A megváltás alapvető emberi igény, mögötte az ember, az emberiség jelenlegi állapotával való elégedetlenség és valamilyen szebb jövő reménye van. Ebből az általános igényből különböző megváltástanok, szótériológiák születtek. Néhány évtizeddel ezelőtt környékünkön a megváltást hivatalosan az osztálynélküli társadalom, a kommunizmus ígéretében látták. Mások szerint valamilyen megváltást, szabadulást a társadalmi-technikai viszonyok fejlődése ad majd a jövőben. Egyes keleti vallások a megváltást az egyén fejlődésében, a béklyóktól való megszabadulásban látják. Mások szerint ez valamilyen (esetleg titkos) tudás megszerzését jelenti. Hitünk szerint a megváltást egy személy, Jézus Krisztus hozta el, Jézus Krisztus élete, elsősorban szenvedése és kereszthalála által vagyunk megváltottak.

A megváltás titkában Isten irgalmassága és igazságossága együtt nyilvánul meg. Emberi körülményeink között az irgalmasságnak és az igazságosságnak az együttes gyakorlása nehéz, mert ez ellenkezőnek tűnő szempontok együttes figyelembevételét tételezi föl. A megváltással kapcsolatban a Szentírás a váltságdíj (görög lütron, latin redemptio) kifejezéseket használja. Ezeket a szavakat használták a rabszolgák szolgaságból való kiváltásakor is.  A megváltás szükségessége első pillanatra nehezen felfogható a 21. század emberének, sőt néha még talán a 21. század keresztényének is. A “megváltás” szó hátterében valamilyen jogi, sőt üzleti szemléletet tételeznek föl, amely mintha összeférhetetlen lenne Isten irgalmas szeretetével. A teológia egyik nagy fejezete a megváltástan, a szótériológia. A kezdetektől fogva próbálták az emberi életből, az emberi viszonyokból vett fogalmak használatával megvilágítani ezt a nagy titkot. Erre a területre különösen igaz a hit megismerésének és a teológiai megismerésnek analogikus jellege: emberi fogalmaink segítségével kell leírnunk azt, ami Istenre, Isten és az ember viszonyára vonatkozik. (A teológiai analógiával a blognak már több bejegyzése foglalkozott – itt és itt – de ajánlható a témával kapcsolatban egy másik blog összefoglaló bejegyzése is.) A teológia feladata az analóg fogalom használatának elemzése abból a szempontból, hogy mi az, ami a fogalom teremtett világban való használatában olyan hasonlóság, amely átvihető a teológiai használatra és melyek azok a vonatkozások, amelyek már nem vihetők át.

A megváltás egy olyan történés, amelynek eredményeként az ember, az emberiség a reménytelen, elveszett állapotából megszabadult és egy olyan helyzetbe került, amely helyzet a remény állapota. Lényeges az is, hogy az ember önmaga nem képes ebből az állapotából szabadulni. Ez a szabadulás a megtestesült Ige, Jézus Krisztus megváltó élete, szenvedése és halála által történt meg.

Az emberrel megjelent az anyagi világban egy olyan létező, amely ugyan anyagi létező, de az anyagból le nem vezethető, halhatatlan szellemi lélekkel rendelkezik. Az ember képes a megismerésre, akarata vágyódik a megismert jó után, ennek elérésére, birtoklására törekszik, mert ebben találja meg az örömöt. Az ember fel tudja ismerni, hogy ő és a körülötte lévő világ teremtmény, az egyetlen Isten teremtménye, és ez az Isten a jóság teljessége. Ez a természetes felismerés és vágyakozás nem közvetlenül, hanem a teremtményeken keresztül vezet Isten felé. Ősszüleink számára azonban Isten megnyitotta a felé vezető közvetlen utat is, Isten barátságát ajánlotta fel nekik, amely barátság a próbatétel után Isten színről-színre való látásához vezetett volna. Meghívást kaptak arra boldogságra, amelyet a Korintusiakhoz írt első levél így jellemez (1 Kor 2, 9): “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik”. Az ősbűn bukásával azonban ez a meghívás úgy veszett el, hogy az embernek semmi esélye sem maradt arra, hogy valaha is helyreállíthassa az eredeti állapotot. Isten ajándékát, a megszentelő kegyelmet az ember semmilyen erőfeszítése árán sem szerezheti vissza, nem érdemelheti ki. A Sátán győzelmet aratott, de már ekkor elhangzik az ősevangélium: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkát veszed célba” (Ter 3,15). A hagyomány szerint ez az asszony Mária, a második Éva, akinek fia legyőzve a Sátánt, kiszabadította az embert reménytelen állapotából.

