A püspöki szinódus rendkívüli ülést tart októberben. A szinódus témája a család lesz. Az interneten egyre többet lehet olvasni a szinódusnak nem egyetlen, de legtöbb vitát kiváltó témájáról, az elvált, de ismét valamilyen élettársi viszonyban élők áldozásának lehetőségéről. A Magyar Kurír szinte egymás alatt közli Pell bíboros álláspontját és Kasper bíboros híres februári beszédének elemzését Szabó Ferenc jezsuita atya tollából. Pell bíboros az Egyház tanításának megfelelően kijelenti: „Úgy nem tudjuk megőrizni a házasság felbonthatatlanságát, ha megengedjük, hogy az újraházasodottak is magukhoz vegyék az Eucharisztiát.”
Egy régebbi – szatirikus hozzáállása miatt már többször bírált – bejegyzés foglalkozott egyes modern teológusok és az ellentmondás elvének viszonyával. Azt hiszem, a Kasper bíboros álláspontját védő írás jó illusztráció ehhez a bejegyzéshez. Idézem az elemzés záró sorait:
Láthatjuk, hogy a német teológus főpásztor javaslata egyaránt elkerüli a rigorizmust, a túlzott szigort és a laxizmust, a túlságos engedékenységet. Walter Kasper bíboros nem akar elébe vágni a szinódusi munkáknak és a pápai döntésnek, csak emlékeztetni kívánta az egész egyházat Isten mindig felajánlott irgalmasságára.
Ehhez azt tenném hozzá, hogy a rigorizmus és laxizmus elkerülése az ellentmondás elvének feladásával sikerült. Ebben az esetben viszont egyszerre tekinthetünk valamit igaznak és tévesnek, egyszerre tekinthetjük a házasságot felbonthatónak és felbonthatatlannak, a házasságon kívüli szexuális életet bűnnek és nem bűnnek. A “bölcsek köve” tehát az ellentmondás elvének a feladása. Az ellentmondás elve a létezésnek azt az alapvető tulajdonságát ragadja meg, amely szerint egyszerre valami (ugyanabból a szempontból) nem lehet létező és nem létező. Ebben tehát a létezés és a nem-létezés (a semmi) közti alapvető különbségről van szó. Ennek az elvnek logikai megfogalmazása szerint egy állítás ugyanarról a dologról, ugyanabból a szempontból egyszerre nem lehet igaz is, meg téves is. Ennek az alapelvnek a használata értelmünkben készségként van meg, amely készség azonnal működésbe lép, mihelyt értelmünk kapcsolatba kerül a létezéssel a megismerés folyamán.
Vessünk egy pillantást a Kasper bíboros által javasolt megoldás pontokba szedett állomásaira:
1. Az elvált felek ismerjék el felelősségüket az első házasság felbomlásában;
2. A válás az igazságosság szellemében történjék az elvált (elhagyott) fél és a született gyermek(ek) tekintetében;
3. Világosan bizonyítani kell, hogy már lehetetlen lemondani az új féllel való kapcsolatról, mert például már gyermekük született;
4. Az elvált hívő fél új házasságában keresztény házaséletet akar folytatni az evangélium szellemében;
5. Számára a szentségekhez való járulás nem formaság lesz, hanem életbe vágó jelentőséggel bír.
Már az első pont lehetetlent kíván: “az elvált felek ismerjék el felelősségüket az első házasság felbomlásában”, a keresztény házasság ugyanis nem képes felbomlani, mert ez felbonthatatlan. Az “első” házasság csak valamelyik fél halálával szűnhet meg, bomolhat fel. Ebből következően, a második pont alaptalanul beszél “igazságosság szellemében történő” válásról. A harmadik pontban említett “világos bizonyítás” azt bizonyítja, hogy a házasságtörés immár állandó állapottá vált, amelynek megszüntetését már elképzelni sem lehet. A negyedik pont hemzseg az ellentmondásoktól: “új házasságról” és “keresztény házaséletről” beszél házasságtörés helyett. Ilyen körülmények között az ötödik pontban említett szentségekhez járulásról valóban szó sem lehet, kivéve őszinte bánat esetén a gyónás szentségét. A fenti szöveg is tükrözi, hogy a pontok szerzője (François-Xavier Amherdt, aki a lelkipásztori teológia professzora a fribourg-i Egyetemen) valójában már eleve felbonthatónak gondolja a felbonthatatlan keresztény házasságot, hiszen “új házasságról”, “keresztény házaséletről” beszél. A szerző a házasság szót megkülönböztetés nélkül használja a Jézus és az Egyház egységét megjelenítő szentségi házasságra és a lényegében állapotszerű házasságtörést megvalósító második kapcsolatra. A következő kérdés is elhangzik a szövegben:
Ha a szentségi feloldozás lehetséges a gyilkos számára, aki megbánta bűnét, miért kellene megtagadni az irgalmasságot a bűnbánó házasságtörőtől?
A kérdés tényleg megdöbbentő, mert azt sugallja, hogy katolikus teológusok nem tudják, hogy az őszinte bánatnak elengedhetetlen kelléke a bűn elkerülésének komoly szándéka. Mit ér az éppen a következő gyilkosságra készülő bérgyilkos bánata?
Nem tűnik kegyetlennek, irgalmatlannak az Egyház álláspontja ezekben a kérdésben? Pell bíboros a következőket mondja:
A katolikus egyház tanítása kimondja, hogy azok, akik az előző egyházi házasságuk érvénytelenítése nélkül kötöttek újra polgári házasságot, csak abban az esetben járulhatnak szentáldozáshoz, ha új partnerükkel „fivérként és nővérként”, a szexuális együttléttől tartózkodva élnek együtt.
