Az alábbiak a Summa Theologiae harmadik része 1. kérdésének fordítását tartalmazzák a latin szövegből. Már régebben elkészült az első három szakasz fordítása, most kiegészítjük ezt a még hiányzó három szakasz fordításával. 

A harmadik rész előszavában Szent Tamás a rész célját abban jelöli meg, hogy miután az előző részek foglalkoztak az ember végső céljával, az erényekkel és a bűnökkel, ebben a részben az emberiség üdvözítőjéről és az ő jótéteményeiről lesz szó. A rész először magával üdvözítővel foglalkozik, majd ezt követően a szentségekkel, végül pedig azzal, amit mai szóval eszkatológiának nevezünk. Szent Tamás a harmadik rész írását a bűnbánat szentségének tárgyalása közben abbahagyta, az elmaradt részt gondolatai és más művei alapján munkatársai írták meg.

Az üdvözítőről szóló részben először a megtestesülés titkáról van szó, majd ezt követően Jézus Krisztus üdvözítő tetteiről és szenvedéséről. Az utóbbi témával foglalkozó kérdések közül néhánynak a fordítása már megtalálható a blogon. A most lefordított szöveghez és a még le nem fordított szövegekhez jó bevezetés található itt.

1. KÉRDÉS

[A megtestesülés megfelelősége]

Az első résszel kapcsolatban ¹ három témával kell foglalkoznunk: (1) a megtestesülés megfelelőségével; (2) a megtestesült Ige egységének módjával; (3) az egység következményeivel. A megtestesülés megfelelőségével kapcsolatban hat kérdés merül fel:

1. Megfelelő volt-e, hogy az Isten megtestesüljön?
2. Szükséges volt-e ez az emberi nem helyreállításához?
3. Megtestesült volna-e Isten, ha nem lett volna bűn?
4. Az Ige elsősorban azért testesült-e meg, hogy inkább az áteredő bűn ellen vagy a személyesen elkövetett bűnök ellen adjon gyógyszert?
5. Megfelelő lett volna-e az, hogy Isten az emberi nem kezdetekor testesüljön meg?
6. El kellett volna-e halasztani a megtestesülés művét a világ végéig?

1. SZAKASZ  [Megfelelő volt-e, hogy az Isten megtestesüljön?]

Az első problémát így közelítjük meg:

1  Úgy látszik, hogy nem volt megfelelő, hogy Isten megtestesüljön. Minthogy Isten kezdettől fogva maga a jóság lényege,  úgy az a legjobb, ahogyan Isten öröktől fogva volt. De Isten öröktől fogva test nélkül volt, így a legjobban megfelelő, ha nem egyesül a testtel. Nem volt tehát megfelelő, hogy Isten megtestesüljön.

2.  Ezenkívül, nem megfelelő azoknak az összekapcsolása, amelyek egymástól végtelen távolságra vannak, amint nem megfelelő az, ha valaki egy olyan képet fest, amelyen az emberi fejhez egy ló nyaka kapcsolódik. De Isten és a test egymástól végtelen távolságra vannak, mert Isten a legegyszerűbb, a test pedig, különösen az emberi test, összetett. Tehát nem volt megfelelő, hogy Isten az emberi testtel egyesüljön.

3.  Ezenkívül, a test olyan messze van a legfőbb szellemi lénytől, mint a gonoszság a legfőbb jóságtól. De az egyáltalán nem megfelelő, hogy Isten, aki a legfőbb jó, felvegye a gonoszságot. Tehát nem volt megfelelő, hogy a legfőbb teremtetlen szellemi létező testet vegyen föl.

4.  Ezenkívül, nem megfelelő, hogy a kicsi tartalmazza azt, aki a nagyot meghaladja, és hogy az, aki a nagyok gondját viseli, a kicsibe költözzön. De az egész világmindenség nem elég ahhoz, hogy befogadja az egész világra gondot viselő Istent. Nem látszik tehát megfelelőnek az, hogy akihez képest kicsi a világmindenség, egy síró gyermek kis testében rejtőzzék, hogy az uralkodó oly sokáig legyen távol trónjától és az egész világra való gondot viselés egy kis testbe kerüljön – amint ezt Ágostonnak írja Volusianus (Ep. cxxxv).

