A Summa Theologiae harmadik része 58. kérdésének fordítása (a fordítás az interneten elérhető eredeti szöveg alapján készült, esetenként támaszkodva a New Advent honlap angol fordítására). 

Az 58. kérdés az előző, Krisztus mennybemenetelével kapcsolatos kérdés folytatása, a mennybe ment dicsőségével foglalkozik. Az 59. kérdés az ítélő Krisztusról szól. Ennek fordítását – ha Isten megengedi – az egyházi év végére tervezem.

58. KÉRDÉS

[„Ott ül az Atya jobbján”]

A továbbiakban az Atya jobbján helyet foglaló Krisztusról lesz szó. Ezzel  kapcsolatban négy kérdés merül fel:

1. Vajon Krisztus az Atya jobbján ül?
2. Vajon ez isteni természete szerint illeti meg őt?
3. Vajon ez emberi természete szerint illeti meg őt?
4. Vajon ez csak az ő kiváltsága?

1. SZAKASZ  [Vajon Krisztus az Atya jobbján ül?]

Az első problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztust nem illet meg az, hogy az Atyaisten jobbján üljön. A jobb és bal ugyanis a testek helyzetének különbségére utal. De semmilyen testtel kapcsolatos dolog nem állítható Istenről, mert lélek az Isten, olvashatjuk János evangéliuma 4. fejezetében [24].

2. Ezenkívül, ha valaki a másiknak a jobbján ül, akkor a másik a jobboldalon ülőnek a balján ül. Ha tehát Krisztus az Atya jobbán ül, akkor az Atya Krisztus balján ül. Ez azonban nem illik az Atyához.

3. Ezenkívül, az ülés és az állás egymást kizáró helyzeteknek látszanak. Az Apostolok Cselekedeteinek 7. fejezetében azonban Szent István ezt mondja [55]: íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbján állni. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem ül az Atya jobbján.

Ezzel szemben áll, amit Márk evangéliumának utolsó fejezetében olvasunk [19]: az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, felment a mennyekbe és ott ül az Isten jobbján.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy magát az ülést kétféle módon érthetjük: érthetjük ezt nyugalmi állapotként, ahogyan Lukács evangéliumának utolsó fejezetében olvassuk [49]: üljetek [maradjatok] a városban, de érthetjük ezt úgyis, mint a királyi és bírói hatalom gyakorlását, ahogyan a Példabeszédek 20. fejezetében olvassuk [8]: a király bírói trónján ülve tekintetével szétszór minden gonoszt. Mindkét mód szerint megilleti Krisztust az, hogy az Atya jobbján üljön. Az első módon azért, mert ő örök romolhatatlanságban az Atya boldogságában van, ezt pedig az ő jobbjának mondhatjuk a zsoltár [15, 11] szerint: jobbodon van a gyönyörűség mindörökké. Ezért mondja Szent Ágoston a hitvallásról írt könyvében: az Atya jobbján ül, az ülést azonban ott lakásként értsétek, mint amikor azt mondjuk valakiről, hogy három évet lakott valamilyen országban. Így tehát úgy higgyétek, hogy Krisztus az Atya jobbján lakik, a boldogság állapotában van, és ennek a boldogságnak a neve: az Atya jobbja. Krisztus a második módon is az Atya jobbján ül, mert együtt uralkodik az Atyával, az Atyától bírói hatalmat kapott, mintegy a király jobbján ülve segédkezik a kormányzásban és az ítélkezésben. Ezért mondja Szent Ágoston a hitvallásról szóló másik beszédében: a „jobbján” szót olyan hatalomként értsétek, amelyet az az Isten által elfogadott ember kapott, aki eljön majd ítélni, és aki egyszer már eljött, hogy elítéljék.

Az 1. ellenvetésre Damaszkuszi Szent János 4. könyvének [De fide orthodoxa] szavaival válaszolunk: nem helyként beszélünk az Atya jobbjáról. Hogyan lehetne a körülírhatatlanhoz a jobb oldalt, mint helyzetet hozzárendelni? Ilyen értelemben vett jobb és bal oldalról csak körülírható dolgok esetében beszélhetünk. Az Atya jobbja azonban az istenség dicsőségét és méltóságát jelenti.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az ellenvetés érvelése azon alapszik, hogy a jobboldalon való ülést testileg értelmezik. Ezért mondja Szent Ágoston egyik hitvallásról szóló beszédében: ha testileg értelmezzük azt, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, akkor az Atya az ő baloldalán lesz. Ott azonban, azaz az örök boldogság állapotában, minden jobboldalon lesz, mert ott nem lesz semmilyen nyomorúság.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy, amint Nagy Szent Gergely mondja a mennybementelről szóló homíliájában, a bíró ül, míg a harcosok és a segítők állnak. Szent István, a küzdelem helyzetében Krisztust állva látja, mint segítőt. Szent Márk azonban dicsőséges mennybemenetele után ülve írja le Krisztust, akit az idők végén mint bírót fognak látni.

