Az előző bejegyzésekben a kultúra jelenségét vizsgáltuk a tomista antropológia szempontjából. Különös hangsúlyt fektettünk arra a kérdésre, hogy mi az, ami a kultúrák időben és térben lévő sokaságában állandónak tekinthető. Richard Dawkins szerint a kultúra fejlődése a fejlődés egy újabb, biológiai fejlődést követő szakasza. Ami tehát állandó, az a replikátorok által végbemenő fejlődés általános törvénye, amelynek a Földön tapasztalt biológiai fejlődés csak az egyik esete. A Dawkins szerint Világegyetemben esetleg másutt is kialakuló élet és fejlődés sok mindenben eltérhet az élet földi fejlődésétől, de itt is replikátorokról, replikátorok esetlegesen kialakuló változatairól és a változások túlélésére nézve inhomogén környezetről van szó. Az előző bejegyzésekben rámutattunk arra, hogy a kultúra és ennek fejlődése az emberi természetben gyökerezik, ebben vannak meg azok az állandó dolgok, amelyeket a kultúra nem írhat felül, és amelyek kibontakozásának szolgálata a kultúra feladata. Megállapítottuk azt is, hogy a kultúra létrehozása az emberi természetből szükségszerűen következik, tehát ez az ember lényeges tulajdonsága. Az egy adott kultúrában élés azonban már csak esetleges tulajdonság.
Az eddigiekben a vallásról mint kulturális jelenségről nem volt szó. Most csak röviden megjegyezzük, hogy a vallás is az emberi természetben gyökerezik, az embernek természetes hajlama van Isten megismerésére, Isten tiszteletére. A kultúrák igen lényeges részét alkotó vallás tehát az ember természetes hajlamának a megnyilvánulása. Ebben az értelemben párhuzamba állítható filozófiával, amely a görög filozófiában, homályosan ugyan, de eljutott az egyetlen Isten felismeréséig. A filozófiától azonban különbözik is a vallás, mert ez az ember és Isten kapcsolatáról, az ember istenhezkötöttségéről szól, amint ez átjárja az egész életet. A vallás alapja tehát az ember természetes hajlamában van, amelyben felismeri a világ felett álló Istent és a tőle való függését. A vallásban az embertől Isten felé irányuló mozgásról van szó. Az áteredő bűn már sokat emlegetett hatása miatt ennek a hajlamnak a kultúrákban való kibontakozása is súlyos torzulásokon ment keresztül.
A jelenleg is megtalálható nem-keresztény világvallásokra tehát az ember abszolútum felé való természetes törekvése a jellemző. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatással azonban az emberiség ősbűn utáni történelmében egy új korszak kezdődött el. Az ember Isten felé törekvése a kinyilatkoztatásban Isten emberhez intézett szavával találkozott, és ezzel mintegy természetfölötti szintre emelődött. Az Istenről, Isten és ember viszonyáról szóló tudattartalmak, ismeretek új forrása a kinyilatkoztatás.
Az előző bejegyzésben kiterjesztettük a Richard Dawkins által bevezetett mém fogalmát. A kultúrában az emberi kommunikáción keresztül terjedő, általunk kulturálisnak nevezett mémektől, tudattartalmaktól megkülönböztettük a természetünkből és a közvetlen tények megismerésből származó nem kulturális mémeket. A mém fogalmát még tovább is kiterjeszthetjük: a kinyilatkoztatás által megjelentek azok a tudattartalmak, mémek is, amelyeknek eredete közvetlenül Istenre vezethető vissza. Ezek a tudattartalmak, mémek nem a bennünket környező kultúrából, de nem is a természetünkből vagy a közvetlenül tapasztalható tények megismeréséből származnak. A kinyilatkoztatott mémek ugyan nem a kulturális környezetből erednek, de terjedési módjuk részben mégis hasonlít a kulturális mémek terjedési módjára: ezeket is az emberek adják át egymásnak, a következő generációknak.