Ezzel szemben áll, hogy igen megfelelőnek látszik, hogy ami  Istenben láthatatlan, a láthatók által nyilvánuljon meg, amint ez az Apostol Rómaiakhoz írt leveléből kiderül (Rom 1, 20): ami láthatatlan Istenben, … alkotásai alapján értelemmel fölismerhető. De amint Damaszkuszi János mondja III. könyve kezdetén, a megtestesülés titka által egyszerre mutatkozik meg Isten jósága, bölcsessége, igazságossága és hatalma (vagy ereje); jósága, mert nem vetette meg teremtménye gyöngeségét; igazságossága, mert nem mást tett meg a zsarnok legyőzőjévé és az embert nem erővel ragadta ki a halálból; bölcsessége, mert a legnehezebb számára a legmegfelelőbb megoldást találta; végtelen hatalma (vagy ereje), mert semmi sem nagyobb annál, hogy az Isten emberré legyen. Tehát megfelelő volt az, hogy Isten megtestesüljön.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy minden dolognak megfelel az, ami öt saját természete szerint megilleti. Ilyen értelemben megfelelő az, hogy az ember következtetéseket végezzen, ez ugyanis megilleti őt a természetének megfelelő értelmesség ²alapján. Maga Isten természete azonban a jóság, amint ez kiderül Areopagita Dénes Isteni nevekről szóló műve I. fejezetéből. Így minden, ami a jó szempontjában benne van, megfelel Istennek. A jó szempontjában azonban benne  van az, hogy magát másokkal közölje, amint ez kiderül Areopagita Dénes Isteni nevekről szóló műve IV. fejezetéből. Így a legfőbb jó szempontjában benne van az, hogy magát a legnagyobb mértékben közölje a teremtményekkel. Ez azonban a legteljesebb mértékben történik meg azáltal, hogy úgy köti magához a teremtett  természetet, hogy a háromból, az Igéből, a lélekből és a testből egy személy lesz, amint Ágoston mondja a Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében. Tehát megfelelő volt az, hogy Isten megtestesüljön.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, a megtestesülés misztériuma nem azáltal történik meg, hogy valamilyen módon Isten állapota úgy változik, hogy ez átmegy egy olyan állapotba, amely nem öröktől fogva van. Ez azáltal történik meg, hogy Isten magát a teremtménnyel új módon egyesíti, vagy helyesebben szólva a teremtményt egyesíti magával. Az ugyanis megfelelő, hogy a természete szerint változékony teremtmény nem mindig ugyanabban az állapotban van. Így megfelelően történik az, hogy az a teremtmény, amely előzőleg nem létezett és később létezésbe hívták, előzőleg nem volt Istennel egységben, később pedig Istennel egységben lesz.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy nem megfelelő az, hogy az emberi test saját természetének állapota szerint egyesüljön Istennel, mert ez meghaladná méltóságát. Az azonban megfelel Istennek, hogy jóságának végtelen kiválósága szerint egyesítse ezt magával az ember üdvössége érdekében.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy minden olyan állapot, amely szerint egy teremtmény különbözik a teremtetőtől, Isten bölcsessége által van és Isten jóságához van rendelve. Minthogy Isten teremtetlen, változatlan, test nélküli, jósága miatt teremtett változó és testi teremtményeket. Hasonlóan, a büntetésben lévő rossz Isten igazságossága által jelent meg, Isten dicsősége miatt. A bűn gonoszságát pedig az isteni bölcsesség tervétől és az isteni jóság rendjétől való eltérés által követik el. Ezért lehet megfelelő a teremtett, változékony, testi, büntethető természet felvétele. Nem volt azonban megfelelő a bűn gonoszságának a felvétele.

A 4. ellenvetésre azt kell mondanunk, amit Ágoston válaszolt Volusianus-nak: nem tartozik a keresztény tanításhoz, hogy Isten az emberi természettel úgy lépjen egységre, hogy a világ kormányzását abbahagyja vagy ezt elveszíti vagy ezt a kis testbe mintegy megszorításokkal viszi át. Ez egy emberi vélemény, az ember gondolkodása csak a testre terjed ki. Isten azonban nem a tömege, hanem ereje miatt nagy, így a szoros helyen az ő erejének nagysága semmilyen megszorítást nem szenved. Nem hihetetlen tehát, hogy amint az ember múló szavát a sokaság és az egyesek teljességében meghallják, úgy az Isten megmaradó Szava egyszerre és mindenütt teljesen ott legyen. Így tehát Isten megtestesülése által semmilyen meg nem felelősség nem keletkezik.

2. SZAKASZ [Szükséges volt-e a megtestesülés az emberi nem helyreállításához?]

A második problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy nem volt szükséges az emberi nem helyreállításához az, hogy Isten megtestesüljön. Ugyanis Isten Igéje, aki tökéletes Isten, amint erről az első részben szó volt, erejében nem növekedett a test felvétele által. Ha tehát Isten megtestesült Igéje a természetet helyreállította, ezt megtehette volna a test felvétele nélkül is.

2.  Ezenkívül, a bűn által összeomlott emberi természet helyreállításához, úgy látszik, semmi más nem szükséges csak az, hogy az ember elégtételt adjon a bűnért. Nem kell ugyanis Istennek többet kívánni az embertől, mint amire az ember képes, és, minthogy Isten inkább hajlik az irgalomra, mint a büntetésre, amint beszámítja az embernek a bűn tettét, úgy beszámíthatná a bűn eltörlése érdekében a bűnnel ellentétes tettet is. Nem szükséges tehát az emberi természet helyreállításához az, hogy Isten Igéje megtestesüljön.

3.  Ezenkívül, az ember üdvösségéhez kiváltképpen hozzátartozik az, hogy az Istent tisztelje, amint ezt Malakiás próféta mondja (Mal, 1:6): ha én Úr vagyok, hol van az irántam való félelem? Ha atya vagyok, hol van a tisztelet irántam?  De az emberek jobban tisztelik Istent, ha őt mindenek felettinek és az érzékelés számára elérhetetlennek látják, amint a zsoltár mondja (Zsolt 113, 4): fölséges az Úr minden nemzet fölött, dicsősége fölülmúlja az egeket; majd ezután hozzáteszi: ki olyan mint az Úr, a mi Istenünk? Ez pedig a tiszteletre vonatkozik. Úgy látszik tehát, hogy nem felel meg az ember üdvösségnek az, hogy Isten hozzánk hasonlóvá váljon a megtestesülés által.