2. SZAKASZ  [Vajon isteni természete szerint illeti meg Krisztust, hogy az Atya jobbján ül?]

A második problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy az, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, őt nem mint Istent illeti meg. Krisztus ugyanis mint Isten, az Atya jobbja. Valakinek a jobbja lenni és valakinek a jobbján ülni azonban nem ugyanaz. Tehát Krisztus nem mint Isten ül az Atya jobbján.

2. Ezenkívül Márk evangéliumának utolsó fejezete mondja [19]: az Úr Jézus felvétetett a mennybe és az Isten jobbján ül. Krisztus, mint Isten azonban nem vétetett fel a mennybe. Tehát nem mint Isten ül az Isten jobbján.

3. Ezenkívül Krisztus istensége szerint egyenlő az Atyával és a Szentlélekkel. Ha tehát Krisztus istensége szerint ül az Atya jobbján, akkor a Szentléleknek az Atya és a Fiú jobbján kell ülnie, az Atyának pedig a Fiú jobbján. Ez azonban nem lehetséges.

Ezzel szemben áll, amit Damaszkuszi Szent János mond: azt a dicsőséget és méltóságot mondjuk az Atya jobbjának, amelyben Krisztus öröktől fogva létezik, mint Isten és az Atyával egylényegű.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy amint az előzőekben mondottakból kiderül, a „jobb” szó három dolgot jelöl. Az első, Damaszkuszi Szent János szerint az isteni dicsőség, a második Szent Ágoston szerint az Atya boldogsága, a harmadik ugyancsak Szent Ágoston szerint a bírói hatalom. Az „ül” szó pedig, amint mondtuk, ott lakást, királyi vagy bírói hatalmat jelent. Tehát az, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, semmi mást nem jelent, mint hogy változatlanul és királyi módon együtt van az Atyával a dicsőségben, a boldogságban, és hogy vele együtt bírói hatalommal rendelkezik. Ez azonban megilleti a Fiút, mint Istent. Ezért nyilvánvaló, hogy Krisztus istensége szerint ül az Atya jobbján. A másik személyre irányuló „jobbján” szó csak a személyek közti különbséget jelentheti és csak az eredés rendjére utalhat, de nem jelent semmilyen természet vagy méltóság szerinti fokozatot. Ilyen fokozat ugyanis nem lehet az isteni személyekben, amint arról az első részben volt  szó [STI q. 42 a. 3,4].

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy a Fiút tulajdonítás ¹ alapján nevezik az Atya jobbjának, ahogyan az Atya erejének is nevezik. Az „Atya jobbja” kifejezés a fenti három jelentésében azonban közösen alkalmazható mindhárom szentháromsági személyre.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy Krisztus mint ember emeltetett fel az isteni méltósághoz, amit az „ülés” szó jelez. Az isteni méltóság azonban istensége miatt illeti meg Krisztust, tehát nem valamilyen felemeltetése, hanem örök eredése miatt.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy az Atya a Fiú vagy a Szentlélek jobbján ül, mivel a Fiú és a Szentlélek az Atyától erednek és nem fordítva. A Szentlélekről azonban mondható, hogy az Atya vagy a Fiú jobbján ül az eredés szerinti értelemben, jóllehet bizonyos tulajdonítás alapján ezt a Fiúról mondjuk, akinek az egyenlőséget tulajdonítjuk Szent Ágoston szerint: az Atyában van az egység, a Fiúban az egyenlőség, a Szentlélekben pedig az egység és egyenlőség összetartozása.

3. SZAKASZ  [Vajon emberi természete szerint illeti meg Krisztust, hogy az Atya jobbján ül?]

A harmadik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy az, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, nem illeti meg őt mint embert. Amint ugyanis Damaszkuszi Szent János mondja, a dicsőséget és méltóságot mondjuk az Atya jobbjának. De az isteni dicsőség és méltóság nem illeti meg Krisztust mint embert. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem mint ember ül az Atya jobbján.

2. Ezenkívül, a király jobbján ülés kizárja az alávetettséget, mert aki a király jobbján ül, valamiképpen vele együtt uralkodik. De Krisztus mint ember alá van vetve az Atyának, ahogyan a Korintusiakhoz írt első levél 15. fejezetében olvashatjuk [28]. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem mint ember ül az Atya jobbján.

