Az előző bejegyzésben szó volt arról, hogy a kinyilatkoztatás legfőbb forrása Jézus Krisztus prófétai ismerete. Ez a tudás nem tapasztalatok által szerzett tudás, de nem is Isten boldogító színről-színre látásának a tudása. Ez olyan tudás, amely másokkal közölhető. Az üdvtörténet folyamán Isten a prófétáknak olyan ismereteket adott, amelyek nem emberi módon szerzett, hanem Isten által a próféták lelkébe öntött ismeretek. Jézus Krisztus prófétai tudása a legteljesebb tudás, ami mindent magába foglal, amiről a kinyilatkoztatásban szó van.
Isten azonban a kinyilatkoztatást nemcsak kivételes, általa kiválasztott prófétáknak szánta, hanem a próféták által minden embernek. Amint azt az előző bejegyzésben említettük, tágabb értelemben használjuk a „próféta” szót. Ebben az értelemben azok a próféták, akiknek Isten különleges ismereteket adott azért, hogy ezt az ismeretet tovább adják. Ez a továbbadás már az előzőekben említett mémeken keresztül, emberi beszéddel, írással történik. Az eljutásnak, a terjedésnek a folyamata azonban Isten kegyelmében történik. A befogadott mém a hit természetfölötti ismerete lesz. A hit átadása pedig egy külön közösségben, az Egyházban történik.
Amint említettük, Aquinói Szent Tamás kifejezetten nem foglalkozott a kultúra jelenségével, azonban az ember öltözködésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az állatokkal ellentétben ebben értelmes tevékenysége mutatkozik meg. Míg az állatoknak biológiai adottsága az „öltözék” (bőr, szörzet), amely védi őkett az időjárás viszontagságaitól, biológia adottsága a védekezésre szolgáló fegyver (például szarv), biológiai adottsága a lábát a sérülésektől védő pata, addig az ember a különböző helyzeteknek megfelelő, különböző öltözékeket, szerszámokat, fegyvereket hoz létre. Szent Tamás az ember által éppen viselt öltözéket, mint az embernek egyik tulajdonságát, a habitus kategóriájába sorolta. Ilyen értelemben véve az egész kultúrát is tekinthetjük tágabb értelemben valamilyen habitus-nak. A habitus szónak van azonban egy másik, sokkal gyakrabban használt jelentése is. A skolasztikus terminológia a készségeket is habitus-nak. nevezi A készségek a képesség (potencia) és a megvalósultság (aktus) között helyezkednek el. Ezek ugyan még nem megvalósultságok, de a képességeknek mégis olyan felkészültséget adnak, amelyek egy adott megvalósulás felé irányulnak. Ilyen értelemben véve habitus például az egészség, amely a szervezet helyes, természetének megfelelő működésére való felkészültség. Az ember rendelkezik veleszületett habitus-sokkal. Ilyen például a helyes gondolkodásra való készség, az erre vonatkozó első, külön bizonyítást nem igényló elvek (habitus primorum principium) alkalmazására való készség. De említhetjük még az erkölcsi életre vonatkozó alapelvek ismeretének és ezek alkalmazásának a készségeit is. Ezek a készségek minden kultúrában élő emberben ugyanazon tartalommal vannak jelen. Vannak azonban szerzett készségek is, amelyek a készségnek megfelelő cselekedetekkel, ilyen jellegű cselekedetek ismétlésével alakulnak ki. Ha az ilyen készségek a jóra irányulnak, akkor ezeket erényeknek (virtus) nevezzük.
A kultúra célját egy régebbi bejegyzésben úgy határoztuk meg, hogy a kultúra feladata az ember természetes hajlamainak megfelelő cselekvésének, életének az előmozdítása. A fentiek szerint azt is mondhatjuk, hogy a kultúra feladata az erényekből fakadó cselekedetek, az erényes cselekedetek külső támogatása. Egyrészt tehát az emberben megvannak az erények, a jóra való készségek, másrészt ezeknek megfelelnek a kultúra részéről nyujtott külső támogatások. Azt is mondhatnánk, hogy belső habitus-oknak megfelelnek a kultúra részéről a külső felkészültségek, külső habitus-ok. Ezek különböznek a belső habitus-októl, de valamilyen értelemben ezek is olyan felkészültségeknek tekinthetők, amelyek a belső készségekből fakadó cselekvésekre irányulnak, a belső készségek fejlődését, gyakorlását támogatják. Az alábbiakban egy példával igyekszünk ezt a viszonyt megvilágítani.