Ezzel szembenáll az, hogy ami által megszabadul az emberi nem a pusztulástól, szükséges az ember üdvösségéhez. De az isteni megtestesülés ilyen János evangéliuma szerint (Jn 3, 16): úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Tehát az ember üdvösségéhez szükséges volt az, hogy az Isten megtestesüljön.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy valamely cél vonatkozásában kétféle módon mondhatunk valamit szükségesnek: első módon, ami nélkül valami nem lehet, ahogyan az étel szükséges az emberi élet megőrzéséhez. Második módon, ami által jobban és megfelelőbben jutunk el a célhoz, amint a ló szükséges az úthoz. Az első módon nem volt szükséges, hogy az emberi természet helyreállítása miatt Isten megtestesüljön, mert Isten mindenható ereje által sok más módon is képes az emberi természet helyreállítására. A második mód szerint azonban szükséges volt, hogy az emberi természet helyreállítása miatt Isten megtestesüljön. Ezért mondja Ágoston Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében, hogy nem azt fogjuk megmutatni, hogy más lehetséges mód nem állt annak az Istennek a rendelkezésére, akinek hatalma alá egyformán alá van vetve minden, hanem azt, hogy nyomorúságunk orvoslására megfelelőbb más mód nem volt.

Ennek megfontolásánál az ember jóban való előrehaladását vesszük tekintetbe. Először a hit szempontjából: a hit inkább nyer bizonyosságot azáltal, hogy magának a megszólaló Istennek hisz. Ezért mondja Ágoston Isten városáról szóló műve XI. könyvében: azért, hogy az ember hitelesebben jusson el az igazságra, maga az igazság, az Isten Fia lett a hit szerzője és megalapozója, felvéve az emberséget. Másodszor a remény szempontjából, amely a megtestesülés által jobban fölébred. Ezért mondja Ágoston a Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében, semmi sem volt annyira szükséges reményünk fölébresztésére, mint annak megmutatása, hogy  mennyire szeret minket Isten. Mi tanúsítaná azonban jobban ezt, mint az, hogy Isten Fia méltónak találta, hogy természetünkben részesedjen? Harmadszor, a szeretet szempontjából: amely leginkább a megtestesülés által éled föl. Ezért mondja Ágoston a tudatlanok katekizálásáról szóló művében (De Catech. Rudib. iv), milyen nagyobb oka lenne az Úr eljövetelének annál, hogy irántunk való szeretét megmutassa?  Ezután hozzáteszi: ha vonakodunk szeretni, legalább ne vonakodjunk viszontszeretni. Negyedszer a helyes cselekvés szempontjából, amelyre a megtestesülés számunkra példát ad. Ezért mondja Ágoston az Úr születéséről szóló egyik beszédében (xxii de Temp.), hogy nem kell követni azt az ember, akit látunk, a láthatatlan Istent kell követni. Hogy tehát megmutatkozzon az ember számára az, aki látható és akit követni kell, Isten emberré lett.  Ötödször az istenségben való részesedés gazdagsága szempontjából, amely részesedés az ember boldogsága és az emberi élet célja. Ez a részesedés Krisztus emberi természete által közlődik velünk, ezt mondja ugyanis Ágoston az Úr születéséről szóló egyik beszédében (xiii de Temp.): emberré lett az Isten, hogy az ember Istenné váljon. 

Hasonló módon a megtestesülés alkalmas a rossz eltávolítására. Először, a megtestesülés által felkészül az ember arra, hogy ne a bűn szerzőjének, a Sátánnak adja az elsőséget, ne őt tisztelje. Ezért mondja Ágoston a Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében, hogy mivel az emberi természet úgy tudott Istenhez kapcsolódni, hogy egy személy lett, a fennhéjázó gonosz szellemek nem merik magukat az ember fölé helyezni, mert nincs testük. Másodszor, a megtestesülés által megértjük, mekkora az emberi természet méltósága, hogy ne szennyezzük be ezt bűnnel. Ezért mondja Ágoston az igaz vallásról szóló művében (De Vera Relig. xvi): Isten azáltal mutatta meg nekünk, hogy az emberi természet milyen magas helyet foglal el a teremtmények között, hogy valódi emberként jelent meg az embereknek. Leó pápa pedig karácsonyi beszédében (xxi) mondja: ismerd föl ó keresztény méltóságod és az isteni természet részesévé válva, méltatlan viselkedéssel ne térj vissza a régi hitványságba. Harmadszor, a megtestesülés által megszűnik az ember elbizakodottsága. Amint Ágoston mondja a Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében: Isten kegyelme előzetes érdemek nélkül az ember Krisztusban adatik meg nekünk. Ötödször, a megtestesülés által szabadul meg az ember a szolgaságból. Amint Ágoston mondja s Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében, a szabadulásnak úgy kellett megtörténni, hogy a Sátánt az ember Jézus Krisztus igazsága múlta fölül, ez pedig Krisztus értünk vállalt elégtétele által történt meg. A csak ember az egész emberi nemért nem képes az elégtételre, Istennek pedig nem kellett elégtételt adnia, ezért volt szükséges, hogy Jézus Krisztus Isten és ember legyen. Erre utalva mondja Leó pápa karácsonyi beszédében, hogy az erő fölveszi a gyengeséget, a fönséges  az alázatosságot, hogy a mi gyógyulásunkért találkozva, az Isten és az emberek közötti egy és ugyanazon közvetítő meghalhatott az egyikben és föltámadhatott a másikban. Ha ugyanis nem lett volna valóságos Isten, nem hozhatott volna gyógyulást, ha nem lett volna valóságos ember, nem adhatott volna példát.