Reális ez az álláspont? Nem kívánja-e ez a hősiesség csak szentektől elvárható magas fokát? Ráadásul nem is csak egy emberről van szó. Nehéz kérdések ezek. A kérdésekre adott válasz nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a házasság szentsége által a házasok megkapják mindazt a segítő kegyelmet, amely életállapotukhoz szükséges. (Hasonló a helyzet az egyházi rend szentségével és a szerzetesi fogadalmakkal kapcsolatban is. Ez utóbbi esetében a kegyelem nem a szentségi jelek közvetítésével adódik meg, mert a szerzetesi állapot már itt a földön az Istenhez kapcsolódásnak arra a közvetlenségére utal, amelyben majd a maga teljességében az üdvözülteknek lesz részük.) Azok a döntések tehát, amelyek a házasságban való élet megromlásához vezetnek, ezt a kegyelmet utasítják vissza, veszítik el. Az új kapcsolat, amelyből még gyermekek is születhetnek, emberileg nézve szinte visszafordíthatatlanná teszi ezt az állapotot. Ez az állapot azonban bűnös állapot. Ez az állapot nem azért bűnös, mert az Egyház ezt ilyennek mondja, hanem éppen azért mondja az Egyház ezt ilyennek, mert ez objektíve bűnös állapot. Ebből következik, hogy az Egyház nem jelentheti ki azt, hogy ez nem bűnös állapot. Mi tehát a megoldás? A bűnös állapotban lévő embernek az állapotból való szabadulásra irányuló őszinte és komoly vágya, törekvése szinte “vonzhatja” (de ki nem érdemelheti) Isten kegyelmét, amely a helyzet változásával, az idő haladtával meghozhatja a teljes megtérés kegyelmét. Ha azonban ehelyett ezen állapotnak valamilyen “legalizálása” történne meg, akkor az állapotból való kikerülés öszinte és komoly vágya meggyengülne vagy meg is szünne. A “második házasságban” élők áldozásának olyan engedélyezése, amelynek nem feltétele a bűnös állapot megszüntetésére irányuló komoly törekvés (amely nélkül lehetetlen az érvényes gyónás és a megszentelő kegyelem visszanyerése) ilyen “legalizálást” jelentene.
Miért élvezhet a teológia “modern” tudományának művelője mentességet az ellentmondás elvének használata alól, jóllehet ez világi tudományok területén dolgozó kollégái számára elengedhetetlen? Talán azért, mert tudományának tárgya az az Isten, akiről, akinek tetteiről csak az emberi tudás fogalmaival, csak az emberi tapasztalatok nyelvén beszélhetünk? Ezek a fogalmak, ez a nyelv pedig szükségszerűen elégtelenek Isten valóságának a teljes megragadásához. Egyszerre beszélünk például Isten irgalmasságáról és igazságosságáról, ezek a tulajdonságok viszont tapasztalataink alapján ellentétesek lehetnek. Nicolaus Cusanus Istenről mint az ellentétek egybeeséséről (coincidentia oppositorum) beszélt. Egy régebbi bejegyzés arról szólt, hogy Istennel kapcsolatban fogalmainkat, szavainkat nem használhatjuk teljesen abban az értelemben, ahogyan ezeket a teremtett világ dolgaira alkalmazzuk. A katolikus teológia azonban nem adhatja fel az ellentmondás elvét, hiszen a teológia éppen arra törekszik, hogy megvilágítsa azt, hogy az Istenre, Isten tetteire alkalmazott fogalmak szavak, teremtettségből adódó ellentmondásai hogyan oldódnak fel Istenben, anélkül, hogy le kellene mondani az ellentmondás elvéről. Így például a Szentháromsággal kapcsolatos hittételek kijelölik mi az egy és mi a három Istenben. Hasonlóan jár el a skolasztikus filozófia is, amikor a tapasztalható egységet és sokaságot, változást és állandóságot nem valamilyen dialektikus “ellentétek harcának” fogja fel, hanem ezeknek a teremtett világ létezőiben megismerhető, egymástól metafizikailag (de valóságosan) különböző összetevőit felelteti meg. Ez a készség sajnos a modern teológia egyes művelőinél fogyatkozóban van.
Megdöbbentő a számomra, hogy egyesek legalizálni akarják a válást, amikor az egyik legnagyobb ajándéka a szentségi házasságnak a tudatosan vállalt felbonthatatlanság! Ez nekem mint feleség és édesanya pótolhatatlan érzelmi biztonságot nyújt, hogy történjék bármi, Isten szemében a férjem és én összetartozunk. Nagy visszatartó ereje van a válástól egy katolikus számára annak, hogy nem áldozhat, ha válik. Ha más nem, ez segít, hogy ne a kisebb ellenállás, a válás irányába mozduljunk, hanem a meglévő kapcsolatot igyekezzünk helyrehozni, ha gond van.
Itt egy félreértésről lehet szó, amire a blog szerzője a források ismeretének hiányával még rá is erősít. Én olvastam Kasper bíboros említett könyvecskéjét, és abban nincs szó semmiféle válásról vagy a házasság felbonthatatlanságának az eltörtéséről. Sőt, ezeknek éppen az ellenkezőjéről ír a bíboros. Érdemes tájékozódni, mielőtt blogot ír az ember, mert ugyanúgy butaság áldozata lehet, mint a modern tudományokkal kapcsolatban bárki, aki áltudományoskodik.
