Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy az erkölcsi jó a metafizikai jóban alapozódik meg. Az ember éppúgy a természetének megfelelő céljára irányított létező, mint minden teremtett dolog. Az embernél azonban céljainak követése nem a természeti törvény vagy az ösztönök által történik, hanem az értelem fölismerése és az akarat döntése által. Az ember képes saját, valóságos céljai ellen is cselekedni. A céloknak megfelelő cselekedet az erkölcsileg jó cselekedet, az ezekkel ellentétes, ezeket meghiúsító cselekedet pedig az erkölcsileg rossz cselekedet, a bűn.

Amikor a szexualitást vizsgáljuk erkölcstani szempontból, abból kell kiindulnunk, hogy ez milyen helyet foglal el ez az emberi természetben, melyek az ennek megfelelő képességnek a céljai ¹. Ennek megfelelően lehet arról beszélni, hogy a szexuális cselekedetek erkölcsileg jók vagy rosszak. A szexualitás vizsgálatánál abból kell kiindulnunk, hogy az ember lényegénél fogva értelmes állat (animal rationalis), a testnek és a léleknek olyan összetettsége, amelyben a halhatatlan lélek formaként formálja meg a testet. Az embernek ez a lényegi meghatározottsága minden emberi cselekedetre rányomja bélyegét. Az ember két világot köt össze, az anyagi világot és a szellemi világot. Az emberre érvényesek a biológiai törvények, az ember biológiai létező, de ez a biológiai létezés mintegy anyagként viszonyul a szellemi létezéshez. Így az ember cselekedetei egyszerre a biológiai rendből jövő cselekedetek és az értelemmel, szabad akarattal rendelkező létező cselekedetei. Az emberi megismerés például  ugyanúgy az érzékszervek által fölfogott, érzékelt adatokból indul ki, mint az állatok, például a kutya megismerése. Az állatoknál ez a megismerés a magasabb idegműködés szintjén megáll, az ember esetében azonban itt nem fejeződik be, hanem ebből értelmünk egyetemességre irányuló, ítéletekben kifejezett, következtetések által továbbgondolt ismerete lesz. Hasonló a helyzet a szexualitással is, ez is a szexualitás biológiájából indul ki, de nem áll meg itt, hanem ez a halhatatlan szellemi lélekkel rendelkező ember szexualitása lesz. A biológiai kiindulás azonban ezáltal nem változik meg, amint a szemmel való látás sem változik meg azáltal, hogy ez az ember szellemi megismerésének a kiindulópontja lehet. Ha tehát az emberi szexualitás célját vizsgáljuk, akkor a szexualitás biológiában adott célját nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ebből kell kiindulnunk.

A biológiai rendben egyértelmű, hogy a szexualitásnak célja a faj fennmaradása. Az ezzel kapcsolatos biológiai folyamatok, a szervek formája egyértelműen utal erre. A magasrendű emlősöknél a szexualitás mindenekelőtt a szexuális egyesülés cselekedetéra irányul. Ezt a célt szolgálja az ebben lévő gyönyör is, hiszen enélkül nem lenne vonzó az egyesülés. Minthogy az ember biológiai lény is, az ember esetében is a szexualitás, a szexuális egyesülés célja az utódok létrehozása.

Azonban, mint említettük, az ember biológiából eredő képességei, ebből kiinduló cselekedete a szellemi lélekkel rendelkező ember képessége és cselekedete, ezért ezek nem fejeződnek be a biológiai szinten, nem maradnak csupán biológiai képességek, cselekedetek. Ahogyan a látás csak kiindulópontja a szellemi megismerésnek, úgy a szexualitás is csak kiindul a biológiából, de ez a szellemi lélekkel rendelkező ember szexualitása lesz. A kétneműség biológiai tulajdonság, de ez az emberben az egész emberre, testére, lelkére jellemző tulajdonsággá válik. A biológiai szinten a magasabb rendű emlősöknél az utód létrehozására önmagában nem elég sem a hím, sem a nőstény. Tehát itt megjelenik mindkét részről a teljesség valamely hiánya, valamilyen kiegészítetlenség. Az emberben azonban ez a kiegészítetlenség, kiegészítés után való vágyódás szellemi szintre emelkedik. Ez nemcsak az jelenti, hogy az ember értelmével, értelmi ismeretében tud erről a kiegészítésre való igényről, teljességhiányról. Az ember azt is felismeri, hogy itt ez a kiegészítésre való igény, jóllehet a biológiából indul ki, a személyek, a férfi és a nő egymásra vonatkoztatott kiegészítésre való igénye, sőt ez a kiegészítés egyetlen férfi és egyetlen nő közös életében valósul meg. Ez a kizárólagosság összhangban van a család stabilitásával, amelynek természetes alapjaival itt részletesen nem foglalkozunk, csak megjegyezzük, hogy ebben fontos szerepet játszik a családban felnevelt gyermekek java, az anyának és az apának feladata. Az, amikor egy férfi vagy nő egyetlen másikban látja emberségének kiegészülését, teljessé válását, a szerelem.

