Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae írását a gyónás szentségének tárgyalásánál abbahagyta. Rendtársai kérését, hogy az írást folytassa, visszautasította. Azt mondta, hogy nem képes már többet írni, mert ahhoz képest, amit tapasztalt, amit eddig írt, csak „szalma”.  Így a Summa szentségtani és eszkatológiai részét rendtársai írták meg az ő gondolatai alapján. Az alábbiakban a papság szentségéről szóló fejezetet (74. fejezet) a Summa Theologiae-t megelőző nagy teológiai összefoglaló művéből, a Summa Contra Gentiles (4. könyv) latin szövegéből fordítva adjuk közre.

74. FEJEZET

AZ EGYHÁZI RENDRŐL

Az előzőekből nyilvánvaló, hogy az összes, eddig tárgyalt szentségek esetében a lelki kegyelmet látható szentségi jelek közvetítik. Minden cselekedetnek azonban arányban kell állnia a cselekvővel. Szükséges tehát, hogy az előzőekben említett szentségeket olyan látható emberek szolgáltassák ki, akik lelki hatalommal rendelkeznek. Ugyanis a szentségek kiszolgáltatása nem az angyalok, hanem testben élő, látható emberek feladata. Ezért mondja az Apostol a zsidóknak írt levelében (Zsid 5, 1): minden főpapot az emberek közül az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban.

A fentiek indokolását máshonnan [is] vehetjük. A szentségek alapítása és ereje Krisztustól származik: róla mondja ugyanis az Apostol az efezusiaknak írt levele 5. fejezetében [Ef 5, 25-26]: Krisztus úgy szerette az Egyházat, hogy saját magát adta érte, hogy megtisztítva őt a víz fürdőjében, az élet igéjében megszentelje. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Krisztus a vacsorán testének és vérének szentségét adta tanítványainak, és meghagyta nekik, hogy ezt ismételjék meg: ez a szentségek eredete. Minthogy Krisztus Egyházban való testi jelenlétének megszűnésére készült, szükséges volt, hogy annak érdekében, hogy a szentségeket a híveknek kiszolgáltassák, maga helyett más megbízott szolgákat rendeljen, amint az Apostol mondja a korintusiaknak írt első levelében (1 Kor 4, 1): úgy tekintsenek ránk az emberek, mint Krisztus megbízott szolgáira és Isten titkainak az intézőire. Így tanítványaira bízta testének és vérének szentségét a konszekráció által e szavakkal: ezt tegyétek az én emlékezetemre. János evangéliuma szerint (Jn 20, 23) a tanítványoknak ugyancsak hatalmat adott a bűnök bocsánatára: akiknek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek. A tanítványok arra is megbízást kaptak Máté evangéliuma szerint [Mt 28, 19], hogy elmenve tanítsanak minden népet, megkeresztelve őket. A megbízott szolga azonban úgy viszonylik úrához, mint az eszköz a fő cselekvőhöz. Amint a cselekvő az eszközt arra használja, hogy valami hatást érjen el, úgy a megbízott szolgát ura parancsa mozdítja valami végrehajtására. Szükséges azonban, hogy az eszköz arányban legyen a cselekvővel, ezért Krisztus megbízott szolgáinak hasonlítaniuk kell rá. Krisztus azonban mint úr, szerzőként és saját erejével szerezte meg üdvösségünket. Mivel Isten és ember volt, mint ember szenvedett megváltásunkért, istensége által pedig szenvedése üdvösséget hozott nekünk. Szükséges tehát, hogy Krisztus megbízott szolgái emberek ¹ legyenek, és hogy valamennyire részesüljenek istenségében a lelki hatalom szerint, mert az eszköz valamennyire részesedik a fő cselekvő erejéből. Erről a hatalomról mondja az Apostol a korintusiaknak írt második levelében [2 Kor 13, 10]: az Úr hatalmat adott neki az építésre, és nem a rombolásra.

