Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy az embert érintő változások közül egyeseknek vannak természetes okai, mások viszont természetfelettiek. Természetes változás például a természettudományos ismeretek gyarapodása, az Istenre, mint a teremtés okára vonatkozó ismeretek gyarapodása, a természetes erények kifejlődése. Természetfölötti változások azok, amelyek Isten közvetlen működése következtében jönnek létre. Ilyen változások: a megigazulás, a megszentelő kegyelem állapotába kerülés, a segítő kegyelmek okozta változások, a teológiai erények (hit, remény, szeretet) kialakulása, az ezekben való növekedés, a természetfölötti cél, Isten színről-színre látásának elérése. Az emberben van valamilyen passzív képesség ezek befogadására. A skotista iskola és a nouvelle theologie szerint ezek a képességek természetes passzív képességek (potentia passiva naturalis). A tomista iskola szerint itt csak engedelmesség szerinti képességről, potentia oboedientialis-ról van szó. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem csak egy terminológiai vitáról van-e itt szó? Mi ennek a különbségnek a tartalma?
Meg kell jegyeznünk, hogy a vita elsősorban nem a potentia oboedientialis-ról, hanem az ebből, illetve ennek tagadásából fakadó következményekről szól. A vita folyamán felmerült leghíresebb kérdés az, hogy Isten színről-színre látásának vágya természetes-e. Ha az erre való képesség természetes, akkor ez arra utal, hogy a képesség megvalósulása utáni vágy is természetes. A potentia oboedientialis kérdését tehát nem lehet ezektől a kérdésektől teljesen elszigetelni, de talán ez a vita legmélyebb rétege. A vita megértésének érdekében mélyebbre kell menni a képesség, a változás fogalmának elemzésében.
A képesség a változással kapcsolatos fogalom. Egyik bejegyzésben szó volt arról, hogy a képesség (lehetőség, potentia) a megvalósultsággal (aktualitás, actus) együtt a változásban lévő egység és különbözőség leírására használt fogalmak. A változás előtti állapot nem azonos a változást követő, a változás eredményeként előálló állapottal, hiszen azonosságuk esetén nem lenne változás. Ugyanakkor ez a két állapot nem két egymástól teljesen független dolog, hanem folytonosság van közöttük. A folytonosság abból adódik, hogy a változás előtt már ott volt a képesség arra, hogy a dolog úgy változzon meg, hogy a változás után az a megvalósultság következzen be, amely bekövetkezett. A változások nem önmaguktól következnek be, hanem valamilyen megvalósító ok, ágens hatására. A változásban tehát fizikailag nem elválaszthatóan, de metafizikailag megkülönböztethetően jelen van valamilyen képesség (potentia) és megvalósultság (actus). A változás előtti állapot képességéből a változást követően megvalósultság lesz, de ezzel már újabb képességek járnak együtt. A megvalósultság tökéletesség a képességhez viszonyítva, mert valami, aminek előzőleg csak képességi létezés volt, a változásban valós létezéssé válik. A megvalósultságot mindig korlátozza az a képesség, amelyből a megvalósultság lesz, mert a megvalósultság csak olyan lehet, amire a képesség képesség. Ennek fontos következménye van a változást előidéző ágens működésére nézve, mert számára korlátot jelent az a képesség, amelynek a megvalósítását idézi elő. Ez mindennapos tapasztalat, hiszen bármennyire is szeretnék tíz méter magasra ugrani vagy egy nap alatt tökéletesen megtanulni portugálul, ez nem fog menni.