Edward Feser a szerelemmel kapcsolatban C. S. Lewis nyomán ennek két arcát a mitológiából vett „Vénusz” és „Erósz” nevekkel világítja meg. „Vénusz” utal az ember szexuális vágyára, amely bizonyos értelemben véve személytelen vágy, ez csak a szexuális egyesülés utáni vágyat jelent. „Erósz” a személyre irányul, ez az egyetlen személy iránti szerelem vágya. „Vénusz” és „Erosz” nem két különböző dolog, hanem csak két pólus ugyanabban a dologban. Feser azt írja, hogy az „Erósz” „Vénusz” tökéletessége, míg „Vénusz” a tökéletlen „Erósz”.

Az ember esetében tehát a faj fenntartásának célja beleágyazódik az ember szellemi természetének megfelelően abba a valóságba, amely egyrészt biológiai valóság is, de lelki valóság is. A kiindulás a biológia, de az ember szexuális képessége ebben nem nyeri el tökéletességét. Így az ember szexuális egyesülése, az utódok létrehozásának biológiából öröklött célja mellett új célt nyer, ez pedig a férfi és a nő szerelemben, házasságban történő egyesülése. A szexuális egyesüléssel járó gyönyör mind a két célt szolgálja. Egyrészt ez arra indítja az embert, hogy egyáltalán vágyakozzon a szexuális egyesülés után és így az utódok létrehozását szolgálja. Másrészt ez a házasságban történő egyesülésben az ajándék szerepét tölti be, a férfi és a nő egymást ajándékozzák meg ezzel.

A fentiekből már látszik a két cél egymáshoz való viszonya. Az egyesülés cselekedete a biológiai rendben az utódok létrehozására irányul. Tehát ez a cél abban az értelemben mondható elsőnek, hogy enélkül nem lenne a biológiai rendben egyesülés, ez ad ennek értelmet. Maga a biológiai egyesülés azonban a házastársak egyesülésében éri el az embernek megfelelő tökéletességét, azaz ez ennek a második célja. A második cél azonban az első célt is tökéletesíti, mert a továbbiakban már nem csak egy biológiai értelemben vett utód létrehozásáról van szó, hanem a gyermekről, aki ember, és aki ennek az apának és ennek az anyának a gyermeke. A következőkben a rövid megnevezés érdekében, jobb híján az utód létrehozásának célját prokreatív célnak, a házastársak egyesülését mint célt pedig unitív célnak fogjuk nevezni. (Addig, amíg meg nem találjuk ezek rövid magyar elnevezését.)

Összefoglalva tehát a következőket mondhatjuk: magának a biológiai értelemben vett egyesülésnek két célja van, ezek közül az egyik a prokreatív cél. Az ember esetében azonban biológiai egyesülés a házastársak egyesülésében nyeri el az ember természetének megfelelő tökéletességét, ez a második cél, az unitív cél. Tulajdonképpen beszélhetünk egy harmadik célról is, a gyönyörről is, de, amint láttuk,  ez csak alárendelt cél, alá van rendelve a prokreatív és az unitív célnak. Az ember természetében, az ebben lévő célok rendjében tehát így helyezhető el a szexualitás. Ez a biológia rendből indul ki, de tökéletességét az ember szellemi természetében éri el. Amikor egy cselekedet az ember természetének, az ebben lévő célok rendjének megfelelő, akkor ez erkölcsileg jó. Amennyiben azonban a cselekedet olyan, hogy meghiúsítja az ehhez természete szerint kapcsoldó célokat, akkor ez erkölcsileg rossz, bűnös cselekedet. A prokreatív cél nem jelenti azt, hogy minden egyes egyesülésnek következménye lesz új élet születése. Ebből következik, hogy csak az unitív cél megvalósulása nem jelenti azt, hogy a cselekedet elvesztette volna prokreatív céljára való biológiai irányultságát. Amikor azonban a cselekedetet magát úgy módosítják, hogy az ilyen módosítással végrehajtott cselekedetben a módosítás miatt meghiúsul a prokreatív cél, akkor az emberi természetben adott célok rendje sérül. Az ilyen cselekedet az ember természetében adott rend ellen irányul, azért ez a cselekedet, a fogamzásgátlás erkölcsileg rossz cselekedet. Erről részletesebben lesz szó a következő bejegyzésben.