Még sok más előny is származik a megtestesülésből, meghaladva az emberi értelem felfogóképességét.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az ellenvetés érvelése az első mód szerinti szükségességre vonatkozik, amely nélkül nem lehet a célhoz eljutni.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy egy elégtétel kétféle módon mondható elegendőnek. Az első módon ez tökéletesen elegendőnek mondható, ha az elégtétel valamilyen egyenértékűség alapján megfelel az elkövetett bűn miatt szükséges jóvátételnek. Ezen a módon a csak ember nem képes teljes elégtételt adni, mert a bűn miatt az egész emberi természet romlott meg. Egy vagy akár több személynek a jósága sem képes az egész természet kárát kiegyenlíteni az egyenértékűség hiánya miatt. Továbbá azért sem, mert az Istennel szemben elkövetett bűn bizonyos végtelenséget nyer az isteni fölség végtelensége miatt. Annál nagyobb ugyanis a sértés, minél nagyobb az, aki ellen ezt elkövették. Ezért szükséges a megfelelő elégtételhez az, hogy az eleget tévő cselekedetének végtelen hatása legyen, lévén az eleget tévő Isten és ember. A második módon az elégtétel csak nem tökéletesen elegendőnek mondható, aszerint tudniillik, hogy az elfogadó ezt mennyire fogadja el, jóllehet itt nem megfelelő elégtételről van szó. Ilyen értelemben a csak ember elégtétele elegendő. És minthogy minden nem tökéletes föltételez valamilyen tökéletest, amely által létezhet, ezért a csak emberi elégtétel hatását Krisztus elégtételétől kapja.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Isten a test felvételével nem kisebbíti saját fölségét, következésképpen az iránta való tisztelet sem csökken. Az iránta való tisztelet növekszik a róla való ismeret gyarapodásával. Az pedig, hogy a test fölvétele által Isten hozzánk közeledni akart, inkább az ő megismerése felé visz.

3. SZAKASZ  [Megtestesült volna-e Isten, ha nem lett volna bűn?]

A harmadik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy ha az ember nem vétkezett volna, Isten akkor is megtestesülne. Amíg ugyanis az ok jelen van, jelen van az okozat is. De amint Szent Ágoston mondja a Szentháromságról szóló műve XIII. fejezetében, sok másra is kell gondolnunk a megtestesüléssel kapcsolatban a bűntől való feloldozáson kívül, amely más dolgokról már szó volt. Ha tehát az ember nem vétkezett volna, Isten akkor is megtestesülne.

2.  Ezenkívül, az isteni erő mindenhatóságához hozzátartozik, hogy tetteit tökéletességre vigye és magát valamely végtelen tette által nyilvánítsa ki. De egyetlen tisztán csak teremtményről sem lehet állítani, hogy ez végtelen lenne, mert ez lényege által véges. Az Isten hatalmának végtelen hatása elsősorban a megtestesülés művében mutatkozik meg azáltal, hogy az egymástól végtelen távolságra lévők összeköttetnek, amennyiben az ember Isten lesz. A megtestesülés művében látható leginkább a mindenség tökéletessé válása azáltal, hogy az utolsó teremtmény, az ember az első elvhez, azaz Istenhez kapcsolódik. Ha tehát az ember nem vétkezett volna, Isten akkor is megtestesülne.

3.  Ezenkívül, a bűn által az emberi természet nem válik képessé jobban a kegyelemre. Az emberi természet a bűn után azonban képes volt a legnagyobb kegyelemre, az egység kegyelmére. Tehát, ha az ember nem vétkezett volna, az emberi természet akkor is képes lenne erre a kegyelemre. Isten nem vonta volna meg ezt az emberi természetben lévő jót, amelyre ez a természet képes volt. Ha tehát az ember nem vétkezett volna, Isten akkor is megtestesülne.

4.  Ezenkívül, Isten rendelése örök. De a Rómaiakhoz írt levél (Rom 1, 4) mondja Krisztusról, hogy Isten hatalmas Fiául rendeltetett. Tehát már a bűn előtt is szükséges volt, hogy a Fiú megtestesüljön, hogy így Isten rendelése beteljesedjék.

5.  Ezenkívül, a megtestesülés titka ki lett nyilatkoztatva az első embernek, amint ez nyilvánvaló abból, amit mondott (Ter 2, 23): ez most csont az én csontomból. Ez pedig az Apostol szerint nagy titok Krisztusban és az Egyházban, amint ez kitűnik az Efezusiaknak írt levélből (Ef 5, 32). Az ember azonban nem tudhatta előre bukását, ezt hasonló okok alapján még az angyal sem tudhatja. amint ezt Ágoston bebizonyítja a Teremtés könyvének betű szerinti értelméről írt művében (Gen. ad Lit.xi. 18). Ha tehát az ember nem vétkezett volna, Isten akkor is megtestesülne.

Ezzel szemben áll, amit Ágoston mond az Úr igéiről szóló művében, kifejtve Lukács evangéliumának 19. fejezetét: azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett, ha az ember nem vétkezett volna, az Emberfia nem jött volna el. És az Első Timoteushoz írt levél 1. fejezetével kapcsolatban: nincs semmi oka Krisztus Urunk eljövetelének, kivéve az, hogy a bűnösöket megmentse. Vedd el a betegséget, vedd el a sebeket és már semmi ok a gyógyításra! 