Az ember két szellemi képessége, az értelem és az akarat jó készségeinek, erényeinek megfelelően beszélhetünk értelmi és akarati erényekről. Az akarati erényeket nevezik erkölcsi erényeknek. Az egyik értelmi erény a tudomány. A tudós tehát valamilyen szakterületen rendelkezik a tudomány erényével. (A bölcsesség erénye a szakterületeken felülemelkedő tudást, a végső okokra visszavezetett szemléletet, látást jelenti.) A különböző tudományos fokozatok megszerzésénél a jelölt azt mutatja meg, hogy mennyire van ennek az erénynek a birtokában. Itt készségről van szó, hiszem a tudomány teljes egészében soha sem lehet tudatos tartalom, a tudomány tartalmainak csak kis része teljesen tudatos egy pillanatban, de a tudós akarata szerint teheti tudatossá a különböző, tudományos ismereteket. Ha például a fizika tudományának erényéről beszélünk, akkor beszélhetünk mindarról, ami ezen erény kialakulását, fejlődését támogatja a kultúrában. Így beszélhetünk a fizika különböző szintű oktatásáról, a fizika könyvekről, a kutató intézetek hálózatáról, tudományos szervezetekről stb. A kultúrát tekinthetjük tehát általában a jó készségek, az erények gyakorlására való külső felkészültségek összeségének is.
A kinyilatkoztatás, a kereszténység mint egy a kultúrában megjelenő mém alapjában különbözik a többi mémtől. Különbözik eredetében, mert ennek eredete az Isten által a prófétákba öntött ismeret. De különbözik a céljában is, mert ennek a célja nem valamilyen természetes erény előmozdítása, hanem a megszentelő kegyelemből fakadó hit, remény és szeretet isteni erényeinek és a többi természetfölötti erénynek a támogatása. Így a távolabbi célja sem az ember természetének megfelelő, valamilyen jó elérése, hanem az ember természetfölötti végső céljának, az üdvösségnek az elérése. Így a kultúrában megjelent egy olyan mém vagy inkább mém komplexum, amelyet mémplexnek is szoktak nevezni, amely külsőleg a kultúrában lévő egyéb mémekhez hasonló, de mégis természetfeletti jelleget hordoz, amely jelleggel egyetlen más mém sem rendelkezett eddig és a jövőben sem fog rendelkezni. A keresztény mémplex magába foglalja mint szervezetet az Egyházat, a liturgiát, a kinyilatkoztatás forrásait, a Szentírást és a Szent Hagyományt, a hitletéteményt, a tanítóhivatalt és még lehetne a sort folytatni. Mindezeknek a célja azonban a természetfölötti erényekben való élet előmozdítása és ezáltal az üdvösségre való eljutás.
A három isteni erény a hit, a remény és a szeretet két szellemi képességünknek, az értelemnek és akaratnak természetfölötti készsége, habitus-a, amelyek úgy tökéletesítik ezeket a képességeket, hogy ezek közvetlenül a kinyilatkoztató Isten felé irányuljanak. Ezek a keresztény mém igazi befogadásakor, a megigazuláskor jönnek létre a lélekben a megszentelő kegyelem alapján. Amíg ez meg nem történik, addig nincs szó igazi, természetfölötti befogadásról, addig a keresztény mémet lényegében csak egynek tekintik a többi mém között. A belső természetfölötti készségeknek, erényeknek tehát külső felkészülésként megfelel mindaz, ami külsőleg a keresztény mémplexet hordozza, közvetíti. Ez külsőleg kulturális képződmény, amely azonban természetfölötti jelleggel bír, természetfölötti szintre van emelve.
Ennek a természetfölötti jellegnek a megvilágításában segíthet a klasszikus teológia egyik, természetfölöttire vonatkozó osztályozása. Ez az osztályozás megkülönbözteti a lényege szerinti természetfölöttit (supernaturale quoad substantiam) a csak módja szerinti természetfölöttitől (supernaturale quoad modum). A lényege szerinti természetfölötti valami olyan újat jelent, amely Isten közvetlen tevékenysége által jön létre, ami a természetben nincs meg. Lényege szerint természetfölötti a kegyelem, Isten színről-színre látása. A második csoportba az a természetfölötti tartozik, amely nem jelenti valamilyen új létrehozását, hanem a természetben meglévő dolgok olyan működéséről van szó, amely a természetben nincs meg. Ilyenek például a csodák, a halottak feltámasztása, a csodás gyógyulások. Ezekben az esetekben Isten megvalósító oksága (causa efficiens) okozza a természettől eltérő működést. De módja szerint természetfölöttinek tekinthető az olyan cselekedet is, amely tulajdonképpen természetes cselekedet, de indíttatása, célja miatt természetfölöttivé válik. Ilyen például a szeretet isteni erénye alapján végzett jócselekedet, amely a természetfölötti szeretetből fakad és érdemszerző hatása van.