Köszönöm hozzászólását. Valóban nem olvastam Kasper bíboros könyvét, ahogyan nem olvastam Pell bíboros könyvét sem. De nem olvastam az öt bíboros (Müller, Burke, Brandmüller, Caffara, De Paolis) és több teológus álláspontját tartalmazó könyvet sem. Nem olvastam Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának a könyvét sem. Még egyéb hiányaim is vannak. Ugyancsak nem olvastam a Nova et Vetera teológiai folyóirat külön számát sem. De említhetném a (többek között Joseph Ratzinger által alapított) Communio című folyóirat különszámát is, Quellet és Scola bíborosok cikkével. A fentiek Kasper bíboros álláspontjára való reakciók. Érdekességként még megjegyezném, hogy a Communio több nyelven megjelenő folyóirat, ez a száma azonban valamilyen ok folytán eddig még nem jelent meg németül. (Lehet azonban, hogy majd meg fog jelenni, a folyóiratnak van magyar nyelvű kiadása is.)
Tehát valóban (időhiány miatt) nem foglalkoztam a fentiekkel és tulajdonképpen a témával sem blogomon. Viszont a Magyar Kurír szinte egymásmellett közölte Pell bíboros (aki ugyancsak írt erről könyvet) álláspontját Szabó Ferenc jezsuita atya Kasper bíboros álláspontját támogató elemzésével. Én ezekkel és ezek közül is különösen az utóbbival foglalkoztam.
Rákerestem bejegyzésemben a “válás” szóra. Ezt a szót csak az említett elemzésből átvéve használtam, amelyből most mégegyszer idézem (az egyébként a bejegyzésben is idézett) a szöveget:
Tehát a “válás” szóval Szabó Ferenc jezsuita atya elemzésében találkozunk, én ehelyett az “állapot legalizálásáról” beszéltem, de tulajdonképpen beszélhettem volna a válás valamilyen értelemben vett legalizálásáról is az elemzés alapján.
Szívesen venném, ha felhívná figyelmemet a blogon azokra a helyekre, amelyek azt mutatják, hogy a “butaság áldozatává” váltam. Sajnos, az áteredő bűn következményeként is értelmünk néha elhomályosul, ezért mindnyájan válhatunk ilyen “áldozatokká”. Ezért érdemes mindig tudatában lenni, hogy értelmünk rendelkezik azokkal a készségekkel (habitus primorum principiorum), amelyek az ellentmondásmentes, következetes gondolkozás készségei. Ezek alkalmazása, képességeinknek megfelelően, a kereszténynek kötelessége, de mindnyájan tévedhetünk.
Még egy megjegyzés azzal kapcsolatban, hogy a “válás” szó nem alaptalanul fordul elő a bejegyzésben. A Magyar Nemzet közölt egy interjút Török Csaba atyáva, az MKPK tv-referensével. Idézet az interjúból:
Ha tehát másodszor is lehet szentségi házasságot kötni, akkor az első szentségi házasságnak valamilyen módon meg kell szünnie, mert a bigámia nem lehetséges. Csak a nyelv használatának a kérdése, hogy ezt a megszünést hogyan nevezzük. Nem értem, miért nem merik ezt válásnak nevezni. Ha persze élő házastársak köthetnek második (vagy harmadik…) szentségi házasságot, akkor a szentségi házasság már nem felbonthatatlan. Tanulságos a következő idézet is:
Azt hiszem, hogy a hittani alapigazságok a “legvalóságosabb” valóságot, Isten és az ember valóságait fejezik ki. Az idézet szerint azonban vannak olyan “valóságok” is, amelyekhez viszonyítani kell a hit titkait. Ilyenek: “az emberi személy válsága, illetve a személyes hit válsága”. Ezek a “valóságok”, válságok nem szünnek meg, sőt még nagyobb válságokká válnak, ha ezeket nem a hit titkai valóságának a szempontjából nézzük.
Szent X. Piusz, könyörögj érettünk!
Nekem egy problémám van ezzel az egész témával. Méghozzá az, hogy hol írja a biblia azt, hogy a házasság felbonthatatlan? Jézus kerek perec kijelentette,a fentiekkel ellentétben,hogy a házasság igenis felbontható. És arról sehol nem beszél, hogy egy bűnbánó ember ne vehetné magához a szentségeket. Arról nem is beszélve, hogy néhány válásért nemhogy nem kell bűnbánatot érezni, hanem bizony még hálásak is lehetünk érte
A keresztény házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos bőséges szentírási anyaggal kapcsolatban a Magyar Katolikus Lexikon megfelelő bejegyzésére utalnék. Egyébként úgy látom, mintha arról beszélgetnénk, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok, anélkül, hogy tisztáznánk, hogy milyen geometriáról van szó. Egy konkrét kérdés előtt azt is lehetne tisztázni, hogy milyen alapelveket fogadunk el, ugyanis eltérő alapelvekből eltérő következtetésekre juthatunk.
Egyetértek abban, hogy eltérő alapelvekből eltérő következtetésekre juthatunk, de van egy olyan sejtésem, hogy azonos alapelvekből is sikerülhet ez :) Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a katolikus tanítóhivatal, vagy más illetékes tisztán látja a helyzetet. Persze én sem. De pont ez a lényeg. A házasság és a válás olyan területe az életnek, ahol a lelkiismeretnek és az érzéseknek több szerepük van, mint a vallásnak.
Jézus ezt mondta: ” Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”
Honnan lehet tudni, hogy egy házasságot Isten kötött egybe? Kinek a dolga ezt eldönteni?
Azonos alapelvekből már nem kellene eltérő következtetésekhez jutnunk. Az is katolikus “alapelv”, hogy az érvényes házasságot kötő keresztények házasságát Isten köti össze.
