A nagy krisztológiai zsinatok tanítása szerint Jézus Krisztusnak, a megtestesült Igének az egységében nincs külön emberi személy, hiszen ez az egység hüposztatikus egység, személyben megvalósuló egység. Ez az egység az örök Ige isteni személyében áll fenn.. A fölvetett kérdés Jézus Krisztusnak, illetve emberségének az Atyához és Istenhez (így saját magához, mint Istenhez) való viszonyával foglalkozik. Hasonló témával foglalkozik a következő (21.) kérdés is, amely Jézus Krisztus imádságával foglalkozik.
Aquinói Szent Tamás, miközben állítja, hogy Jézus Krisztus alá van vetve az Atyának, Istennek, rámutat arra, hogy ez az alávetettség embersége miatt van. Erre az egyetemes zsinatokra támaszkodó, következetes gondolkodásmódra napjaink teológiai gondolkodásában is szükség lenne. Lépten-nyomon találkozunk olyan kísérletekkel, amelyek nem összeegyeztethetőek a kalcedóni zsinat dogmájával, azzal, hogy az egység az Ige személyében áll fenn, nem pedig a természetek valamilyen összekeveredésében. Napjainkban nem ritkán találkozunk azzal, hogy Jézus Krisztus kifejezetten emberi tulajdonságait valamilyen módon isteni tulajdonságként vagy a szentháromsági személyek belső tulajdonságaként akarják bemutatni. Így például arról beszélnek, hogy maga az Isten, az Atya szenved. Az ilyen gondolkodás gyökerében a kalcedóni zsinat valamilyen értelemben vett elutasítása áll.
20. KÉRDÉS
[Jézus Krisztus Atyának való alárendeltsége]
A következőkben Krisztus Atyához való viszonyáról mondottakkal kell foglalkoznunk. Ezek közül egyes dolgok az ő Atyához való viszonyát érintik, mint az, hogy ő alá van vetve az Atyának; hogy ő maga is imádkozott; hogy ő neki papként szolgált. Más dolgok viszont az Atya hozzá való viszonyáról mondanak vagy mondhatnak valamit, mint hogy őt örökbe fogadta volna az Atya; vagy hogy őt az Atya valamire eleve rendelte. Először tehát Krisztus Atyának való alávetettségével kell foglalkoznunk; másodszor az ő imádságával; harmadszor az ő papságával; negyedszer fiúvá fogadásával, hogy vajon ez állítható-e róla; ötödször az ő eleve rendelésével.
Az elsővel kapcsolatban két kérdés vetődik föl:
1. SZAKASZ [Alá van-e vetve Krisztus az Atyának?]
Az első problémát így közelítjük meg:
1. Úgy látszik, hogy nem szabad Krisztus Atyának való alávetettségéről beszélni. Ugyanis minden, ami alá van vetve az Atyaistennek, teremtmény, mert az Egyház dogmáiról szóló könyv 1 azt mondja, hogy a Szentháromságban semmi sincs, ami szolgálna vagy alá lenne vetve. De a szó tulajdonképpeni jelentésében 2 nem lehet mondani, hogy Krisztus teremtmény, amint ezt fentebb mondottuk. Tehát a szó tulajdonképpeni jelentésében nem mondhatjuk, hogy Krisztus alá van vetve az Atyának.
2. Ezenkívül, azért mondják, hogy valami alá van vetve Istennek, mert ez az uralmát szolgálja. De Krisztusban az emberi természetnek nem lehet szolgálatot tulajdonítani, mert azt mondja Damaszkuszi János 3. könyvében, hogy tudnunk kell, nem mondhatjuk szolgának, tudniillik Krisztus emberi természetét. A „szolgálat” ugyanis nem a természetre utaló szó, hanem ez valamilyen vonatkozásra utal, mint az „atyaság” és a „fiúság” szavak. Tehát Krisztus emberi természete szerint nincs alávetve az Atyának.