Helytelen lenne azonban az a vélekedés, hogy a tanítványok az ilyen módon Krisztustól kapott hatalmat nem adhatták volna tovább, ez a hatalom ugyanis nekik az Egyház építésére adatott, amint az  Apostol mondja. Mindaddig folytatódnia kell tehát a hatalom átadásának, amíg az Egyház építése tart, azaz a tanítványok halála után az idők végezetéig. Így tehát azért kapták a tanítványok Krisztustól a lelki hatalmat, hogy általuk ez másokhoz is eljusson. Az Úr a tanítványokon keresztül másokat is megszólított, amint ez kitűnik Márk evangéliumából (Mk 13, 37): amit nektek mondok, mindenkinek mondom. Máté evangéliumában pedig ezt olvashatjuk [Mt 28, 20]: íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.

Minthogy a Krisztustól származó lelki hatalom az Egyház szolgáira átszáll, és a Krisztustól származó lelki hatások bizonyos látható jelek által érvényesülnek, szükséges hogy ez a lelki hatalom is bizonyos látható jelek által adódjon át az embereknek. Ilyen jelek a szavak formái és a meghatározott cselekedetek, mint a kéz föltétele, az olajjal való megkenés vagy a könyv, a kehely vagy egyéb, a hatalom gyakorlására vonatkozó tárgyak átadása. Amikor azonban valamilyen lelki dolog anyagi jelek által adódik át, akkor szentségről van szó. Nyilvánvaló tehát, hogy a lelki hatalom átadása valamilyen szentség hatása által történik. Ezt a szentséget az egyházi rend szentségének nevezik.

Az isteni nagylelkűséghez azonban az is hozzátartozik, hogy amikor valaki hatalmat kap valamire, akkor ezzel együtt azokat a dolgokat is megkapja, amelyek nélkül a hatalmat megfelelően gyakorolni nem tudná. A szentségek kiszolgáltatása azonban, amire a lelki hatalom irányul, megfelelő módon nem lehetséges az isteni kegyelem segítsége nélkül, így ebben a szentségben kegyelem közvetítődik, mint a többi szentségben.

Minthogy az egyházi rendben kapott hatalom a szentségek kiszolgáltatására irányul, a szentségek közül pedig a legnemesebb és a többi szentség beteljesedése az Eucharisztia szentsége (amint ez az előzőekből nyilvánvaló), szükséges, hogy az egyházi rendben kapott hatalomról elsősorban ehhez a szentséghez való vonatkozásában beszéljünk, mert a dolgok a céljuk szerint osztályozódnak.

Egy hatást kifejtő erő egyrészt erő valamely tökéletesség közlésére, másrészt erő az ezt befogadó felkészítésére is. A tűznek is ereje van arra, hogy saját formáját valami másra átvigye, de arra is, hogy a másikat erre előkészítse ². Minthogy az egyházi rend hatalma kiterjed Krisztus teste szentségének elkészítésére és a hívőknek való szétosztására, ennek arra is ki kell terjednie, ami hívőket alkalmassá teszi a szentség megfelelő vételére. A hívő azonban akkor alkalmas ennek a szentségnek a megfelelő vételére, ha mentes a bűntől, nem lehet ugyanis másként azzal a Krisztussal lelkileg egyesülni, akivel az áldozás szentségileg egybeköt. Szükséges tehát, hogy az egyházi rend hatalma kiterjedjen a bűnök megbocsátására is azon szentségek kiszolgáltatása által, amelyek a bűnök bocsánatára vannak rendelve. Ilyen szentségek a keresztség és a gyónás, amint ez az előzőekből világos. Ezért, amint meg van írva, az Úr tanítványainak, akikre rábízta testének szentségét a konszekráció által, hatalmat adott a bűnök megbocsátására is. Ez a hatalom a kulcsok hatalma, amelyről az Úr beszél Péternek Máté evangéliuma (Mt 16, 19) szerint: neked adom a mennyek országa kulcsait. A menny ugyanis aszerint nyílik meg vagy zárul be valaki számára, hogy a bűnnek alá van vetve vagy mentes a bűntől. Ezért ezeknek a kulcsoknak a használata a megkötés és a feloldozás, tudniillik a bűnöktől, amint erről az előzőekben volt szó.