@ Sefatiás
A 10 Parancsolat és az Egyház tanítása a lelkiismeret helyes mértékelési pontja.
Aki ezeket önhibáján kívül nem ismeri, az szubjektív lelkiismerete szerinti élete alapján lesz megítélve.
“Honnan lehet tudni, hogy egy házasságot Isten kötött egybe?”
A házasfelek közös, egy életre szóló akaratából.
“Kinek a dolga ezt eldönteni?”
A halálig tartó kölcsönös házassági ígéret ténye dönt.
“A házasfelek közös, egy életre szóló akaratából.”
A keresztény történelem nem bővölködik ilyen házasságokban. A szabad akaratból kötött házasságok gyakorlatilag 150 évvel ezelőtt jelentek meg. Addig a legtöbb házasságot a házasulandó felek megkérdezése nélkül általában anyagi vagy más érdekből kötötték. Sajnálatos, hogy az egyházak asszisztáltak ehhez a bűnhöz. Bár ma is gyakran találkozunk ilyen házasságokkal(amikhez az egyház ma is bűnös módon asszisztál), mégis a “szabad” akaratból kötött házasságok dominálnak. Ám ha megkapargatjuk ezen házasságok felszínét, akkor kiderül, hogy arra éretlen gyerekek hoztak egy megfelelően át nem gondolt döntést, és kötötték össze az életüket egy olyan emberrel, akit nem is ismernek, és csak a házasságkötés után jóval derül ki, hogy az egyik fél egy zsarnok, akarnok, akivel az élet elviselhetetlen. Ilyen kapcsolatokra azt mondani, hogy az Isten kötötte őket egybe: Istenkáromlás
‘A keresztény történelem nem bővölködik ilyen házasságokban. A szabad akaratból kötött házasságok gyakorlatilag 150 évvel ezelőtt jelentek meg.’
Ez egy alátámasztás nélküli állítás. A házasságnak egyébként kívánatos, de nem szükségszerű feltétele a szerelem, ami olyan régi dolog, mint az emberiség. A lényeg a felek akarata a házasságkötésre. Ez az akarat létrejöhet még akkor is, ha felek a szülők szándékait figyelembevéve kötnek házasságot.Ha ilyen akaratukat a keresztények nyilvánosan (a megfelelő liturgikus keretek között) kinyilvánítják, akkor létrejön a házasság szentsége. Ez a szentség (mint minden szentség) a keresztények földi életének szentsége. A keresztények földi életükben pedig lehetnek bűnösök, még a házasfelek is a házasságban. Ez azonban nem szünteti meg a házasságot. A bűnösök megtérhetnek, az Egyház pedig nem csak a tiszták, szentek egyháza, amint ezt a katar eretnekségek gondolták.
Ezek a hozzászólások egyébként eltérnek az eredeti megjegyzés témájától.
>>Ez egy alátámasztás nélküli állítás. <<
Az hogy nem támasztottam alá, az csak egy dolog. Attól még így van. Nem az újjamból szoptam ki, hanem egy ezzel kapcsolatos korábbi tanulmányra alapozom, amit ebben a témában olvastam. Ettől függetlenül, minimális történelmi ismeretekkel rendelkezve is könnyen lekövethető az állítás, miszerint pénz a pénzzel, föld a földdel házasodott. A középkori jobbágyok házasságát gyakran a földesúr rendezte el. Ajánlom a további utánajárást.
Arra is kiváncsi lennék, hogy melyik az a törvény ami az szülők akaratát a gyerekek akaratával teszi egyenlővé. Nálam ez inkább kényszerítés és a szabad akarathoz való jog megtiprása, ami inkább diktatúra, ami sosem a szereteten alapul.
Ezek a bejegyzések nem térnek el az eredeti bejegyzés témájától, hanem inkább arra próbálnak rávilágítani, hogy az eredeti bejegyzés rossz alapokról indul
Íme néhány idézet:
“Az örökség és a hatalom jelentős indokok voltak a házasságkötésre.”
“A nemes hölgyek legnagyobb része már férjezett volt 19 éves korára (bár az is előfordult, hogy valaki csak 24 évesen ment férjhez). A nemesi osztályban az esküvőről már akkor döntöttek, amikor a jövendőbeli házaspár még csak 10-11 éves volt. Sokan ezután nem is találkoztak az 5-6 évvel későbbi esküvőjük napjáig. A házasság náluk egyet jelentett a lordok hatalmából való részesedéssel és a nemesi név megszerzésével, célja pedig általában a vagyonszerzés volt. Emiatt a szerelem nem is volt túl gyakori.
A parasztok körében azonban gyakran kötettek szerelmi házasságok, bár ezeknek sok esetben a hölgy teherbe esése volt az okozója. De úgy, mint a nemeseknél a parasztok körében is a házasság gyakran üzlet tárgya volt.”
Ezeket most csak úgy pikk pakk kerestem. Nem igényeltek jelentősebb kutatást a témában. De megéri. Lényeg, hogy a középkorban a házasságot nem a szeretet, hanem az üzlet és a hatalom kötötte meg, a házasulandó felek megkérdezése nélkül. A jobbágyok házasságát a földesúr rendezte el a saját igényeinek megfelelően (Példát olvashatunk erre Kropotkin orosz herceg saját önéletrajzában, ahol gyermekkori élményeit írja le, hogy a szülei, illetve a szülei baráti körében más arisztokraták, hogyan csinálták ezt) Ezekben az esetekben Isten általi egybeszerkesztésről beszélni, ahogy azt az előbb említettem : Istenkáromlás.