3. Ezenkívül, az első korintusiaknak írt levél (1Kor 15, 28) mondja, hogy mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki. De, amint a Zsidókhoz írt levél (Zsid 2, 8) mondja: most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Tehát ő még nincs alávetve annak, aki mindent alávetett neki.
Ezzel szemben áll az, amit János evangéliuma mond (Jn 14, 28): az Atya nagyobb nálam. Ágoston mondja a Szentháromságról írt 1. könyvében, hogy a Szentírás okkal mondja mindkettőt: a Fiú egyenlő az Atyával; és az Atya nagyobb a Fiúnál. Az előzőt az isteni forma, az utóbbit a szolga formája miatt mindenféle összekeveredés nélkül gondoljuk. A kisebb azonban alá van vetve a nagyobbnak. Tehát Krisztus a szolga formája szerint van alávetve az Atyának.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy minden, valamilyen természettel rendelkező dologhoz azok tartoznak hozzá, amelyek az illető természet sajátosságai. Az emberi természet állapota szerint háromféleként van alávetve Istennek. Először a jóság fokozata szerint, mert az isteni természet magának a jóságnak a lényege, amint ez nyilvánvaló Aeropagita Dénes isteni nevekről írt művének első fejezete alapján; a teremtett természet pedig az isteni jóságban való valamilyen részesedéssel rendelkezik, mintegy az isteni jóságból áradó sugaraknak alávetve. Másodszor, az emberi természet alá van vetve Isten hatalmának, amint az emberi természet, mint minden teremtmény alá van vetve az isteni rendelkezés hatásának. Harmadszor, az emberi természet saját cselekedetei által különlegesen is alá van vetve Istennek, amennyiben saját akaratával engedelmeskedik parancsainak. Maga Krisztus vallja magáról ezt a háromszoros alávetettségét az Atyával szemben. Az első fajta alávetettséget illetően Máté evangéliumában (Mt 19, 17): Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó, az Isten. Erről mondja Jeromos, minthogy őt jó mesternek nevezték és nem vallották meg, hogy ő Isten vagy Isten Fia, azt mondta, hogy bármilyen szent ember is Istennel összehasonlítva nem szent. Ezzel tette érthetővé, hogy ő maga emberi természete szerint nem éri el az isteni jóság fokát. És amint Ágoston mondja a Szentháromságról szóló művének 6. könyvében, ami nem tömege szerint nagy, abban a nagyobb ugyanazt jelenti, mint a jobb; ezért az Atya nagyobb Krisztusnál emberi természete szerint. A második fajta alávetettséget Krisztusnak tulajdonítjuk, amennyiben mindaz, ami vele emberségét illetően történik, isteni rendelkezés következtében történik. Ezért mondja Aeropagita Dénes a mennyei hierarchiáról szóló könyve negyedik fejezetében, hogy Krisztus alá van vetve az Atyaisten rendelkezéseinek. Ez a szolgálatnak alávetettsége, amely szerint minden teremtmény Istennek szolgál a Bölcsesség könyve szavainak megfelelően (Bölcs 16, 24), amelyek neked a Teremtőnek szolgáló teremtményről beszélnek. Ennek megfelelően a filippieknek írt levél (Fil 2, 7) szerint Isten Fia a szolga formáját vette fel. A harmadik fajta alávetettséget maga Krisztus tulajdonítja magának János evangéliuma szerint (Jn 8, 29): azt teszem, ami kedves neki. Ezért mondja a filippieknek írt levél (Fil 2, 8), hogy a halálig engedelmes volt az Atyának.
At 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amint a szó tulajdonképpeni jelentésében nem mondhatjuk, hogy Krisztus teremtmény, hanem csak azt, hogy emberi természete szerint teremtmény, akár hozzátesszük ezt a megszorítást, akár nem, amint erről föntebb szó volt 3; úgy nem mondhatjuk, hogy a szó tulajdonléppeni jelentésében Krisztus alá van vetve az Atyának, hanem csak, hogy emberi természete szerint van alávetve az Atyának, még akkor is, ha ezt a megszorítást nem tesszük hozzá. Ezt azonban érdemes hozzátenni, hogy elkerüljük Ariusz tévedését, aki a Fiút kisebbnek tartotta az Atyánál.