3. Ezenkívül, a Glossza így magyarázza a Rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének szavait (aki az Atya jobbján van [34]): azaz egyenlő az Atyával abban a méltóságban, amely által Isten Atya, vagy pedig az Atya jobbján, azaz Isten mindennél nagyobb adománya által. A zsidókhoz írt levél 1. fejezetének szavairól (az Atya jobbján ül a magasságban [3]) pedig így ír ugyancsak a Glossza: azaz az Atyával való egyenlőség szerint, minden hely és méltóság fölött. De Krisztusnak mint embernek nem jár az Atyával való egyenlőség, ugyanis ezt olvashatjuk János evangéliumának 14. fejezetében [28]: az Atya nagyobb nálam. Úgy látszik tehát, hogy az, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, neki nem mint embernek jár.

Ezzel szemben áll, amit Szent Ágoston mond a hitvallásról szóló beszédében: a „jobbján” szót olyan hatalomként értsétek, amelyet az az Isten által elfogadott ember kapott, aki eljön majd ítélni, és aki egyszer már eljött, hogy elítéljék.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy, amint erről a fentiekben szó volt, az „Atya jobbja” kifejezésen az Atya istenségének dicsőségét vagy örök boldogságát vagy bírói és királyi hatalmát értjük. A „jobbján” helyhatározó pedig magában foglalja az Atya jobbjára való felmenetelt is.  Magában a felmenetelben azonban jelen van a megegyezés és a különbözőség is, amint föntebb mondottuk. A felmenetelben háromféleképpen közelíthetjük meg a megegyezés és különbözőség szempontjait. Először beszélhetünk megegyezésről a természetben és különbözőségről a személyben. Így Krisztus mint az Isten Fia az Atya jobbján ül, mivel ugyanaz a természete, mint az Atyáé. A dicsőség, a boldogság, a királyi és a bírói hatalom lényegileg ugyanabban az értelemben vonatkoznak az Atyára és a Fiúra, itt tehát az Atyával való egyenlőségben létezésről van szó. Másodszor beszélhetünk Krisztusban az egység kegyelméről ². Ebben a természetek különbözőségéről és a személy egységéről van szó. Az egység kegyelme által Krisztus mint ember is az Atya Fia, következésképpen ott ül az Atya jobbján. Ebben az esetben azonban a „mint” szó nem a természetre, hanem a személy egységére vonatkozik, ahogyan ezt fentebb kifejtettük. Harmadszor beszélhetünk a megszentelő kegyelemről, amelyben Krisztus minden más teremtménynél bőségesebben részesül, amennyiben emberi természetében boldogabb az összes teremtménynél és minden teremtmény fölött királyi és bírói hatalma van. Ha tehát a „mint ” szó a természetre utal, Krisztus mint Isten ül az Atya jobbján, az Atyával való egyenlősége által. De mint ember is az Atya jobbján ül a minden teremtménynél „nagyobb adomány” által, azaz a nagyobb boldogságban, királyi és bírói hatalommal felruházva. Ha a „mint” szót a személy egységére vonatkoztatjuk, Krisztus mint ember is az Atya jobbján ül a méltóság egyenlőségében, mert ugyanúgy imádjuk az Isten Fiát felvett természetével együtt, amint erről az előzőekben szó volt [q. 25].

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy jóllehet Krisztus embersége természete szerint önmagában nem rendelkezik az istenség dicsőségével és méltóságával, mégis rendelkezik ezekkel azon személy által, amellyel egységben van. Damaszkuszi Szent János ugyanis az idézet után így folytatja: az öröktől fogva létező Isten Fia, mint Isten és az Atyával egylényegű ül az Atya jobbján megdicsőült testében. Minden teremtmény az egy személyt imádja egyetlen imádással testével együtt.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus, mint ember alá van vetve az Atyának, amennyiben a „mint” szó az emberi természetre vonatkozik. Ebben az értelemben tehát nem jár neki az, hogy emberként az Atya jobbján üljön, vele egyenlőként. A minden más teremtményt meghaladó boldogsága és a minden teremtmény fölötti bírói hatalma alapján azonban ez jár neki.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az Atyával való egyenlőség nem tartozik Krisztus emberi természetéhez, hanem csak az ezt fölvevő személyhez. De a mindenkinél nagyobb adományokban való részesedés kiválósága már magához a felvett természethez is tartozik.

4. SZAKASZ  [Vajon az, hogy az Atya jobbján ül, csak az ő kiváltsága?]

A negyedik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy az, hogy az Atya jobbján ül, nemcsak Krisztus kiváltsága. Azt mondja ugyanis az Apostol az Efezusiakhoz írt levél 2. fejezetében [4-6], hogy feltámasztott minket és  tette által a mennyekben együtt ülünk Jézus Krisztusnál. A feltámadás azonban nemcsak Krisztus kiváltsága és ehhez hasonlóan az sem, hogy az Atya jobbján ül.

