Az egyik régebbi bejegyzésben arról volt szó, hogy a tomista filozófia szerint az erkölcsi jó a metafizikai jóra, a jóra, mint a létezés jóságára alapul. Minden létező dolog természeténél fogva van célokra irányítva és a létező számára ezeknek a céloknak a megvalósítása a jó. Az ember alatti világban ez a célra törekvés nem tudatos, az ember viszont értelmével felismeri a célját, amely számára megvalósítandó jóként jelenik meg, az akarat pedig szabadon dönt valamilyen megvalósítandó jó mellett. Ha az ember cselekvése összhangban van természetében adott céljaival, akkor ez erkölcsi értelemben véve jó cselekedet, ellenkező esetben pedig ez rossz cselekedet, bűn.
Az előző bejegyzésben az ember szexualitásának mint képességnek a célját vizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy ennek (a bejegyzésben bevezetett kifejezéseket használva) prokreatív és unitív célja van. A prokreatív cél abból adódik, hogy az embernek mint biológiai létezőnek célja az emberi nem fennmaradásáról, utódokról való gondoskodás. Az unitív cél azt jelenti, hogy a férfi és a nő mint személyek a szexualitás képességének használatában szeretetben egyesülnek. Az ember természetében lévő szexuális képességnek tehát kettős célja van: a prokreatív és az unitív cél. Ez a két cél olyan értelemben ad egységet, hogy ezek együttesen adják meg a szexualitás értelmét, bármelyik is hiányzik a kettő közül, a szexualitás az emberi természetben értelmetlen lenne. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kettősség nem az ember szándékából adódik, hanem az ember természetéből, ez akkor is megvan, ha ez nincs a cselekvő ember szándékában.
A prokreatív céllal kapcsolatban azt is megállapíthatjuk, hogy ez a cél nem jelenti azt, hogy a szexuális képesség minden használatának következménye új élet megfoganása lesz. A szexuális egyesülés úgy irányul a prokreatív célra, hogy ennek eredményeként a hímívarsejteknek a női szervezetbe jutásával olyan helyzet keletkezik, amely lehetővé teszi egy hímivarsejtnek a petesejttel való találkozását, a megtermékenyülést. A helyzet létrejötte azonban nem vonja feltétlenül maga után azt is, hogy ez a találkozás megtörténik. A szexuális képességnek tehát általános értelemben vett célja az, hogy a megtermékenyülés által új emberi életek, új emberek jöjjenek létre, de a képesség cselekedetének, a képesség gyakorlásának a közvetlen célja a fentiekben leírt, foganást az emberi cselekedet oldaláról lehetővé tevő helyzet létrehozása. Maga a megtermékenyülés ezt követően, ezen kívül történik és nem minden esetben történik meg.
A fentiekben leírt helyzet létrehozása adja meg tehát a szexuális egyesülés prokreatív célra irányulását. Enélkül ez nem lehet erkölcsös cselekedet, mert csak az ilyen cselekedet van összhangban az embernek természetében adott céljaival. Tehát a szexuális képesség minden olyan megvalósulása, amelynek nem eredménye ezen helyzet létrejötte, erkölcsileg rossz cselekedet, tárgyát tekintve bűn. Minthogy a maszturbáció, a homoszexuális cselekedet nem eredményeznek ilyen helyzetet, ezek tárgyukat tekintve bűnök.
Hasonló a helyzet a fogamzásgátlással is. A fogamzásgátlás olyan szándékosan végrehajtott cselekedet, amelynek hatása megakadályozza azt, hogy az egyesülés eredményeként előállt helyzetben benne legyen az a képesség, hogy ezt foganás követhesse. A fogamzásgátlás egyes eseteiben a fent említett helyzet közvetlen megakadályozásáról van szó (például óvszer). Más esetekben a megfelelő helyzet ugyan előáll, de a cselekedetet követően valamilyen olyan ember által okozott hatás érvényesül, amely megakadályozza a foganást, mert például a petesejt termelődése, érése a hatás következtében meg van akadályozva, vagy akár a megtermékenyített petesejt méhfalba való beágyazódása van megakadályozva, ami már nemcsak fogamzásgátlás, hanem abortusz is. A fogamzásgátlás és a terméketlen időszakokban történt egyesülés között fontos különbség van. Jóllehet egyik esetben sem követi a fentiekben leírt helyzetet a megtermékenyülés, de ez a terméketlen időszakban való egyesülés esetében nem azért van így, mert egy olyan ember által okozott hatás érvényesül, amely megakadályozza azt, hogy a helyzet létrejöjjön vagy ezt foganás követhesse. A fogamzásgátlás esetében azonban ez történik. A fogamzásgátló cselekedet kapcsolódhat az egyes egyesülésekhez (például óvszerhasználat), de ez kifejtheti hatását az egyesülés több cselekedetében is, sőt erről van szó akkor is, amikor a sterilizáció egyetlen cselekedete az összes ezt követő egyesülésben kifejti akadályozó hatását. Ha azonban a sterilizáció valamely súlyos, életet fenyegető betegséget elhárító műtét következtében, mellékhatásként áll elő, természetesen nem lehet a fogamzásgátlás bűnéről beszélni, a képességek közti sorrendben ugyanis az élet fönntartásának képessége megelőzi a szexuális képességet.
A szexuális képesség gyakorlásáról egyes esetekben vagy általánosságban lemondani erkölcsileg lehet jó. Minthogy a szexuális képességnek két célja van, a prokreatív és unitív cél, ezért akkor is megengedett a képesség gyakorlása, ha ezt nagy valószínűséggel vagy biztosan nem követi foganás. A képesség gyakorlása erkölcsileg azáltal válik rosszá, hogy ehhez hozzájárul egy olyan cselekedet, amely akadályozó hatását magában az egyesülésben fejti ki.
Azt is mondhatjuk, hogy a fogamzásgátlásban az egyesülés és az ebben a prokreatív irányultságot a fenti értelemben megakadályozó másik cselekedet egy egységet képeznek. Ez az egység azáltal jön létre, hogy az egyesülésben az ehhez természeténél fogva nem tartozó cselekedet fizikai (kémiai, biológiai) értelemben vett hatása akadályozza akár az ondósejtek női szervezetbe jutását, akár magát a foganást. Ennek az egységnek a következtében rossz erkölcsileg a fogamzásgátlás. Nyilvánvaló, hogy a terméketlen időszakban történő egyesüléskor ilyen egységről nem beszélhetünk.
A fentiekben csak a szexuális képességekből adódó cselekedetek erkölcsiségéről volt szó, de nem volt arról részletesebben szó, hogy ezek a cselekedetek a házasságon kívül erkölcsileg rosszak. Nem beszéltünk részletesebben a házasság emberi természetben lévő gyökereiről, arról, hogy miért az egy férfi és egy nő közötti fölbonthatatlan házasság az egyetlen intézmény, amelyen belül céljának megfelelően gyakorolható a szexualitás képessége. Ez adódik az egy férfi és nő közötti kapcsolat kizárólagos voltából és a gyermek megfelelő felnevelésének kötelezettségéből, de ezzel most részletesen itt nem foglalkozunk. Ezzel a bejegyzéssel most egy időre lezárul ez a téma.