A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a szolgálat és az uralom viszonya a cselekvésben és ennek elszenvedésében van megalapozva, amennyiben tudniillik a szolgát az úr mozgatja a felette való uralom szerint. A cselekvést azonban nem tulajdonítjuk a természetnek mint cselekvőnek, hanem ezt a személynek tulajdonítjuk, a Filozófus szerint ugyanis a cselekedet a suppositum-okat és az egyedieket illeti meg. A cselekvést annyiban tulajdonítjuk a természetnek, amennyiben a személy vagy hüposztaszisz cselekszik. Így jóllehet nem sajátszerűen mondjuk, hogy a természet úr vagy szolga, de már sajátszerűen mondjuk, hogy valamely személy vagy hüposztaszisz úr vagy szolga az egyik vagy a másik természet szerint. És így semmi sem tiltja, hogy azt mondjuk, Krisztus alá van vetve az Atyának vagy neki szolgál emberi természete szerint.
A 3. ellenvetésre az kell válaszolnunk, hogy amint Ágoston mondja a Szentháromságról írt műve első könyvében, Krisztus akkor adja át az országot Istennek és az Atyának, amikor az igazakat, akikben most a hit által uralkodik, el fogja vezetni a látásra, tudniillik hogy lássák az Atya és a Fiú közös lényegét. Akkor majd teljesen alá lesz vetve az Atyának, de nemcsak magában, hanem tagjaiban is az isteni jóságban való teljes részesülés által. Akkor mindenek teljesen alá lesznek vetve neki velük kapcsolatos akaratának végső beteljesülése által. Jóllehet most is alá van vetve neki minden, ami a hatalmát illeti, amint ezt Máté evangéliuma (Mt 28, 18) mondja: nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön stb.
2. SZAKASZ [Alá van-e vetve saját magának?]
A második problémát így közelítjük meg:
1. Úgy látszik, hogy Krisztus nincs saját magának alávetve. Cirill ugyanis azt mondja az efezusi zsinathoz írt levelében, hogy Krisztus nem szolgája és nem ura saját magának. Ugyanis balgaság, de még inkább szentségtörő így beszélni vagy vélekedni. Ezt erősíti meg Damaszkuszi János is harmadik könyvében: ugyanaz a létező, Krisztus nem lehet magának szolgája és ura. De amennyiben mondjuk, hogy Krisztus az Atya szolgája, neki van alávetve. Tehát Krisztus nincs alávetve saját magának.
2. Ezenkívül, a szolga vonatkoztatva van urához. De semmi sem vonatkozhat magára, ezért mondja Hilariusz a Szentháromságról szóló könyvében: semmi sem hasonló vagy egyenlő magával. Tehát Krisztus nem lehet saját maga szolgája. Következésképpen nem lehet magának alávetve.
3. Ezenkívül, amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy Isten és ember az egy Krisztus, mondja Atanáz. De az emberről nem mondják, mert a teste alá van vetve a léleknek, hogy alá van vetve magának, vagy a maga szolgája, vagy nagyobb magánál. Tehát Krisztusról sem mondható, hogy alá van vetve magának, mert embersége alá van vetve istenségének.
Ezzel szemben áll, amit Ágoston mond a Szentháromságról szóló első könyvében: az igazság ezen a módon nyilvánul meg, tudniillik, hogy az Atya nagyobb Krisztusnál emberi természete szerint, hogy a Fiú kisebb magánál.
Továbbá, amint Ágoston érvel ugyanott, a szolga formáját úgy fogadta be a Fiú, hogy ne veszítse el Isten formáját. De Isten Atyában és Fiúban közös formája szerint az Atya nagyobb a Fiúnál ennek emberi természete szerint. Tehát a Fiú is nagyobb magánál emberi természete szerint.