Persze ez a magánvéleményem, mert én az egyházjogászokkal ellentétben az emberi jogok oldaláról nézem a dolgot, és néha úgy tűnik, hogy az egyházak által felállított istenkép gonoszabb, mint az átlagember, aki a beléje teremtett lelkiismeret és természetes érzések által sokkal humánusabban áll ehhez a dologhoz. Nem véletlen, hogy a katolikus egyház (legnagyobb sajnálatomra) elvesztette a hívei belé vetett bizalmát.
Kedves Sefatias!
Csak röviden: Jézus korában, 2000 évvel ezelőtt talán emberi jogi szempontból még “rosszabb” volt a helyzet, mint a középkorban. Még a rabszolgaság is létezett. Mégis Jézus a következőket mondta: “Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör” (Mk 10, 11-12). Szerintem túlzás lenne feltételezni, hogy Jézus ezt csak a 21. század felvilágosult emberi jogvédőinek szerelmi házasságaira mondta. A házasságnak igazi előkészítője a szerelem. A házasság azonban alapvetően a szándék kérdése. Erre a szándékra hatással lehetett a kor szokásaihoz való alkalmazkodás is, de ez nem semmisíti meg azt a szándékot, hogy X és Y házasságot akarnak kötni. Egyébként az érdekházasság is házasság. Az érvényes házasságot csak a kényszerítés akadályozza meg. Ilyen lehet pl. az, hogy addig nem kapsz enni, inni, amíg hozzá nem mégy X-hez vagy el nem veszed Y-t. Az Ön által lenézett (és valószínűleg egyáltalán nem ismert) egyházjog foglalkozik ezekkel a helyzetekkel.
Ha őszintén érdekli a katolicizmus, javaslom, mélyedjen el ezekben a témákban és próbáljon meg felülemelkedni a divatos, katolikusellenes közhelyeken. A világ nem a 21. században keletkezett, a történelem legnagyobb eseménye az első században történt. Eltévesztette volna Isten az időpontot?
:) nem vagyok katolikus ellenes. Sőt, ha választanom kellene vallást, akkor nagy valószínűséggel ezt választanám. Szerencsére nem vagyok kényszerhelyzetben, és nem kell választanom. Ettől függetlenül teljesen egyetértek minden Katolikus egyházat ért kritikával ami azt érte a reformáció korában, sőt még korábban is. Szívesebben olvasok katolikus dogmatikát, mint protestánst, és többre értékelem a katolikusok hozzáállását a Szentíráshoz. De ez nem jelenti azt, hogy maradéktalanul el tudám azt fogadni. Van némi fogalmam a házasság érvényességéről a katolikus egyház szerint, mégha az ismeretem meg sem közelíti a teljeset. Amit ismerrek, az szimpatikus, de az alapgondolat nem. A fenti okokból elképzelhetetlennek tartom, hogy emberek által összeeszkábált kapcsolatot(legyen az házasság vagy vallás, vagy bármi) Isten által egybeszerkesztettnek tekintsek. Az emberek döntései természetükből fakadóan rosszak. Ez vonatkozik a pár, illetve a vallás választásra is. Ám mégis kötelező érvénnyel fenntartani azt bármilyen szenvedéssel járjon is az, helytelen. (szerintem)
‘Az emberek döntései természetükből fakadóan rosszak.’
Lehet, hogy ez az egyik oka a különbségeknek. A katolikus álláspont szerint az emberi természet Isten teremtménye, ezért teljesen rossz nem lehet. Az áteredő bűn megsebezte ezt a természetet, de mégsem tette teljesen rosszá. (Erről egyébként van egy bejegyzés a blogon.) Ezért a házasság tulajdonképpen nem is keresztény “találmány”, viszont ez a természetes intézmény lett a szentség rangjára emelve.
‘Ettől függetlenül teljesen egyetértek minden Katolikus egyházat ért kritikával ami azt érte a reformáció korában, sőt még korábban is.’
Szerintem érdemes szelektálni, meg lehet nézni azt is, hogy a kritika jogos-e. Az már gyanús, ha bármely kritikát jogosnak tekintünk.
‘Amit ismerrek, az szimpatikus, de az alapgondolat nem.’
A rossz fa nem igazán szokott jó gyümölcsöt teremni.
‘A fenti okokból elképzelhetetlennek tartom, hogy emberek által összeeszkábált kapcsolatot(legyen az házasság vagy vallás, vagy bármi) Isten által egybeszerkesztettnek tekintsek.’
Szerintem nem helyes az Isten és az ember közti együttműködést eleve kizárni. Ezért lehet olyasmi is, ami az Isten és az ember együttműködésének az eredménye, de ebben az együttműködésben Isten a kezdeményező.
„Melyik egyházhoz hű katolikus pap adott össze úgy egy párt, hogy tudott ennek kényszer voltáról?”
:) egy kis ízelítő:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20031001aciganykiraly.html
Ehhez sem kellett túl sok keresés. Ennél jóval többet is tudok a kiskorú cigányok összeesketéséről, amit ugyan a világi hatóságok nem engedélyeznek, de a katolikus egyház helyi képviselői (gondolom nem kis summáért) elintéznek. Amint olvasható a cikkben a templomban történt a botrány, tehát a katolikus egyház hivatalosan is elismerte volna a törvénytelen házasságot, amire a kiskorú feleket kényszerítették, és a menyasszonyért pénzt fizettek.
Ilyen eset nagyon sok van ma is. És mivel a cigányok általában katolikusok, ezért az egyház simán összeadja a 10-15 éves “jegyespárokat”. Ez után is érdemes utána olvasni, mert nem egyedi eset. A bulvárműsorok gyakran beszámolnak hasonló esetekről. Egy a közös bennük, a házasulandó felek nem saját akaratukból házasodnak, az egyház mégis összeadja őket. Legtöbb esetben, mint a linkben is ez törvénytelen. Lehet ezt Isten által egybeszerkesztett házasságnak nevezni?