A természetes képességek tehát a változást előidéző számára már előzőleg meglévő korlátokat is jelentenek. Mi a helyzet akkor, amikor Isten a változás előidézője? Isten mindenható. Ez azt jelenti, hogy számára csak egyetlen korlát létezik, ez pedig az ellentmondásmentesség követelményének a “korlátja”. Így Isten nem teremthet egy másik istent, vagy nem mondhat le mindenhatóságáról. A megtestesülésben Isten nem a mindenhatóságáról mond le, hanem az Ige felveszi azt az emberi természetet, amelyre már egyáltalán nem jellemző a mindenhatóság. A mindenható Isten működésében nem ismer igazi korlátozást, de művének eredményei a korlátos léttel rendelkező teremtmények, hiszen Isten nem teremthet még egy, tőle különböző istent. A fentiekből az is következik, hogy a közvetlen isteni tevékenység nem indulhat ki egy természetes képességből, nem lehet ennek megvalósítása, mert a természetes képesség korlátozná az isteni tevékenységet. A természetes képességek alapvetően teremtményi megvalósításra való képességek. Amikor Isten okoz közvetlenül valamilyen változást a teremtményekben, akkor a képesség fogalmát csak analóg értelemben lehet használni. Ez adja meg az alapot arra, hogy a teremtmények Isten közvetlen működését befogadó képességét az “‘engedelmesség szerinti képesség”, a potentia oboedientialis nevekkel illessük. Az engedelmesség szó arra utal, hogy ez a képesség nem egy szoros értelemben vett természetből fakadó képesség, hanem csak arról van szó, hogy a teremtmény Isten közvetlen működését “engedelmesen” befogadja. Amint láttuk, a természetben található változások folyamatában három mozzanat van: a képesség, a változást létrehozó (ágens) és a változás eredményeként előálló megvalósultság. Amikor Isten közvetlenül működik, akkor a természetes képesség szerepét csak egy lehetőség veszi át. Ez a lehetőség az isteni tökéletesség kifelé való utánzásának lehetősége az adott teremtmény esetében, amely azt fejezi ki, hogy a teremtmény konkrét létezése nem zárja le, nem meríti ki az isteni mindenhatóságot a teremtmény további tökéletességekkel való ellátásával kapcsolatban.
Összefoglalva a fentieket, megállapíthatjuk, hogy a képesség (potentia) teremtett világból való, teremtett ágensek esetében működő fogalma nem alkalmazható egy az egyben arra az esetre, amikor változást előidéző ok közvetlenül Isten. Ilyenkor szükséges a képesség fogalmának analóg használata, mert itt olyan képességről van szó, amely már nem foglalja magába azokat a korlátokat, amelyek a természetes ágens működését korlátozzák. A képességnek ezt a fajtáját, amely különbözik a teremtményi megvalósításra való képességtől, nevezzük oboedientia potentialis-nak. A megvalósulás korlátossága tehát ilyenkor nem a képességben lévő előzetes korlátokból ered, hanem ez csak az Isten kifelé irányuló működése következtében előálló eredményben lévő korlát. A megszentelés isteni tevékenysége hasonló jegyeket hordoz magán, mint a teremtés. Nem előzetesen valamilyen értelemben már létező dolgokból jön létre az új. A teremtés esetében ez azt jelenti, hogy a dolgok a semmiből, ex nihilo jöttek létre. A megszentelés esetén a megszentelés “alanyai” már léteznek, de bennük nincs olyan természetes passzív képesség, amelynek aktualizálásai lennének a megszentelés művei.
A potentia oboedientialis fogalma is analóg fogalom. Az emberalatti, szellemi lélekkel nem rendelkező, “merev” világban az isteni mindenhatóság úgy mutatkozik meg, hogy a természetes képesség, természetes állapot helyett valami más valósul meg, a természetes állapot mintegy “felfüggesztődik”. A szellemi létezők esetében azonban a potentia oboedendientialis arra a lehetőségre utal, hogy Isten úgy adhat természetfölötti tökéletességet a léleknek, úgy emelheti fel ezt, hogy közben ennek természetét vagy természetének valamilyen képességét nem kell felfüggesztenie vagy megváltoztatnia. Ezért érvényes a régi elv: a kegyelem nem lerombolja, hanem tökéletesíti a természetet.
Meg kell még említenem, hogy a fenti gondolatmenet eltér a szokásosaktól. Ezek leginkább abból az arisztotelészi elvből indulnak ki, amely szerint a természetes passzív képességeknek szükségszerűen meg kell felelniük természetes aktív képességeknek. Így, ha a természetfelettire való képességek természetes passzív képességek, akkor kellenek olyan természetes aktív képességek is, amelyek képesek megvalósítani ezeket, ez viszont ellentmond a természetfölöttiségnek. Ehelyett a fenti gondolatmenet abból indul ki, hogy a természetes képességek olyan képességek, amelyek a bennük lévő korlátozás miatt alapvetően teremtmények (másodlagos okok) által megvalósítandó képességek. A közvetlenül Isten által megvalósítandó képességekre ez a fogalom csak analóg értelemben használható. Ezért indokolt a potentia oboedientialis elnevezés. (Szívesen látom a gondolatmenettel kapcsolatos megjegyzéseket, ellenvetéseket.)
A következő bejegyzésben foglalkozunk a potentia oboedientialis fogalmának alkalmazásaival és a fogalommal kapcsolatos ellenvetésekkel. Olvasóim megértését kérem a fenti, talán kissé nehezebb gondolatmenet miatt.