Továbbá, Krisztus emberi természete szerint az Atyaisten szolgája János evangéliuma szerint (Jn 20, 17): fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. De mindaz, aki az Atya szolgája, a Fiú szolgája is, másként nem lenne mindaz, ami az Atyáé, a Fiúé is. Tehát Krisztus saját maga szolgája és magának alá van vetve.
Válaszul azt kell mondanunk, amint erről szó volt, hogy szolgának vagy úrnak lenni a személynek vagy hüposztaszisznak a tulajdonsága valamilyen természet szerint. Amikor tehát arról van szó, hogy Krisztus ura vagy szolgája saját magának vagy, hogy az Isten Igéje ura az ember Krisztusnak, ezt kétféle módon lehet érteni. Első módon úgy lehet ezt érteni, hogy ez egy másik hüposztaszisz vagy személy szempontjából van mondva, mintegy úgy, hogy más a személye Isten Igéjének, aki úr, és más a szolgáló embernek. Ez Nesztoriusz eretneksége. Nesztoriuszt elítélve mondja az efezusi zsinat, ha valaki azt mondja, hogy az Atyaistentől való Ige Krisztus Istene vagy ura, és nem vallja inkább azt, hogy ő egyszerre Isten és ember, úgymint a Szentírás szerint testté lett Ige, legyen kiközösítve. Ugyanígy tagadja ezt Cirill és Damaszkuszi János. Ugyanebben az értelemben tagadnunk kell, hogy Krisztus kisebb magánál vagy, hogy alá van vetve önmagának. Más módon lehet azonban ezt érteni az egy személyben vagy hüposztasziszban lévő természetek különbözősége alapján. Így ezen természetek egyike szerint, amelyben az Atyával megegyezik, mondhatjuk, hogy Krisztus az Atyával együtt előbb létezik és uralkodik, a velünk megegyező másik természet szerint pedig alávetett és szolgál. Ebben az értelemben mondja Ágoston, hogy a Fiú kisebb az Atyánál.
Tudnunk kell azonban, hogy a „Krisztus” név a személy neve, amint a „Fiú” név is a személy neve. Így abszolút értelemben mondhatjuk Krisztusról, amit a személy szempontjából tulajdonítunk neki. Ez a személy örök és az ilyenféle vonatkozásokat, amelyek inkább sajátosan a személyre tartoznak, abszolút értelemben mondhatjuk róla. Azokat a tulajdonságokat azonban, amelyek emberi személye szerint illetik meg őt, inkább megszorítással kell állítanunk róla. Így a szó tulajdonképpeni jelentésében mondjuk róla, hogy ő a legnagyobb, hogy ő úr, hogy ő uralkodó, azt azonban, hogy alá van vetve vagy kisebb vagy szolga, megszorítással kell tulajdonítanunk neki, tudniillik emberi természete szerint.
Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Cirill és Damaszkuszi János abban az értelemben tagadják, hogy Krisztus saját maga ura, amely szerint ez a személyek többségére utalna. Ez történik ugyanis, amikor valaki a szó tulajdonképpeni jelentésében valakinek az ura.
A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a szó tulajdonképpeni jelentésében szükséges, hogy más legyen az úr és más legyen a szolga. Lehet azonban az úr és szolga viszonyát úgy is nézni, hogy az úr saját maga számára úr, de más és más szempontból.
A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az ember különböző, egymásnak alárendelt részei alapján a Filozófus is az Etika V. könyvében azt mondja, hogy az ember igazságossága saját magához van rendelve, amennyiben a haragvó és vágyó képességek az értelemnek engedelmeskednek. Ilyen értelemben lehet mondani, hogy egy ember saját részei szempontjából magának alá van vetve, saját magának szolgál.
A többi érveléssel kapcsolatos válasz nyilvánvaló az előbb mondottakból. Ugyanis Ágoston az emberi természet szerint mondja, hogy a Fiú kisebb magánál vagy magának alá van vetve, nem pedig azért, mert különböző személyekről van szó.