„Az érdekházasságok megkötése az érdekelt felek kölcsönös megállapodásának következményeként, nem pedig az Egyház szorgalmazására jöttek létre.”
Én nem az érdekházasságokról beszélek, amikor valaki a pénzéért, vagy más érdekért összeházasodik valakivel, hanem arról, hogy a szülők kényszerítik házasságba a gyermekeiket egy üzleti tárgyalás után. Ebben az esetben én nem az egyház felelősségét keresem ebben, hanem arra szeretnék rámutatni, hogy ilyen házasságokat nem lehet Isten által egybeszerkesztett házasságnak tekinteni.
Arról nem is beszélve, hogy vannak ennél sokkal durvább esetek is, amelyeket részleteiben megvitatni hosszan tartana és értelmetlen. De az egyház hivatalos álláspontja a rosszul megkötött házasságok szenvedő alanyait kizárja a szentségekből, és ezzel mintegy alacsonyabb kasztba sorolja őket, miközben ők önhibájukon kívül szenvedő alanyai egy olyan helyzetnek, amit emberséggel lehet csak megoldani
Ami egyértelmű, azt nem vizsgálgatnia kellene egy püspöki szinódusnak, hanem megerősítenie időhúzás nélkül. Történetesen egy érvényesen megkötött házasság szentségi és felbonthatatlan mivoltát és a különélés (nem válás!) lehetőségét komoly indok(ok) alapján, püspöki jóváhagyással.
Ezen felül szükséges a kitartó keresztény életre való buzdítás a szentségek gyakori vételének ajánlásával.
Hirdetni kell mindenkinek, hogy az elkerülhetetlen szenvedés és megpróbáltatás értelme és értéke ezek Istennek való felajánlásában áll.
Az egyértelmű és világos fogalmazáshoz vissza kellene térnie az egyházi személyeknek is a Szentatyát sem kivéve.
A traccsoló és pontatlan beszédmódot kerülniük kéne.
Hirdetni kell mindenkinek, hogy az elkerülhetetlen szenvedés és megpróbáltatás értelme és értéke ezek Istennek való felajánlásában áll.
Ez a gondolat, pontosan mit akar jelenteni?
Azt jelenti Sefatis, hogy a szenvedés kinccsé változtatható, megszentelhető minden életállapotban.
A házasság terhei sem feltétlenül adnak okot a különélésre. Bűnre pedig semmiképp sem jogosítanak fel. Szent Rita élete erre kiváló példa.
@Sefatias
Melyik egyházhoz hű katolikus pap adott össze úgy egy párt, hogy tudott ennek kényszer voltáról?
Az érdekházasságok megkötése az érdekelt felek kölcsönös megállapodásának következményeként, nem pedig az Egyház szorgalmazására jöttek létre. Így ennek a felelősségét és terhét a házastársak viselték vagy/és ennek nyélbeütői.
Te írtad, hogy “a középkori jobbágyok házasságát gyakran a földesúr rendezte el.”
Hogy ki kivel és miért házasodik, az két ember személyes ügye. Az Egyház nem kényszerít senkit felelőtlen egybekelésre és nem lát bele a szívek és szándékok titkos mélyébe.
Ez a mondat nem felel meg az igazságnak: “Lényeg, hogy a középkorban a házasságot nem a szeretet, hanem az üzlet és a hatalom kötötte meg, a házasulandó felek megkérdezése nélkül.”
Már ahol. Volt/van ilyen is olyan is, de ez két ember titka, amibe más tévedhetetlenül nem lát bele.
A házasság lényegét (egység, hűség, felbonthatatlanság, szeretet) nélkülöző esetekben valóban nem beszélhetünk isteni egybekötésről. Ezt mi is megerősítjük az Egyház tanításához csatlakozva.
@Sefatias
A házasság alapgondolata Istentől származik. A felbonthatatlanság és a kölcsönös hűség kötelezettsége is, ami magától értetődő.
“Amit Isten egybekötött…” Ismered a Szentírást.
Nem az élethossziglani elköteleződéssel, hanem a házastársi kapcsolatot megelőző vagy azt követő bűnnel van baj.
A különélés megengedett súlyos indok(ok) alapján, de nem az újabb házasság vagy kapcsolat a felbonthatatlanság és hűség Isten által akart természetéből következően.
“…teljesen egyetértek minden Katolikus egyházat ért kritikával ami azt érte a reformáció korában, sőt még korábban is.”
Disztingválj ebben megbízható források alapján.
“Disztingválj ebben megbízható források alapján.”
Miben is kéne disztingválnom? És milyen megbízható források alapján?
Itt valaki rosszul ismeri a történelmet. De az nem én vagyok :)
Te írtad Sefatias: “…teljesen egyetértek minden Katolikus egyházat ért kritikával ami azt érte a reformáció korában, sőt még korábban is.”
Ebben kéne disztingválnod, vagyis alaposan megvizsgálni, hogy mi volt jogos és mi nem az Egyházat ért vádakban.
Lásd: http://www.katolikus-honlap.hu/0807/bilkei.htm
“Amint olvasható a cikkben a templomban történt a botrány, tehát a katolikus egyház hivatalosan is elismerte volna a törvénytelen házasságot, amire a kiskorú feleket kényszerítették, és a menyasszonyért pénzt fizettek.”
Nincs pontos hivatkozás a helységre, időpontra, templomra, papra vonatkozóan.