Válaszul azt kell mondanunk, hogy különbözően vélekednek ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Egyesek azt mondják, ha az ember nem vétkezett volna, Isten Fia akkor is megtestesülne. Mások ennek az ellenkezőjét mondják. Ez utóbbiak véleménye látszik inkább követendőnek. Azokat a dolgokat ugyanis, amelyek afölött, ami a természetnek jár, csak Isten akaratából származnak, csak annyiban ismerhetjük meg, amennyiben ezek a Szentírásban átadatnak nekünk, az isteni akarat ugyanis ezáltal válik ismertté. Ezért, minthogy a Szentírásban mindenütt a megtestesülés okaként az első ember bűnét jelölik meg, megfelelőbb  azt mondani, hogy Isten a megtestesülés művét a bűn gyógyítására rendelte. Így, ha nem lett volna bűn, a megtestesülés sem történt volna meg. De azért Isten hatalma nem korlátozódik erre, lehetett volna az is, hogy Isten a bűn létezése nélkül is megtestesülne.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az összes említett más ok is a bűn orvoslására vonatkozik. Ha ugyanis az ember nem vétkezett volna, az isteni bölcsesség fénye járná át és Isten által tökéletes lenne a megigazulásban arra, hogy minden szükségeset megismerjen. Minthogy azonban az ember, elfordulva Istentől, a testiekbe süllyedt, az volt a megfelelő, hogy Isten, testet fölvéve, a testiek által is nyújtsa az üdvösség gyógyszerét. Ezért mondja Ágoston János evangéliumának első fejezetét magyarázva (Tract. ii), hogy az Ige megtestesült, a test elvakít téged, a test meggyógyít téged, mert azért jött el így Krisztus, hogy a testből a test bűneit kiirtsa.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy már magában a dolgok semmiből való létrehozásának módjában megmutatkozik a végtelen isteni erő. A mindenség tökéletességéhez ugyanis az is elegendő, ha a teremtmény természetes módon rendelődik így Istenhez, mint céljához. Az azonban meghaladja a természet tökéletességének határait, hogy a teremtmény személyben egyesül Istennel.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az emberi természetben kétféle képességet különböztethetünk meg. Az első a természetes képességek rendje szerint van. Ezt Isten mindig beteljesíti, minden dolognak megadja a természetes képességének megfelelőt. A másik az isteni hatalom szerint van, amely hatalomnak minden dolog engedelmeskedik. A szóban forgó képesség ide tartozik. Isten a természetnek nem  minden ilyen képességét teljesíti be. Ha ez így lenne, Isten nem tehetne semmit a természetben azonkívül, amit a természet tesz. Ez azonban az első részben tárgyaltak szerint tévedés. Semmi sem akadályozza tehát, hogy a bűn után az emberi természet valami nagyobbra emelődjék. Isten ugyanis megengedi, hogy a rossz megtörténjen, hogy ebből valami jobbat hozzon elő. Ezért mondja a Rómaiaknak írt levél (Rom 5, 20), hogy ahol elhatalmasodott a gonoszság, ott túláradt a kegyelem. Ezért éneklik a húsvéti gyertya dicséretében: ó szerencsés vétek, amely ilyen és ekkora megváltót érdemeltél.

A 4. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az elrendelés feltételezi a jövő előre való ismeretét. És ezért, amint Isten elrendeli azt, hogy valakinek az üdvössége mások imádsága által teljesedjék be, úgy rendelte el a megváltás művét az ember vétkének gyógyítására.

Az 5. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy semmi sem akadályozza, hogy valakinek úgy legyen kinyilatkoztatva az okozat, hogy közben nincs kinyilatkoztatva az ok. Ki lehetett tehát nyilatkoztatni az első embernek a megtestesülés titkát, anélkül, hogy ez előre tudta volna saját bukását, ugyanis nem mindenki, aki ismeri az okozatot, ismeri az okot.

4. SZAKASZ  [Az Ige elsősorban azért testesült-e meg, hogy inkább az áteredő bűn vagy inkább a személyesen elkövetett bűnök ellen adjon gyógyszert?]

A negyedik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Isten elsősorban azért testesült meg, hogy ez inkább a személyesen elkövetett, mint az áteredő bűn ellen adjon gyógyszert.  Ugyanis amennyivel súlyosabb a bűn, annyival inkább szembenáll ez az emberi üdvösséggel, amiért Isten megtestesült. A személyesen elkövetett bűn azonban súlyosabb, mint az áteredő bűn, mert az utóbbiért igen kevés büntetés jár, amint ezt Ágoston írja Julianus ellen írt művében (Contra Julian. V, 11). Tehát Krisztus megtestesülése elsősorban a személyesen elkövetett bűnök eltörlésére rendeltetett.

2. Ezenkívül, az áteredő bűn büntetése nem az érzékelhető büntetés, hanem csak az üdvösség elvesztése, amint erről a második részben (ST I-II q. 87 a. 5) szó volt. Krisztus azonban azért jött el, hogy a bűnök elégtételéül a kereszten az érzékelhető büntetést szenvedje el, nem pedig az üdvösség elvesztésének büntetését, mert nem hiányzott nála Isten látása vagy ennek élvezete. Tehát Krisztus elsősorban inkább a személyesen elkövetett bűnök, mint az áteredő bűn eltörléséért jött el.

3.  Ezenkívül, amint Aranyszájú Szent János mondja a szívbéli bánatról szóló műve 2. fejezetében (De Compunctione Cordis ii, 3), a hűséges szolga érzése az, mintha ura általában mindenkinek adott adományai csak egyedül az ő számára lennének, mintha csak magáról beszélve írná Pál a galatákhoz írt levele második fejezetében (Gal 2, 20), hogy szeretett engem és magát adta értem. De saját bűneink az aktuális bűnök, az áteredő bűn pedig általában véve bűn. Tehát olyan érzésnek kell bennünk lenni, hogy úgy véljük, Krisztus elsősorban aktuális bűneink miatt jött el.

Ezzel szemben áll, amit János evangéliumának első fejezete (Jn 1, 29) mond: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy Krisztus biztosan nem csak azért jött el ebbe a világba, hogy eltörölje azt a bűnt, amely eredendően adódik át a leszármazottaknak, hanem az összes olyan bűnök eltörlésére is, amelyek később adódtak ehhez. Nem az összes bűn törlődik el, ez azon emberek részéről megnyilvánuló hiányosság miatt van így, akik nem kapcsolódnak Krisztushoz, amint a János evangélium harmadik fejezete (Jn 3, 19) mondja: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot. Amit azonban Krisztus adott, elegendő volt minden bűn eltörlésére. Ezért mondja a rómaiaknak írt levél ötödik fejezete (Rom 5, 15-16):  nem úgy van a kegyelem ajándékával, mint a bűnnel, …mert az egy miatt való ítélet büntetést eredményez, a kegyelem azonban sok vétekből a megigazulásra vezet.

