Az előző bejegyzésben közzétett fordítást folytatva, az alábbiak a Summa Contra Gentiles (4. könyv) egyházi rend fokozatairól szóló fejezetének (75. fejezet) fordítását tartalmazzák. A 13. századi skolasztika még nem foglalkozott azzal, hogy a diakonátus alatti rendek nem szentség, hanem csak szentelmény által közlődnek. Az egyházi rend fokozatai a fejezetben természetesen az ősi rend szerinti fokozatok. Ezeket a 2. Vatikáni Zsinat után eltörölték a három legfelső, szentségi fokozat, a diakónusi, papi és püspöki rend kivételével. A régi rítushoz tartozó papi közösségekben most is élnek régi fokozatok. (A felolvasói és a szubdiakónusi fokozat a bizánci rítusban is megvan.) Szent Tamás szövege azonban ma is alkalmas arra, hogy fölhívja a figyelmet az oltár szolgálatának méltóságára. 

75. FEJEZET

AZ EGYHÁZI REND FOKOZATAIRÓL

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az a képesség, amely valamely fő eredmény elérésére irányul, természeténél fogva rendelkezik nálánál alacsonyabb rendű, neki szolgáló képességekkel. Ez nyilvánvaló a mesterségek esetében. A mesterségéhez tartozó formát létrehozó mesterségnek szolgálnak az anyagot előkészítő mesterségek, a formát létrehozó pedig annak szolgál, ami a létrehozott mű céljára vonatkozik. A közelebbi célokhoz rendelt pedig a mű végső céljára vonatkozónak szolgál. Így például a favágás mestersége szolgálja a hajóépítést, ez pedig a hajó kormányzását, ez pedig a kereskedelmet vagy a haditengerészetet, annak megfelelően, hogy a hajózás különböző célokhoz rendelődhet.

Minthogy az egyházi rendben kapott hatalom a Krisztus testének felajánlására és a test hívőknek való kiosztására, továbbá a hívők bűntől való megtisztítására irányul, szükséges, hogy legyen valamilyen fő fokozata a rendnek, amelynek hatalma ezekre elsődlegesen terjed ki. Ez a fő fokozat pedig a papi fokozat, mások pedig ennek szolgálnak valamilyen módon az anyagok előkészítése által. Ezek a szolgálatok rendjei. Amint mondottuk, a papi hatalom két dologra terjed ki: a Krisztus testének felajánlására és arra, hogy a hívők a bűnök megbocsátása által alkalmassá váljanak az Eucharisztia vételére, ezért az alsóbb rendek szolgálatai ezek közül mindkettőre vagy csak az egyikre vonatkoznak. Az is nyilvánvaló, hogy az alsóbb rendek között az a magasabb rend, amely több vagy valamely nemesebb dologban szolgálja a papi rendet.

A legalsó rendek csak a nép előkészítése által szolgálnak. Az ajtónállók [ostiarii] nem engedik be a hitetleneket a hívők gyülekezetébe, a felolvasók [lectores] pedig a hit elemeire oktatják a katekúmeneket, ezért nekik az Ószövetséget tartalmazó könyvet adják át felolvasásra. Az ördögűzők [exorcistae] megtisztítják azokat, akik már oktatásban részesültek, de valamilyen módon a Sátán akadályozza őket a szentségek vételében.

A magasabb rendek a papi rendet szolgálják mind a nép fölkészítésében, mind pedig a szentség megvalósításában. Az akolitusok szolgálata azokra a nem szent edényekre terjed ki, amelyekben a szentség anyagát előkészítik, ezért szentelésükkor átadják nekik ezeket az edényeket (kancsókat). A szubdiakónusok szolgálatának tárgya a szent edények és a még nem konszekrált anyagok előkészítése. A diakónusok szolgálata ezen felül kiterjed a már konszekrált anyagokra, és ennek megfelelően ők Krisztus vérét adják a hívőknek ¹.  Ezért ezt a három rendet, tudniillik a papok, a diakónusok és szubdiakónusok rendjét szent rendeknek nevezik, mert ezekben valami szenttel kapcsolatban teljesítenek szolgálatot. A magasabb rendek szolgálata magába foglalja a hívő nép felkészítését is. Ezért a diakónusokra rábízzák az evangéliumi tanítás előadását a nép számára, a szubdiakónusok pedig ilyen megbízást kapnak az apostoli tanítással kapcsolatban. Az akolitusok feladata, hogy gyertyák tartásával és ehhez hasonló szolgálatokkal járuljanak hozzá mindkét tanítás ünnepélyességéhez.