A cikk írója sem biztos, hogy különbséget tud tenni vagy tesz egy katolikus és egy nem katolikus templom, egy katolikus pap és egy nem katolikus lelkész, pópa között.
Az egész cikknek amúgy nagyon erős bulvárszaga van. Én komolyabb forrásmunkát vártam tőled.
HA(!) ez az eset mégis megtörtént, biztos, hogy nem a katolikus Egyház jóváhagyásával történt.
Bocsánat a helységet említették (Nagyszeben), de a pap és a templom nevét nem. Az egyedüli hírforrás az Origó. Ez nem meggyőző.
Kedves Trienti!
Nem kívánok ebbe mélyebben belemenni. Ezt a cikket csak simán kigugliztam, és ezt dobta ki. Azért voltam benne biztos, hogy találok ilyen cikket, mert a saját szememmel is már sokszor láttam ehhez hasonló esküvőt, amit a polgári törvények még nem engedélyeznek a házasulandó felek kiskorúsága miatt, viszont az egyház, (és minden esetben a katolikus) simán szentesít. Ha nem hiszed, akkor ajánlom, hogy a saját érvelésed érdekében egy kicsit kutass utána a témának. Mint említettem ezeket az információkat nem az újjamból szoptam ki, hanem ezek mindenki által megismerhető sztorik, aki nem gubózik be. Egyébként ezt a sztorit nem csak az origo tette kim, hanem több oldalt is találtam, csak ezt választottam. A cigányok katolikusok. Szerintem kár tovább ragozni, a lényegen ez úgy sem változtat semmit. Mint a múltban, mind a jelenben súlyos gondok alakultak ki a házasságokban, amire nem a szenvedés elviselése a megoldás. Óriási hibának tartom, ha egy emberrel el szeretnék hitetni, hogy egy nyomorúságos állapot elviselése a javára van. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a katolikus egyház mindig is dicsőítette a szenvedést, ami miatt természet ellenes módon kínozták magukat az egyház tagjai, de én erre nem lennék olyan büszke, hiszen inkább az épelméjűség hiányát, mint az Isten iránti odaadást bizonyítja. A Biblia az örömteli és vidám szolgálatra ösztönöz, és nem a szenvedés utáni vágyra.
“Isten a jókedvű adakozót szereti.”
“Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.”
Az Isten szolgálata örömet és vidámságot okoz. Jézus ezt mondta:
“Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” ”
Krisztus követése édes és könnyű. Krisztus terhet vesz le rólunk és nem pedig az elviselhetetlenségig terhel. Nála nyugalmat és békét találunk, nem pedig szenvedést és bűntudatot.
Isten a legfőbb jó, aki nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.
Magyarán a házasság kérdésében ő jobban ismeri a valóságot és az igazságot, mint egy püspök, vagy egy pápa, akinek halvány lila gőze nincs arról, hogy mi a házasság.
Kicsit körül kéne néznetek a házasságok minősége körül, hogy hány házasságban van fizikai, lelki terror, hány házasság végződik gyilkossággal, öngyilkossággal, hány gyermek nő fel érzelmi válságban a szülei rossz házassága miatt, illetve ha a katolikus szempontokat figyelembe vesszük, akkor hány ember él felesleges bűntudattal, mert az egyház kirekeszti őt a teljesértékű keresztények sorából, mert(mint azt a fenti cikk is elismer) míg egy gyilkosnak van joga a szentségekhez, addig egy szenvedésekkel teli házasságból kimenekült embernek nincs. Kicsit durva ez az arány.
Az egyházat ért kritikákra visszatérve: Ha nincsenek jogos kritikák az egyház ellen, akkor miért telik az elmúlt 20-25 év folyamatos bocsánatkérésekkel el, és miért kell az egyháznak dollármilliárdokat kifizetni kártérítésként. Épp a napokban tartóztattak le egy nunciust a Vatikánban, mert több százezer gyermekpornó kép volt a számítógépén. Szóval ne állítsátok be az egyházat szentként. Nem vagyok történész, de ismerem annyira az egyház tevékenységét, hogy tudjam, általában a nép elnyomóiként léptek fel, és nem azok megmentőiként. Ezt elismerték azok a jezsuiták is, akik szembeszálltak az egyházzal dél amerikában, mert az egyház az elnyomó rendszereket szolgálta ki, és nem pedig az emberek érdekeiért álltak ki. Ismerem Euurópa történelmét annyira, hogy tudjam, a katolikus egyház általában reakciós volt, és az emberi jogok elleni harc főkolomposa volt, és emberéleteket figyelmen kívül hagyva járult hozzá sok millió ember mérhetetlen szenvedéséhez. Elég csak elolvasni a francia forradalom utáni egyházi tevékenységet Franciaországban.
Na de szerintem ezt a témát hagyjuk, és térjünk vissza a házasság érdemi megbeszéléséhez, anélkül, hogy érzelmi kérdést csináljunk az egyházat érintő más kérdésekből.
Az első kérdésem az lenne, hogy mi a házasság fogalma? Mert amig a fogalmakat nem tisztázzuk, addig kár tovább menni
‘Az első kérdésem az lenne, hogy mi a házasság fogalma? Mert amig a fogalmakat nem tisztázzuk, addig kár tovább menni’
Végre az a kérdés is felmerült, hogy miről is beszélünk tulajdonképpen. A katolikus teológiai módszer ezt a kérdést a “beszélgetés” elejére szokta volt helyezni. Az internet bőséges anyagot ad ma már az ilyen kérdések tisztázására (így például elérhető a Katolikus Egyház Katekizmusa). A fogalmak tisztázása nélkül valóban csak egy parttalan vádaskodás lesz az egész beszélgetésből, kritikátlanul fogadva minden katolikus ellenes kritikát, indokolatlan, alátámasztás nélküli általánosításokat stb.