Annyival inkább jött Krisztus elsősorban olyan bűn eltörlésére, amennyivel ez nagyobb. Valamit azonban nagyobbnak kétféleképpen mondunk. Először valamit nagyobbnak mondunk az intenzitás szerint. Eszerint az a nagyobb fehérség, amely intenzívebb. Ebben az értelemben nagyobb az aktuális bűn, mint az áteredő bűn, mert ebben többletként benne van a szándékosság szempontja, amint ezt a második részben (ST I-II q. 81 a. 1) mondottuk. Más módon valamit nagyobbnak extenzív értelemben mondunk, például nagyobb fehérségről beszélünk, amikor nagyobb felületről van szó.  Ebben az értelemben az egész emberiséget megfertőző áteredő bűn nagyobb bármely aktuális bűnnél, amely egy egyedi személy sajátossága. Ha ezt vesszük tekintetbe, Krisztus elsősorban az áteredő bűn elvétele miatt jött el, amennyiben a nem java istenibb mint az egyén java az Etika első könyve (i, 2) szerint.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy ez az intenzív értelemben vett nagyság szerint érvel.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy hogy az áteredő bűn eljövendő büntetésében nincs érzékelhető büntetés, az ebben az életben érzékekben elszenvedett büntetések azonban az áteredő bűnből származnak. Ilyenek az éhség, a szomjúság, a halál stb. Ezért Krisztus, hogy az áteredő bűn miatt teljes elégtételt adjon, el akarta szenvedni az érzékelhető fájdalmat, hogy a halál és az ilyen fajta dolgok benne teljesüljenek be.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Aranyszájú Szent János ugyanott megjegyzi, hogy fenti szavakkal az apostol nem kisebbíteni akarja Krisztus egész földre kiterjedő, bőséges ajándékait, hanem arra utal, hogy mindenért ő a bűnös. Mit számít ugyanis az, hogy valami mások számára is van, amikor az, ami számodra van, annyira teljes és tökéletes, mintha ebből senki más nem részesülne?  Azért ugyanis, hogy valaki úgy véli, hogy számára Krisztus ajándékai jelen vannak, nem kell úgy vélekednie, hogy ezek más számára nincsenek jelen. Ezért nem zárható ki, hogy Krisztus elsősorban inkább az egész természet bűnének eltörlésére jött el, mint egy személy bűnének eltörlésére. Ellenkezőleg, a közös bűn orvoslása minden egyes személyben olyan tökéletes, mintha egyedül csak ő gyógyult volna meg. Ezenkívül, a szeretet egysége miatt azt, ami mindenki esetében drága váltság, minden egyes személynek sajátjaként kell tekintenie.

5. SZAKASZ  [Megfelelő lett volna-e az, hogy Isten az emberi nem kezdetekor testesüljön meg?]

Az ötödik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, megfelelő lett volna, ha Isten az emberi nem kezdetekor testesül meg. A megtestesülés műve ugyanis a mérhetetlenül nagy isteni szeretetből ered, amint azt az efezusiaknak írt levél második fejezete (Ef 2, 4-5) mondja: Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett. A szeretet azonban nem késlekedik segíteni a szükséget szenvedő barátnak, amint ezt a Példabeszédek könyvének harmadik fejezete (Péld 3, 28) mondja: ne mondd barátodnak: »Menj és jöjj vissza, majd holnap adok!« – amikor tüstént adhatnál. Ezért nem kellett volna Istennek elhalasztani a megtestesülés művét, hanem azonnal segíteni kellett volna az emberi nemnek.

2. Ezenkívül, a Timóteushoz írt első levél első fejezete (1Tim 1, 15) mondja, hogy azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. De többen üdvözülhettek volna, ha Isten az emberi nem kezdetekor testesült volna meg, sokan ugyanis, nem ismerve Istent, elvesztek bűnükben a századok folyamán. Tehát megfelelőbb lett volna, hogy Isten az emberi nem kezdetekor testesüljön meg.

3. Ezenkívül, a kegyelem műve nem kevésbé rendezett, mint a természet műve. De a természet a tökéletesektől veszi kezdetét, amint mondja Boethius a vigasztalásról szóló könyvében (De Consol. iii). Tehát a kegyelem művének a kezdettől fogva tökéletesnek kell lennie. De a kegyelem tökéletességét a megtestesülés művében kell látnunk, mivel az Ige megtestesült szavakat később követik a telve volt kegyelemmel és igazsággal szavak.  Tehát Krisztusnak az emberi nem kezdetekor kellett volna megtestesülnie.

Ezzel szemben áll, amit a galatákhoz írt levél negyedik fejezete (Gal 4, 4) mond: amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. Erről az mondja a Glossza, hogy az idő teljessége az, amit meghatározott az Atyaisten azért, hogy ekkor ekkor küldje el Fiát. De Isten mindent a maga bölcsessége szerint határoz meg. Tehát Isten a legalkalmasabb időben testesült meg. Így tehát nem volt megfelelő az, hogy Isten az emberi nem kezdetekor testesüljön meg.

Válaszul  azt kell mondanunk, minthogy a megtestesülés műve elsősorban az emberi természet bűnök eltörlése által történő helyreállítására irányul, nyilvánvaló, hogy nem volt megfelelő az, hogy a megtestesülés az emberi nem kezdetén, a bűn előtt történjen, ugyanis a gyógyszert csak a betegek kapják. Ezért mondja maga az Úr Máté evangéliumának kilencedik fejezetében (Mt 9, 12-13), hogy nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek…nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.

