Az előző, kozmológiai érvekről szóló bejegyzésekben láttuk, hogy a konkrét tapasztalatokból hogyan lehet eljutni egy olyan, tapasztalati világunkon kívüli létezőhöz, aki nélkül tapasztalataink sem lettek volna lehetségesek. Az ösvény, amely ehhez a létezőhöz vezetett, a létesítő, ható okok láncolata volt. A teleológiai vagy fizikoteológiai érv nem a ható okra, hanem a cél okra épül. Arisztotelész a dolgok magyarázatát négy ok felderítésében látta. Ezek: az anyagi ok (causa materialis), a formai ok (causa formalis), a létesítő vagy ható ok (causa efficiens) és a cél ok (causa finalis). Az első két ok a létező belső szerkezetének a megértéséhez szükséges, a két utóbbi ok viszont a létezőn kívüli dologra utal. A ható ok az a létezőn kívüli, szükséges magyarázat, amely nélkül a létező – ahogyan van – nem lenne érthető. Ható okok nélkül nem lenne érthető a változás, sőt az se, hogy valami egyáltalán létezik. Kérdés, hogy nem elég-e a magyarázathoz a ható ok, miért kell még egy okot, a cél okot is feltételezni. A cél ok feladata annak a magyarázata, hogy a ható ok miért éppen ezt az okozatot hozta létre, miért nem egy másikat, milyen cél valósul meg ennek az okozatnak a megvalósításával.

Az ember világában valóban értelmes kérdés, hogy valamit milyen célból csinál az ember. De értelmes ezt a kérdést kiterjeszteni az emberalatti világra is? Az emberalatti világra éppen az jellemző, hogy itt a létezők nem rendelkeznek tudattal, szabad akarattal, már pedig ezek teszik egyáltalán értelmessé a “mi célból” kérdést. Az emberalatti világban is találunk azonban olyan dolgokat, amelyekkel kapcsolatban mégis feltehető ez a kérdés, de ezeket a dolgokat ember készítette valamilyen célból. Ezekre jellemző, hogy egyes részeik önmagukban is “működnek”, de ez a működés önmagában nem magyarázza meg a dolgot. Példaként, a mechanikusabb dolgok helyett, vegyünk “szellemibb” termékeket. Egy szimfónia hangjegyei önmagukban is jelentéssel bírnak, utalnak egy adott magasságú hangra, hangszerre stb. Mégis ez a jelentés nem adja meg a teljes szimfónia  ”magyarázatát”. Vagy vegyünk egy szoftvert, egy számítógépes programot. Ez a példa azért érdekes, mert  – úgy tűnik – szoftverekre emlékeztető dolgokkal az emberalatti világban is találkozunk, ilyen lehet például a sokat emlegetett genetikai kód. Ha egy program egy utasítását (pl. if (a==b) then x=x+1) nézzük, ennek önmagában is van értelme, meg tudjuk mondani, mit csinál az utasítás. Mégis a konkrét utasítás teljes értelmét csak maga a program adhatja meg, csak ez ad magyarázatot arra, hogy az utasítás miért éppen az adott helyen van a programban.

Kérdés, hogy a fenti gondolat alkalmazható-e azokra a dolgokra is, amelyeket nem az ember alkotott. Ahogyan az univerzum előttünk áll törvényeivel, fejlődésével, magyarázható-e csak az egyedi ható okok hatásával? Az előzőekben többször hivatkoztunk arra, hogy metafizikai szempontból a világegyetem történései, változásai valamilyen lehetőségből  megvalósultságba, aktualitásba való átmenetként értelmezhetők. A változásnál azonban a lehetőségből nem akármilyen aktualitásba történhet átmenet. A hóvirágból nem lehet elefánt. A lehetőséghez tehát adott megvalósultság vagy megvalósultságok vannak hozzárendelve, a ható ok a lehetőségből csak ilyen megvalósultságokat eredményezhet. A lehetőségnek és ható oknak ezt, az adott megvalósuláshoz való hozzárendelését nevezzük tulajdonképpen cél oknak (causa finalis). Értelmes létező a lehetséges megvalósulások között szabadon válogathat. Értelemmel nem rendelkező létező esetében a cél “bele vam írva” a létező természetébe. A cél felé nem szabad akaratú döntés következtében halad, hanem  lényege, természete következtében “vonzódik” felé. Ez a hozzárendelés mutatkozik meg a természeti törvényekben, amikor azt tapasztaljuk, hogy egy adott lehetőséget egy határozott megvalósulás követ. A magyarázatok keresése közben felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi az oka a hozzárendelésnek, magának a cél oknak.

A kérdéssel kapcsolatban azt kell figyelembe venni, hogy a hozzárendelés tulajdonképpen egy egyelőre még valóságosan nem létező dologhoz történik. A hozzárendelt aktualitás még nem létezik, ez csak a jővőben, a változás után lesz létező.  Még nem létező, jövőben megvalósuló valamihez való hozzárendelést azonban csak szellemi létező végezhet, aki értelmével képes a jövőben bekövetkező dolgok ismeretére, tervezésére is. Az ember világában megtaláljuk ezt a szellemi létezőt: ez az ember. Az ember alatti világban azonban a hozzárendelés magyarázatára fel kell tételeznünk egy más szellemi létezőt. Az érv ereje abból a tapasztalatból származik, hogy a világ olyan értelemben rendezett, hogy egy konkrét létezőből nem lehet akármi, például hóvirágból elefánt, az elengedett alma egyszer nem száguldhat ki a világűrbe,  máskor pedig leesik stb. Ez pedig egy olyan hozzárendelést jelent, amelyben az, ami valamihez hozzárendelődik már létezik konkrétumként, de az, amihez a hozzárendelés történik még nem. A még konkrétan, “anyagilag” nem létező dolgok létét azonban csak valamilyen értelemben való létként lehet elképzelni.

A fenti gondolatmenet metafizikai jellegű, de tapasztalati elemként benne van a természeti törvényekre való hívatkozás is. Érdekes azonban, hogy az érvelésben nem volt szó a célszerűségről olyan értelemben, hogy a természetben minden célszerű lenne, mindennek meg lenne a szerepe, például az élőlény szervezetében. Valójában még csak azt sem kellett feltenni, hogy mindent szigorúan determinisztikus természeti törvények szabályoznak.

A fenti gondolatmenet nem könnyű, viszont a belátás után közvetlenül vezet egy világon kívüli intelligencia létezéséhez. A használt metafizikai fogalmak szemléltetéséhez régebben nem állt rendelkezésre olyan jó hasonlat, mint a szoftver, a számítógépes program. A következő bejegyzés ezzel az újabb “szemléltető eszközzel” fog foglalkozni. Természetesen nem arról lesz szó, hogy ezt a “modellt” minden további nélkül átvigyük az univerzumra, szerintem azonban a “modell” analógiaként jól működik.