Nemén lovagolok a katolikus egyházat ért kritikákon, hanem ti. Én csak megemlítettem, hogy miközben nagyra értékelem, és szeretem a katolikus dogmatikát, és szeretem az egyház Szentíráshoz való hozzáállását, történelmi ismereteim miatt(ami ugyan az átlagnál lényegesen jobb, de azért nem érem el egy történész szintjét)elfogadom és egyetértek az egyházat ért kritikákkal. Nem hiszem, hogy a hozzáállásom rosszabb,mint a fentebb belinkelt protestánsoknak szóló katolikus egyházat némileg rosszul védelmező irat. De ahogy említettem nem kivánok az egyházat ért kritikákról vitatkozni, ezért nem bánnám, ha nem hoznátok fel többé. Ismerem a történelmet, és a tudásomban, illetve a forrásaimban megbízok.
Ehhez a poszthoz egyedül azért kommenteltem, mert a házasság témája érdekel, amit én magam is feldolgoztam a blogomon egy háromrészes sorozatban.
:) Sóval elhatárolódom attól, hogy a téma más irányba ment, mert ebben a ti vallásotok iránti túlérzékenységetek volt a hibás, és nem én, aki mindvégig a házasság és a válás témájánál szerettem volna maradni, csak kénytelen voltam a túlérzékenységetek miatt védekezni
Szóval akkor fogalmazzuk meg a házasságot. Ti hogyan fogalmaznátok meg?
‘De ahogy említettem nem kivánok az egyházat ért kritikákról vitatkozni’
Ez az álláspont csak akkor korrekt, ha a kritikáról való lemondással jár együtt. Nem lenne jó, ha kritika joga megmaradna, de a kritikáról nem lehetne vitatkozni.
‘Szóval akkor fogalmazzuk meg a házasságot. Ti hogyan fogalmaznátok meg?’
Nem most kell nekünk ezt megfogalmazni. Továbbra is a már említett forrásokra (pl. katekizmus) utalnék.
‘Ehhez a poszthoz egyedül azért kommenteltem, mert a házasság témája érdekel, amit én magam is feldolgoztam a blogomon egy háromrészes sorozatban.’
A poszt valójában nem a házasságról szól általánosságban (erre a címe is utal).
Hát jó. Akkor ne beszélgessünk. Bár én azt hittem, hogy a válás alapjai a házasságban keresendők
‘Bár én azt hittem, hogy a válás alapjai a házasságban keresendők’
Még csak azt jegyezném meg, hogy ezt inkább a bűnben, az áteredő bűn következtében megsebzett emberi természetben kell keresni. Jézus mondja: “Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt” (Mt 19,8).
Sefatias,
felületesen néztél utána a cigány-esküvőnek. Nem katolikus templomban és nem katolikus pap jelenlétében történt ez. Az apa maga adta össze őket saját tulajdonú “templomában”.
Máskor nézz jobban utána mindennek, mert különben saját hitelességed rontod.
Más alaptalan vádjaidra is válaszolni fogok.
@Sefatias
http://epa.oszk.hu/00000/00036/00065/pdf/025-050.pdf
:) Mint említettem a sztorit két kattintás után találtam a gugliban. De mintha olyat is írtam volna, hogy SAJÁT szememmel is láttam ilyet.
Nem emlékszem a vádjaimra. Főleg nem alaptalanokra.
Akkor a házasság válás témában nem is beszélgetünk?
A cigány-sztori katolikus-ellenessé való átírása csúfosan megbukott.
A SAJÁT szemeddel látottakkal kapcsolatban nem mondtál neveket, nem jelölted meg a helyet, nem nevezted meg a templomot és a papot és nem tártál elénk egyházi jóváhagyó nyilatkozatot sem, vagy legalább annak másolatát.
“Akkor a házasság válás témában nem is beszélgetünk?”
Íme amit tudni kell erről: http://www.depositum.hu/ujhazassag.html
:) Látom szereted a jelzőket. A sztori nem bukott meg csúfosan, maximum nem ismered a cigány szokásokat és a pénz hatalmát, ami nem lehet akadálya a kiskorú gyermekek egyházi áldással járó összeadásának. De szerintem ez nem az a téma amit ragozni kellene, egyszuerűen csak egy modernkori példája annak, ami a középkori házasságokat amúgy is jellemezte: A házasulandó feleket beleegyezésük nélkül, sokszor kiskorukban adták össze. Nem hiszem, hogy ez a felület, és a ti beszélgetési kultúrátok, valamint egyházatokkal való elfogultságotok alkalmas arra, hogy tovább folytassuk.
Köszönöm a linket. Az egyik kedvenc oldalam :)
Ha a katolikus pap úgy járul hozzá az esküvőhöz, hogy nincsenek meg a szükséges feltételek (pl az egyházjog által előírt megfelelő életkor) akkor súlyos bűnt követ el, és az a házasság érvénytelen lesz, amit ki is fog mondani az illetékes egyházi bíróság, ha kell. Vagyis aki csak emiatt kerül rendezetlen helyzetbe, egyhazilag is fogja tudni rendezni állapotát. (Vagyis egyházi házasságot köthet, szentségi életet élhet.)
“A sztori nem bukott meg csúfosan,…”
Csak a helyes szövegértés kedvéért:
Nem azt írtam, hogy a sztori csúfosan megbukott, hanem azt hogy: ‘A cigány-sztori katolikus-ellenessé való átírása csúfosan megbukott.’
Isten áldjon.