2. Ezenkívül, amint Szent Ágoston írja a hitvallásról szóló könyvében, az, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, azt jelenti, hogy az Atya boldogságában lakik. Ebben a boldogságban azonban sokan mások is részesülnek. Úgy látszik tehát, hogy az, hogy az Atya jobbján ül, nemcsak Krisztusnak a kiváltsága.

3. Ezenkívül, maga Krisztus mondja a Jelenések könyvének 3. fejezetében [21]: aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, amint én győztem, és az Atyámmal ülök trónján. Krisztus azonban trónján ülve ül az Atya jobbján. Így tehát mások is, akik győznek, az Atya jobbján ülnek.

4. Ezenkívül, Máté evangéliumának 20. fejezetében mondja az Úr [23]: azt, hogy ki ül jobb vagy bal oldalamon, nem én adom meg nektek, ez azoké lesz, akik számára ezt Atyám készítette. Ez a mondat azonban értelmetlen lenne, ha az Atya nem készített volna senkinek sem helyet a jobb oldalon. Így tehát a jobb oldalon ülés nem egyedül Krisztus kiváltsága.

Ezzel szemben áll, amit a Zsidókhoz írt levél 1. fejezetében olvashatunk [13]: melyik angyalnak mondta, hogy jobbom felől foglalj helyet, azaz abban legyél, ami bennem mindennél nagyobb vagy ami velem az istenségben egyenlő. A szónoki kérdés valójában azt fejezi ki, hogy egyetlen ilyen angyal sem létezik. Az angyalok azonban minden más teremtmény fölött vannak, tehát  annál kevésbé illet meg valakit is az a kiváltság, hogy az Atya jobbján üljön. Ez egyedül Krisztus illeti meg.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy, amint erről az előzőekben szó volt, Krisztus az Atya jobbján ül egyrészt isteni természete szerint az Atyával való egyenlőségben, másrészt emberi természete szerint az isteni javak mindenki másnál kiválóbb birtoklása által. Ezek azonban csak Krisztusra vonatkoztathatóak. Ezért senki másnak, sem angyalnak, sem embernek nem jár az, hogy az Atya jobbján üljön, ez egyedül Krisztus kiváltsága.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy mivel Krisztus nekünk, mint teste tagjainak a feje, az ő adományaiból mi is részesedünk. Mivel ő már feltámadt, mondja az Apostol, Isten vele együtt minket is valamilyen értelemben feltámasztott, nem úgy mintha már feltámadtunk volna, hanem úgy, hogy fel fogunk támadni, amint a Rómaiakhoz írt levél 8. fejezete mondja [11]: aki feltámasztotta Jézus Krisztust a hallottaiból, a mi halandó testünket is életre kelti majd. Ebben az értelemben mondja a továbbiakban az Apostol, hogy Isten tette által együtt ülünk a mennyben, mert a fej, Krisztus ott ül és benne, mint testének tagjai, mi is.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy mivel az Isten jobbja az isteni boldogság, az Isten jobbján ülni nem csak egyszerűen azt jelenti, hogy valaki a boldogság állapotában van, hanem azt is, hogy a boldogságot saját hatalma által, mintegy saját magához, természetéhez tartozóan birtokolja. Ez azonban semmilyen más teremtményt nem illet meg, hanem egyedül csak Krisztust. Azt azonban lehet mondani, hogy minden szent, aki a boldogság állapotában van, Isten jobbján áll, ezért mondja Máté evangéliumának 25. fejezete [33], hogy a juhokat jobb oldalára állítja.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy a trón arra a bírói hatalomra utal, amelyet Krisztus az Atyától kapott, az Atya trónján való ülést tehát így kell érteni. A többi szentek ezt a hatalmat Krisztustól kapják. Máté evangéliumának 19. fejezete [28] ebben az értelemben mondja, hogy tizenkét trónon fogtok ülni és Izrael tizenkét törzse fölött fogtok ítélkezni.

A 4. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy amint Aranyszájú Szent János mondja Máté evangéliumához írt magyarázatában, az a hely, azaz a jobboldalon való együtt ülés, mindenkinek elérhetetlen, nemcsak az emberek, hanem az angyalok  számára is. Szent Pál  ezt az Egyszülött kiváltságának tekinti azt kérdezve, hogy valaha is melyik angyalnak mondta Isten, hogy ülj a jobbomra. Az Úr tehát nem azoknak válaszolt, akik majd egykor a jobb és baloldalon fognak ülni, hanem leereszkedve, a kérdezők könyörgésére válaszolt. Ezek csak egyetlen dolgot kértek, azt, hogy mások előtt foglaljanak majd helyett Krisztus mellett. Azt azonban mondhatjuk, hogy Zebedeus fiai kiváltságos részesedét kértek Krisztus bírói hatalmából, másokat megelőzve. Így tehát nem azt kérték, hogy az Atya jobbján vagy balján, hanem hogy Krisztus jobbján vagy balján foglaljanak helyet.