A Dawkins által bevezetett fogalom hasznos lehet kinyilatkoztatás, a hit terjedésének tanulmányozásában, jóllehet mi egészen más megállapításokra jutunk, mint a fogalom bevezetője. Dawkins ugyan a vallási mémeket, az isteneszme-mémeket sikeres mémeknek tekinti, de szerinte az emberiség számára ezek a legkárosabb mémek. Szerintünk azonban a kinyilatkoztatás, a hit mémjének a terjedése a megváltás hatásának a terjedése emberről emberre, generációról generációra. A mém fogalma tulajdonképpen azért született, hogy megvilágítsa azt, hogy hogyan terjednek a gondolatok, ötletek, divatok, dallamok stb. Mi ezt a fogalmat a kinyilatkoztatás, a hit terjedésével kapcsolatban használjuk. Ennek érdekében pontosabban igyekszünk leírni a fogalom tartalmát. Ami terjed, ami megfelel a biológiai génnek, az végső soron egy belső tudattartalom. A skolasztikus terminológiával ez az értelem képességének valamilyen aktualitása, azaz ismeret. Ez az ismeret lehet elméleti vagy gyakorlati jellegű ismeret. Az elméleti ismeret valami tölünk különbözőre vonatkozik, a gyakorlati ismeret pedig a cselekvésre vonatkozó ismeret. Az „elméleti” szó nem pontosan azt jelenti a skolasztikában, amit ez napjainkban jelent, például az „elméleti fizika” kifejezésben. Az elméleti (spekulatív) ismeret a cselekvésre vonatkozó ismeretekkel van szembeállítva. Az ilyen értelemben vett elméleti ismereteinknek elsődleges forrása az érzékszervek tapasztalata, megismerésünk ebből indul ki és ebből jut el a szellemi ismerethez. Van azonban egy másik ismeretforrás is, amely ugyancsak jellemző az emberre. Ez az ismeretforrás az emberek közti kommunikáció, amelynek legfőbb, de nem kizárólagos eszköze a nyelv, a beszéd, az írás. Tehát itt a mémek kultúrában való terjedéséről van szó. Ezeken keresztül olyan ismeretek jutnak el hozzánk, amelyek nem a mi érzékszervi tapasztalatunkból erednek, de mások ilyen tapasztalataira támaszkodhatnak. A mémek közvetíthetnek még az emberi természetre, természetes hajlamokra, készségekre vonatkozó ismereteket is, amelyek a kifejezett formában megfogalmazott első, önmagukban nyilvánvaló alapelvekre és ezek következményeire vonatkoznak. Tehát a kulturális mémek eredeteként is szóba jöhetnek kultúrán kívüli dolgok, érzékszervekre támaszkodó és az emberi természetre vonatkozó ismeretek.
A kinyilatkoztatott mémek eredetével kapcsolatban először Aquinói Szent Tamás egyik kegyelemtani osztályozásáról kell beszélnünk. Szent Tamás az Istentől kapott kegyelmeket két nagy csoportra osztja: vannak a személy megszentelésére kapott kegyelmek, és vannak a mások, a közösség szolgálatára kapott kegyelmek (ST I/II q. 111 a. 1). Ma inkább csak az első csoport esetében beszélünk a szó szoros értelemében vett kegyelemről, a második csoportba tartozó kegyelmeket karizmáknak, karizmatikus kegyelmeknek nevezzük. (A „karizma” szó jelentése itt nem azonos azzal, amit például a karizmatikus mozgalmak esetében jelent.) Az Istentől kiválasztott embereknél, a „prófétáknál” (ST II/II q. 171-178) Isten a természetet meghaladó módon hat az ismereteket befogadó képességre, természetfölötti módon aktualizálja ezt. Az így keletkezett ismeret nem az emberi megismerés és kommunikáció által szerzett ismeret. A „próféta” szó itt nemcsak a szó szoros értelmében vett prófétákra vonatkozik, hanem mindenkire, akivel Isten természetfölötti módon közölt ismereteket. Ilyen értelemben véve az Ószövetség legnagyobb prófétája Mózes. A prófétai megismerés különbözik attól a megismeréstől, amelyben az üdvözültek színről-színre látják az Istent, tehát ez nem Isten lényegének látásából származó ismeret. A prófétai megismerés végső soron fogalmakban és állításokban megnyilvánuló megismerés, és ezért ez közölhető. A prófétai ismeretekben jelentős szerepet játszhatnak a képzetek, az ezekből kialakuló képek. A képek szerepe azonban nem kizárólagos, hasonlóan a prófétai ismeret sem feltétlenül csak látomások vagy esetleg álmok útján közvetített ismeret. A prófétai ismeret nem kizárólagosan csak a jövőt tárja fel.