De ugyancsak nem volt megfelelő az sem, hogy Isten azonnal a bűn után testesüljön meg. Előszőr az emberi bűn helyzete miatt. A bűn a gőgből származik, ezért olyan módon kell ettől az embernek megszabadulnia, hogy alázatban fölismerje, szüksége van a megszabadítóra. Ezért mondja a Glossza a galatáknak írt levél harmadik fejezetének szavairól (Gal 3, 19: angyalok által rendelték el, közvetítőn keresztül), hogy nagy tanácskozás volt arról, hogy Isten Fia ne azonnal az ember elesése után legyen elküldve. Először ugyanis Isten a természetes erkölcsi törvényben az embert szabad döntésére hagyta, hogy így természetének erőit megismerje. Amikor itt csődöt mondott, törvényt kapott. Ennek megadásával elhatalmasodott a betegség nem a törvény, hanem a természet hibája miatt, hogy így megismerje az ember saját betegségét, orvosért kiáltson és a kegyelem segítségét kérje.

Másodszor, a jóban való előrehaladás miatt, amely a tökéletlenből a tökéletes felé haladásban történik. Ezért mondja az Apostol a korintusiaknak írt levél tizenötödik fejezetében (1Kor 15, 46-47), hogy nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való mennyei.

Harmadszor, magának a megtestesült Igének a méltósága miatt. Mert a galatákhoz írt levél negyedik fejezetének szavairól (Gal 4, 4: amikor elérkezett az idők teljessége) mondja a Glossza, hogy mennél nagyobb bíró jött el, ezt az előhírnökök annál hosszab sorának kellett megelőznie.

Negyedszer, nehogy az idő előrehaladtával a hit buzgósága lanyhává váljon. Ugyanis a világ végének közeledtével sokak hite kialszik és Lukács evangéliumának tizennyolcadik fejezete  (Lk 18, 8) szerint, amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a szeretet nem késlekedik a barát megsegítésével, de figyelembe kell venni a helyzet alkalmasságát és a személyek állapotát. Ha ugyanis az orvos rögtön a betegség kezdetekor orvosságot adna a betegnek, ez kevésbé használna vagy többet ártana, mint használna. Ezért az Úr is az emberi nemnek a megtestesülés gyógyszerét nem azonnal ajánlotta föl, nehogy ezt amiatt gőgből megvessék, hogy előzőleg nem ismerték meg saját betegségüket.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy erre Ágoston a pogányok hat kérdéséről szóló könyvében (De sex quaestionibus Paganorum, qu. II) válaszolt: Krisztus akkor akart az embereknek megjelenni és nekik tanítását hirdetni, amikor tudta, hogy az adott időben és helyen lesznek, akik benne hinni fognak. Más időkről és helyekről tudta, hogy ott az emberek, nem ugyan mindnyájan, de sokan, tanításának hirdetését úgy fogadják majd, hogy még akkor sem akarnának hinni benne, ha halottakat támasztana föl. De ezt a válaszát helyreigazítva maga Ágoston mondja a kitartásról szóló könyvében (De perseverantia ix): Vajon mondhatjuk-e, hogy a Tiruszból vagy Szidonból való emberek, ha náluk lettek volna ilyen csodák, nem akartak volna hinni, minthogy maga az Úr tanúsítja, hogy nagy alázatossággal bánták volna meg bűneiket, ha náluk lettek volna az isteni erőknek ilyen jelei?  Ezért maga teszi hozzá, hogy amint az Apostol mondja, nem azon múlik, aki akar, vagy aki törekszik, hanem a könyörülő Istenen (Rom 9, 16), aki segítséget akar nyújtani azoknak, akikről előre látja, hogy hinnének csodáinak, ha náluk történtek volna ezek. Másoknak azonban, akikről előre elrendelésében rejtetten ugyan, de igazságosan másként ítél, nem nyújt segítséget.  Így azok esetében, akik megszabadulnak, kételyek nélkül higgyünk irgalmasságában, azok esetében pedig, akik büntetést kapnak, kételyek nélkül higgyünk igazságában. 

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a tökéletes megelőzi a nem tökéletest az idő és természet szerint a különböző dolgokban, szükséges ugyanis, hogy a tökéletességre másokat a tökéletes vezessen. De ugyanabban a dologban idő szerint előbb van a nem tökéletes, jóllehet ez a természet szerint hátrébb sorolódik. Így az emberi természet tökéletlenségét idő szerint megelőzi Isten örök tökéletessége, de ezt követi az Istennel való egyesülésben megvalósuló tökéletesség.

6. SZAKASZ  [El kellett volna-e halasztani a megtestesülés művét a világ végéig?]

A hatodik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, a megtestesülés művét el kellett volna halasztani a világ végégig. Azt mondja ugyanis a zsoltár (Zsolt 91, 11, Vulgata), hogy bőséges irgalomban lesz része öregségemnek azaz, a végső napokban, ahogyan Glossza mondja. De a megtestesülés ideje a legnagyobb mértékben az irgalmasság ideje, ahogyan a zsoltár (Zsolt 101, 14 Vulgata) mondja: mert eljön az ideje, hogy irgalmazzanak neki. Tehát a megtestesülésnek a világ végén kellene történnie.

2. Ezenkívül, amint mondtuk, ugyanabban a dologban a tökéletest időben megelőzi a nem tökéletes. Tehát annak, ami a legnagyobb mértékben tökéletes, időben a legutolsónak kell lennie. De az emberi természet tökéletességének a csúcsa az Igével való egyesülésben van, mert, amint az Aposotol mondja a kolosszeikhez írt levele első fejezetében (Kol 1, 19; 2, 9): úgy tetszett [az Atyának], hogy az istenség egész teljessége benne lakozzék. Tehát a megtestesülésnek a világ végén kellene történnie.