A megvalósító oka miatt módja szerint természetfölötti esetében tehát a természetben előforduló dolgok, események azáltal nyernek természetfölötti jelleget, hogy Isten természetfölötti megvalósító oksága miatt ezek a természetüktől eltérően működnek, történnek meg. A csodák, csodás gyógyulások rendkívüliségük által mutathatnak az ezeket létrehozó okra. A megvalósító okság esetében azonban sok esetben lehet beszélni a megvalósítás fő okáról és eszköz okáról is. Amikor a sokszor használt skolasztikus példa szerint egy bottal odébb tolok egy követ a földön, akkor a fő megvalósító ok (causa efficines principalis) én vagyok, a bot pedig eszköz ok (causa efficiens instrumentalis). Az eszköz okság fontos szerepet játszik a tomista teológiában: Jézus Krisztus embersége megváltásunk eszköz oka, a szentségek Isten, Jézus Krisztus eszközei megszentelődésünkben. Az „eszköz” szónak a mai nyelvhasználatban rossz hangzása is lehet, mert utalhat arra, hogy valamit sokkal magasabb rendű természete ellenére csak eszközként használnak, „kihasználnak”. A szó skolasztikus használatban azonban nem erről van szó. Az eszközokságban benne van az az egység (de nem azonosság), amely a fő ok és az eszköz ok között szükséges ahhoz, hogy az okságban mind a ketten jelen legyenek. Másrészt az eszköz ok természete szerint eszköz ok. A kezembe lévő bot esetében az egységet a fizikai konktakus biztosítja, a bot pedig természete szerint használódik. Jézus Krisztus embersége eszközoksága esetében az egység alapja az isteni és emberi természet egysége az Ige személyében (unio hypostatica). Továbbá Jézus Krisztus teljes emberi természetével, emberi életével, emberi lelkével, értelmével, szabad akaratával eszköze megváltásunknak.
A kultúrában megjelenő természetfölöttit tehát a módja szerinti természetfölöttiek osztályába sorolhatjuk. A kereszténység első idejében gyakrabban történtek csodák, ilyen módon természetfölötti módon előmozdítva a mém terjedését. A természetfölötti jelleget azonban nemcsak ilyen rendkívüli módon találhatjuk meg. Ezen kívül is megtaláljuk ezeket az ember belső természetfölötti életét előmozdító, söt lehetővé tevő külső felkészültségben, amely egyrészt a kulturális jelenség, másrészt azonban ennek lényeges alkotóelemei módjuk szerint természetfölöttiek, mégpedig céljuk szerint és eszközi okságuk szerint. Ahogyan a bot közvetíti a fő ok, a botot mozgató erejét, ezek közvetítik a kinyilatkoztatást, az ennek befogadásához és az ez szerinti élethez szükséges kegyelmet. Természetesen a keresztény mémplex minden elemére nem egyenlő mértékben jellemző ez a cél- és eszközokság, ennek különböző fokozatai vannak. A pápát a Szent Péter téren körbevivő autó esetében nem nagyon lehet ezt természetfölötti eszköznek tekinteni. Az eszköz természetfölöttiségét az mutatja, hogy a közvetlen hatás természetfölötti. Az ilyen eszközök az Egyházában jelenlévő Jézus Krisztus és az Egyházban müködő Szentlélek olyan eszközei, amelyek külsőleg, a kegyelem nélkül nem mutatnak a fő okra. A hit azonban meg van győződve arról, hogy ezek az eszközök a természetfölötti kegyelmet közvetítik. Ezenkívül a hit meggyőződése az is, hogy ezeknek az eszközöknek olyan tulajdonságaik is lehetnek, amelyek nem a természetből jövő, hanem természetfölötti tulajdonságok. Egyetlen emberi társaságnak, szervezetnek sem lehet tulajdonsága az a romolhatatlanság, amelyet Jézus Krisztus megígért Egyházának, amelyen a pokol kapui nem vesznek erőt. Egyetlen embernek, közösségnek sem jár természeténél fogva az a tévedhetetlenség, amely a tanítóhivatalt bizonyos esetekben kifejezetten megilleti.
A kultúrában jelenlévő kereszténységet és mindenekelőtt a Katolikus Egyházat tehát jellemzi a cél- és eszközokságából fakadó, mód szerinti természetfölöttiség, amely külsőleg nem látható, de ez a hit meggyőződése. A kereszténységet, a Katolikus Egyházat mint olyan kulturális jelenséget, amely természetfölötti jelleggel rendelkezik, két szempontból vizsgálhatjuk. Vizsgálhatjuk azt, hogy ez hogyan hat magára a kultúrára, másrészt pedig azt, hogy a kultúra milyen hatással van erre. A kultúrára való hatással a következő bejegyzés foglalkozik. A kultúra kereszténységre való hatásával majd későbbi bejegyzések foglalkoznak, amelyekre néhány más témájú bejegyzést követően kerül sor.