A kinyilatkoztatás teljességében a megtestesült Ige jött közénk. A Názáreti Jézusban a maga teljességében volt jelen mindaz a tudás, amellyel a próféták csak részlegesen rendelkeztek. Ez a tudás nem azonos Isten boldogító színe látásával, amellyel a Názáreti Jézus rendelkezett (ST III q. 9 a. 2). De ez a tudás nem is természetes úton szerzett tudás (ezzel is rendelkezett a Názáreti Jézus, lásd ST III q. 9 a. 4 és q. 12), hanem ez az Istentől kapott, a lélekbe öntött, prófétai tudás (scientia infusa, ST III q. 9 a. 3, q. 11). Mint említettük, ez a tudás közölhető tudás, ellentétben Isten boldogító színe látásával. Azt is mondhatjuk, hogy a Názáreti Jézusban, ismereteinek belső világában jelen volt a kinyilatkoztatás mémjének teljes tartalma, jóllehet időben a kinyilatkoztatás nem vele kezdődött. Ha föltesszük a kérdést, hogy hol található meg a kinyilatkoztatás teljes tartalma, akkor erre a kérdésre nem jó válasz az, hogy a Szentírásban, a Szent Hagyományban. Ezek források, amelyek elvezetnek a tartalomhoz, közvetítik a tartalmat. Azt viszont joggal lehet állítani, hogy a Názáreti Jézus lelkébe a személyi egység kegyelme (gratia unionis) által öntött, de emberileg kifejezhető prófétai ismeretében a maga teljességében van meg mindaz, amit Isten el akart mondani az embernek. A Názáreti Jézus a próféták legnagyobbja, a maga teljességében, őket meghaladó módon rendelkezett mindazzal, amivel a próféták rendelkeztek. Ez az ismeret azonban, jóllehet ez nem a természetes emberi megismerés útján keletkezett, de mégis emberi ismeret, és így rendelkezik az emberi ismeret tulajdonságaival. A matematikus ismerete nem jelenti azt, hogy az összes (általa ismert) tételnek minden pillanatban teljesen a tudatában van. A matematikai ismeretek rendszere, a matematika tudománya készség, habitus arra, hogy az számára, aki ezzel rendelkezik, az alkalomnak megfelelően bármely tétel a tudatos megismerés tárgya legyen. Így a Názáreti Jézus prófétai ismerete is készség szintű, habituális ismeret, de ez nem tanulással, gyakorlással vagy tapasztalatból szerzett, hanem Istentől kapott, lélekbe öntött ismeret. Ennek egy fontos következménye az, hogy a kinyilatkoztatás tartalma mint a Názáreti Jézus prófétai ismerete kultúrák fölötti ismeret. jóllehet az ismeret birtokosa, egy adott kultúrában élt. A kinyilatkoztatás tehát adott kultúrában/kultúrákban lezajló történés és a kinyilatkoztatás befogadója is egy adott kultúrában él, de maga a befogadott, Istenre és Isten és ember viszonyára vonatkozó ismeret tartalma nem függ a kultúrától. Ha ez kultúrafüggő lenne, akkor a római birodalom területén működő Názáreti Jézus nem lehetne az egész emberiség legfőbb és megfelebbezhetetlen tanítója.
A következő bejegyzésben ezt a témát folytatjuk.