A megváltással kapcsolatban néhány, esetleges félreértést kell tisztázni. Először is meg kell állapítanunk, hogy megváltásunk Isten szabad cselekedete, semmilyen „megváltási kötelezettség” nincs Isten részéről. Isten teremtő és világot megváltó tettei túláradó szeretetének a tettei. A Szentháromság isteni élete önmagában, teremtés és megváltás nélkül is maga a teljesség, semmilyen Istenen kívülre irányuló tett nem szükséges ehhez a teljességhez. Azt is meg kell jegyezni, hogy megváltásunk módjával kapcsolatban sincs semmilyen megkötöttség Isten részéről. Az isteni bölcsesség, irgalom és jóság szabad döntése megváltásunk és ennek módja. Maga a megváltás az a változást előidéző tett, amely az ezt megelőző megváltatlan reménytelen állapotot átviszi a megváltott állapot reménységébe. Ez a tett Isten közvetlen tette, és mint a Szentháromság minden kifelé irányuló tevékenysége, ez is a személyek egyetlen, közös tevékenysége. Ebben az egyetlen tettben azonban a szentháromsági személyek személyi sajátosságaiknak megfelelően működnek, úgy, hogy ez semmilyen módon nem bontja meg a tett, az isteni működés, az isteni lényeg egységét. Ez adja meg  a szentháromsági tulajdonítások lehetőségének az alapját. A szentháromsági küldésekben már arról van szó, hogy a Fiú és a Szentlélek olyan vonatkozásba kerül a teremtett világgal, az emberrel, az emberiséggel, amely vonatkozás már csak az adott személy vonatkozása. Ezek a vonatkozások azonban heterogén vonatkozások. A homogén és heterogén vonatkozások közti különbségtétel a teológia központi szempontja. Teremtett világunk vonatkozásaira a homogenitás érvényesül abban az értelemben, hogy minden valóságos (nem csak értelmünkben létező) vonatkozásnak van egy valóságos inverz vonatkozása. Ha például azt mondjuk, hogy ez a fa magasabb, mint az a fa, akkor ennek a vonatkozásnak az az inverz vonatkozása, hogy az a fa alacsonyabb, mint ez a fa. Isten és a világ közti vonatkozás azonban heterogén vonatkozás. A világ teremtettként vonatkozik a teremtő Istenre. Ez a teremtés azonban Isten részéről nem jelent semmilyen valós vonatkozást. Istennek a teremtéshez nem kell kilépnie saját magából. Hasonló a helyzet a szentháromsági küldésekkel kapcsolatban is. A küldések következtében a Fiú és a Szentlélek valós vonatkozásba kerül az emberrel, a világgal, de ez nem jelenti azt, hogy ezeknek megfelelően külön, valós vonatkozások lennének a Szentháromságon belül. A Fiú Atya általi küldése, a Szentlélek Atya és Fiú általi küldése nem jelent külön, valós eredéseket, vonatkozásokat a szentháromsági eredéseken és vonatkozásokon kívül.

Az isteni bölcsesség és irgalmas szeretet a megváltást a Fiú megváltói küldetése által akarta megvalósítani. Ez a küldetés magában foglalja a megtestesülést és Jézus életét, szenvedését, halálát, föltámadását. A megváltás talán lehetséges lett volna úgy is, hogy Isten megbocsátja az őszülők és a mi bűneinket, visszafogad barátságába. A megváltásnak ebben a megvalósulásában azonban az ember, a világ bűn általi elszakadásának tényét semmi sem ellensúlyozná a világ, a teremtés, az emberiség részéről. Ilyen ellensúlyozásra egyébként a bűnös ember, emberiség nem is lenne képes. A megváltás tényleges megvalósulásában azonban a legértékesebb teremtmény, a megtestesült Ige, Jézus Krisztus szeretete, halálig tartó engedelmessége ellensúlyozza Ádám és a mi bűneink terhét. Valójában nem csak ellensúlyozásról van szó, mert Jézus Krisztus szeretete és engedelmessége végtelenül több annál, mint ami az ellensúlyozáshoz lenne szükséges. Az Ige megtestesülése által a második isteni személy alanya lesz teremtésünkben lévő homogén vonatkozásoknak. Jézus fia Máriának, Mária pedig Jézus anyja. Jézus mindnyájunk Megváltója és mindannyian az Ő megváltói műve által váltattunk meg. Ezek a vonatkozások mind a két irányban világunkban létező, valós vonatkozások, amelyek soha nem szűnnek meg, mert az Ige a megtestesülésben felvett emberségét soha nem veti le. Így a megtestesült Ige, Jézus Krisztus teremtésünk, világunk része, de egyben az a személy is, aki az Atyától öröktől fogva születik. Ezen az istenemberi létezésen alapul megváltásunk.

A következő bejegyzésben tovább foglalkozunk megváltásunk művével.