3. Ezenkívül, nem megfelelő, hogy két dolog által történjen meg az, ami megtörténtet egy által. De Krisztus egyetlen eljövetele elég az emberi üdvösséghez, ez pedig a világ végén lesz. Nem szükséges tehát, hogy ez előtt eljöjjön a megtestesülés által. Így a megtestesülésnek a világ végén kellene történnie.

Ezzel szemben áll, amit Habakuk próféta mond könyvének harmadik fejezetében (Hab 3, 2): tedd ismeretessé még az esztendők folyamán. Minthogy a megtestesülés titka így ismertté vált ³, nem lehet ezt a világ végére elhalasztani.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy amint nem volt megfelelő, hogy az Isten a világ kezdetekor testesüljön meg, ugyanígy nem volt megfelelő az sem, hogy a megtestesülés elhalasztódjon a világ végéig. Ez pedig nyilvánvaló először az isteni és emberi természet egysége alapján. Amint mondtuk, bizonyos módon, az időben a tökéletest megelőzi a nem tökéletes, ugyanis abban, ami a nem tökéletesből tökéletessé válik, a nem tökéletes megelőzi a tökéletest. Abban viszont, ami a tökéletesség megvalósító oka, a tökéletes időben megelőzi a nem tökéletest. A megtestesülés művében ezek mindketten jelen vannak. Minthogy az emberi természet magában a megtestesülésben a legteljesebb tökéletességre jut, ezért nem volt megfelelő, hogy az emberi nem kezdetekor történjen a megtestesülés. De maga a megtestesült Ige az ember tökéletességének megvalósító oka, amint ezt János evangéliumának első fejezete (Jn 1, 16) mondja:  mindnyájan az Ő teljességéből merítettünk, ezért nem volt megfelelő az sem, hogy a megtestesülés műve a világ végéig elhalasztódjon. De a  dicsőségnek az a teljessége, amelyre végül a megtestesült  Ige által az emberi természet eljut, a világ végén valósul meg.

Másodszor nyilvánvaló ez az ember üdvösségének megvalósulása alapján. Amint ugyanis az Ó- és Újszövetséggel kapcsolatos kérdésekről  szóló könyv ⁴ (Qu. Vet. et Nov. Test, qu. 83) mondja: az adakozónak hatalmában áll, hogy mikor és milyen mértékben legyen irgalmas. Eljött tehát, amikor úgy gondolta, segítenie kell és az eljövendő adományt hálásan fogadják. Amikor az emberi nem betegsége miatt Isten ismerete elhomályosodni kezdett az emberek között, és az erkölcsök is rossz irányba változtak, kegyesen kiválasztotta Ábrahámot,  aki például szolgált Isten ismerete és az erkölcsök helyreállítására. Amikor pedig a tisztelet még mindig lanyha volt, később Mózes által írott törvényt adott. Minthogy ezt a pogányok megvetették és nem vették magukra, akik pedig ezt kapták, nem tartották meg, irgalmasságtól indíttatva saját Fiát küldte el az Úr, aki minden bűnt megbocsátva, az Atyaistennek őket megigazultként fölajánlotta. Ha azonban ez a gyógyszer el lett volna halasztva világ végéig, Isten ismerete, a tisztelet és az erkölcsi tisztesség eltörlődött volna a földön.

Harmadszor, ez nem felelt volna meg az isteni hatalom kinyilvánításának, amely hatalom többféle módon üdvözíti az embereket, nem csak az eljövendőkben való hit által, hanem a jelenvalókban és az elmúltakban való hit által is.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, a Glossza az idézett szöveget a dicsőségre elvezető irgalmasságról mondja.. Ha azonban ezt a Krisztus megtestesülése által az emberi nemnek nyújtott  irgalmasságra vonatkoztatjuk, tudnunk kell, amint ezt Ágoston is említi a visszavonásait tartalmazó művében (Retract. i), hogy a megtestesülés idejét az emberi nem ifjúságának idejével lehet összehasonlítani a hit erőssége és buzgósága miatt, amely a szeretetben működik, az öregséget pedig, amely a hatodik életkor,  az eltelt idő sokasága miatt, mert Krisztus a hatodik életkorban jött el. És jóllehet a testben nem lehetséges egyszerre a fiatalság és az öregség, ilyen lehet a lélekben, az előbbi a lelkesedés miatt,  az utóbbi a komolyság ⁵ miatt. Ezért mondja Ágoston az egyik helyen (Qu. lxxxiii, qu. 44), hogy az isteni Tanító, akinek a követése által az emberi nem a jó erkölcsre nevelődik, csak az ifjúság idején jöhetett el, másutt pedig azt mondja, hogy ez az emberi nem hatodik korában, mintegy az öregség korában történt meg ⁶.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a megváltás műve nemcsak a nem tökéletes tökéletes felé vezető mozgása végpontjának tekinthető, hanem ezt az emberi természet tökéletessége princípiumaként is kell néznünk.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, amint Aranyszájú Szent János mondja (Hom. xxviii) a János evangélium szavairól (Jn 3, 11: nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot): Krisztusnak két eljövetele van: az első, hogy megbocsássa a bűnöket; a második, hogy ítéljen. Ha nem így tett volna, a világ elveszne, mindenki vétkezne és Isten dicsősége nélkül maradna. Ezek alapján világos, hogy az irgalmaság eljövetelét nem kellett a világ végére halasztani.