ( Ős-Kép Kiadó 2017, 154. o.). ↩

Egység és sokaság a tomista és transzcendentális metafizikában (2)

Szerző: matthaios Kategória: filozófia,metafizika Hozzászólás

Az egység és sokaság kérdése a metafizika egyik fő kérdése. Az egyik előző bejegyzésben röviden ismertettük, hogy hogyan kezeli ezt a kérdést a tomista metafizika. A tomista a kérdés tárgyalásában az ellentmondás elve szerint jár el, megállapítja, hogy az egység és a sokaság nem származhatnak ugyanabból az elvből, mert ha ezt tételeznénk föl, nem az ellentmondás elve szerint járnánk el. Így jut el a tomista metafizika arra az álláspontra, hogy világunk dolgai összetettek, legáltalánosabban véve ezeket a potenciából és aktusból való összetettség jellemzi.

A következőkben a transzcendens filozófia egyik jelentős, magyar képviselője, Weissmahr Béla SJ metafizikájával foglalkozunk. Az egység és sokaság kérdésével kapcsolatban Weissmahr Béla több helyen is kifejtett álláspontja így hangzik: „Ontológiai szempontból nézve a létezők abban egyeznek meg, amiben különböznek, és abban különböznek, amiben megegyeznek” 1. Weissmahr Béla tehát ezen a ponton feladja az ellentmondás elvét és a „dialektikus” álláspontra helyezkedik, aminek következtében álláspontja az értelem egyik „alapösztönével” (lásd a hivatkozott bejegyzést) megy szembe, aminek következtében ez a kijelentés, a német filozófiai hagyomány hasonló kijelentéseivel együtt végül is érthetetlen. Folytatás →

Jegyzetek:

  1. Weissmahr Béla: Az emberi lét értelme. Metafizikai értekezések. Akadémiai Kiadó, 2012, 118.o. ↩

Az isteni élet teljessége a Szentháromság

Szerző: matthaios Kategória: szentháromságtan,teológia Hozzászólás

A Szentháromság titka elérhetetlen a természetes értelem számára. Ennek oka az, hogy Istent a természetes értelem csak mint a teremtett világ okát képes megismerni, de Isten kívülre irányuló tevékenysége az egész Szentháromság közös tevékenysége az isteni lényegben, a személyek nem különböznek lényegükben. Ezért, amikor a természetes értelem eljut Istenhez, mint a teremtés okához, az isteni lényegig jut el és nem képes tovább haladni azokhoz a személyekhez, akik nem különböznek a lényegtől, hanem csak egymástól különböznek. A Szentháromság titkához a kinyilatkoztatás által jutunk el. A Szentháromságban való hit birtokában azonban az értelem képes arra a gondolkodásra, amely ugyan nem a titok értelmi igazolását tűzi ki célul, de mégis megmutatja, hogy a titok összhangban van a teremtéssel, sőt a teremtésben található dolgok analógiaként alkalmasak a titok valamilyen szintű, de nem teljes megértésére.

A teremtésben a legnagyobb tökéletességgel a szellemi létezők, az emberek és az angyalok rendelkeznek. A nyugati teológia Szent Ágoston nyomán a Szentháromság valamilyen szintű megértésére a szellemi létezők életéből kiindulva törekszik. A teremtett értelem két képessége az értelem és az akarat, amelyeknek megfelelően a szellemi élet két tevékenysége a megismerés és az akaratban lévő szeretet. Az ismeretben a megismert dolog valamilyen hasonlóságként jelen van, a megismerő éppen ezen hasonlóság alapján képes arra, hogy a dolgot megismerje. Az értelem az ismeretben felismeri a megismert dolog jóságát is, amely az akaratot a dolog felé vonzza, az akaratban szeretet ébred a dolog iránt. Az értelem és az akarat tökéletessége Istenben, a teremtőben végtelen módon van jelen, de ez a jelenlét az Isten egyszerűségének megfelelő jelenlét. Erről a következőkben részletesebben is szó lesz. Folytatás →

Aquinói Szent Tamás a Szentlélek származásáról (SCG IV c. 19)

Szerző: matthaios Kategória: egyéb,fordítások,teológia Hozzászólás

A Szentháromság titka a megtestesüléssel együtt hitünk legmélyebb titka. Ezek a titkok értelmünk természetes képessége számára megközelíthetetlenek, de ezekben mégsem értelmetlenségről van szó, hanem inkább az értelmesség olyan fényességéről, amely éppen a nagy fényesség miatt megközelíthetetlen a teremtett értelem számára. A hittől megvilágított értelem azonban analógiák használatával törekszik a titok valamilyen szintű megértésére, tudva, hogy ez a megértés itt a földi életben mindig csak részleges és homályos marad.  A nyugati teológia Szent Ágoston nyomán különösen is fontosnak tartja, hogy a Szentháromsággal kapcsolatban a teremtés legmagasabb fokán álló szellemi létezés képességeinek, az értelemnek és az akaratnak a működéséből induljon ki és így próbáljon a teremtetlen szellemi létező, a szentháromságos Isten személyekben megvalósuló belső életének valamilyen megértésére eljutni.

A Summa Theologiae mellet Aquinói Szent Tamás másik nagy összefoglaló műve a Summa Contra Gentiles. A mű címe (A pogányok elleni Summa) a mű apologetikai eredetére utal. A mű még a Summa Theologiae előtt íródott. Most nem foglalkozunk a mű céljáról folyó vitákkal 1, csak megemlítjük, hogy a mű szerkezetében is elhatárolódnak a kinyilatkoztatás nélkül megismerhető tartalmak (I-III. könyv) a csak kinyilatkoztatás által megismerhető titkoktól (IV. könyv). Ez utóbbiban nem a titkok értelem alapján történő „levezetéséről” van szó, hanem inkább az ezek ellen való érvek cáfolatáról és az igazságoknak csak „valószínűségi érvek” által történő megvilágításáról. A IV. könyv 11. fejezete a Fiú születésének titkát az értelem működésének oldaláról közelíti meg, bemutatva, hogy Istenben egyszerűsége miatt a megismerés tevékenysége, a megismerő értelem azonosak egymással és azzal, akit ez az értelem megismer, magával Istennel. Így az isteni megismerésből születő ismeret, belső szó nem lehet a megismerő és a megismert lényegétől különböző tulajdonság, fogalom. De az Atyától születő Ige, akiről a kinyilatkoztatásból tudunk, aki egyedül csak abban különözik az Atyától, hogy őt az Atya szüli, és ő az Atyától születik, úgy születik, ahogyan a megismerőben születik az ismeret. A most lefordított 19. fejezet hasonló gondolatmenettel világítja meg a Szentléleknek, a Szeretetnek a származását. Az alábbi szöveg nem könnyű szöveg, mert Szent Tamás tömören tekinti át az élettelen világban megtalálható, majd az értelmes létezők világában, az akaratban a szeretet által megvalósuló cél felé való törekvést, felhívva a figyelmet arra, hogy a szerető akaratában joggal beszélhetünk a szeretett valamilyen jelenlététről. Az elsősorban önmagát szerető Isten akaratában is megvan ez a jelenlét, de nem úgy, mint a teremtmények esetében, járulékként, tulajdonságként, hanem Istennel lényegileg azonos istenként, a szeretet módjára származó Szentlélekben.  Folytatás →

Jegyzetek:

  1. Ezzel kapcsolatban lásd Jean-Pierre Torrell OP: Aquinói Szent Tamás élete és műve (Osiris 2007) című könyve megfelelő fejezetét. ↩