Az előző bejegyzésben láttuk, hogy az egy és abszolút egyszerű Istenben van két immanens tevékenység, eredés: a Fiúnak az Atyától való születése és a Szentlélek Atyától és Fiútól való származása. Ezek a tevékenységek – ellentétben a teremtéssel – eredményüket tekintve is teljesen Istenben maradnak. Az eredések kiindulópontja és végpontja nem lehet az isteni lényegtől különböző valami, mert ez megosztaná az egyszerű isteni lényeget. Így az eredések kezdőpontja és végpontja is azonos az isteni lényeggel, ugyanakkor az eredések különbséget tesznek közöttük, hiszen a kezdőpontok és végpontok nem esnek egybe. A két eredés mögött valójában négy vonatkozás, viszony, reláció van: az atyaság (paternitas), a fiúság (filiatio), a lehelés, a (spiratio activa) és leheltetés (spiratio passiva vagy egyszerűen származás, processio) vonatkozásai. Ezek a vonatkozások az eredések egyik pontjának a másik ponthoz való viszonyát fejezik ki. Ha ezeket páronként megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy az atyaság és fiúság viszonyai kizárják egymást. Hasonlót állíthatunk az atyasággal és a leheltetéssel (spiratio passiva), a fiúsággal és a leheltetéssel kapcsolatban. Ha tehát az atyaság, fiúság és a leheltetés viszonyai közül bármelyik kettőt kiválasztjuk, ezek szemben állnak egymással, nem állíthatók ugyanarról. Ezeket szembenálló vonatkozásoknak (relationes oppositae) nevezzük. Ugyanakkor az atyaság és a lehelés, a fiúság és a lehelés nem állnak szemben egymással. Amint később látni fogjuk, a szembenálló relációk adják a három isteni személyt: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.
A vonatkozás, a reláció a teremtett világban egy olyan járulék, amely valamilyen szubsztanciában létezik, ezt valamely szubsztancia hordozza. Egyik előző bejegyzésben volt szó a teremtett létezőkben lévő szubsztancia-járulék összetettségről. Istenben azonban az egyszerűség miatt nem lehet semmilyen összetettség. Ha Istenről valamilyen teremtett dologban meglévő tulajdonságot állítunk – például azt mondjuk, hogy Isten bölcs – akkor ezt csak olyan értelemben tehetjük, hogy az állításban lévő tökéletességet magára az isteni lényegre, természetre vonatkoztatjuk, Isten esetében a bölcsesség nem az isteni természet valamilyen tulajdonsága, hanem ez azonos az isteni természettel: Isten maga a bölcsesség. A teremtett szubsztanciák járulékai esetében két mozzanatot említhetünk meg: a járulék létezésének módját, és azt, hogy miben is áll ez a járulék. A járulékok létezési módja nem az önálló lét, hanem a valamiben való lét, valami által hordozott lét. Míg a járulékok általában a hordozó szubsztanciához hozzáadnak valamit, valamilyen összetettséget jelenítenek meg, a vonatkozás mint járulék a szubsztancia egy másik szubsztanciával való összefüggését fejezi ki, ezért ez “felületesebben” érinti a hordozó szubsztanciát. Ezért a skolasztikusok szerint a vonatkozás a “létezésben a leggyengébb” a járulékok között, jóllehet a teremtett világban valóságos vonatkozások vannak. A vonatkozások sokszor mennyiségi vonatkozások: például ez a fa fele olyan magas, mint a másik. Máskor valamilyen tevékenység eredményei, ilyen például a szülő vonatkozása a gyermekéhez vagy a gyermek vonatkozása a szülőhöz. A vonatkozásban tehát két mozzanatról beszélhetünk: beszélhetünk egyrészt arról. hogy miben létezik a vonatkozás, másrészt pedig az összefüggésről, amely egy dolog és egy másik dolog között van.
A fentiekben láttuk, hogy Istenben négy vonatkozás van: az atyaság, a fiúság, a lehelés és a leheltetés vonatkozásai. Ezek összefüggéseket fejeznek ki, ugyanakkor viszont nem lehetnek járulékai az egyszerű isteni lényegnek, létezésük módja nem lehet valami által hordozott lét. Ha ezek valóságos vonatkozások Istenben, akkor nem különbözhetnek az isteni lényegtől, természettől, azonosak ezzel, ugyanakkor az egymással szembenálló relációk (atyaság, fiúság, leheltetés) valóságosan különböznek egymástól. Minthogy ezeket a vonatkozásokat, relációkat nem valamely szubsztancia hordozza, ezért ezek nem járulékok, hanem magán-álló vonatkozások (relationes subsistentes). A vonatkozások léte azonos az isteni léttel, az isteni lét olyan, hogy a fenti relációktól elválaszthatatlan: Isten így létezik. A vonatkozások egyszerre utalnak összetartozásra és különbségre. A tanár és a tanítvány annyiban összetartoznak, amennyiben a tanár tanítja a tanítványt. Ugyanakkor a vonatkozások utalnak a különbségre is: a tanár tanít, a tanítvány tanul. A teremtett világban azonban ennek a relációs összetartozásnak határai vannak: a szerető és a szeretett bármennyire is összetartoznak, mégis két különböző létezőről van szó, különböző gondolati és érzelmi világgal. A teremtett világ vonatkozásai nem egyedüli magyarázatai a különbségeknek sem: a tanár és a tanítvány nem egyedül a köztük lévő relációk miatt különböznek egymástól. Amint azt az egyik bejegyzésben láttuk, az individuáció magyarázata az anyagi világban az, hogy az emberi természetet, mint formát a mennyiséggel, a kiterjedés lehetőségével megjelölt anyag fogadja be, tehát ez a különbségek elsődleges magyarázata. A teremtett szubsztancia tehát bizonyos értelemben korlátozza a reláció teljes “kibontakozását”. Az Istenben lévő relációknak azonban nincs hordozó alanyuk, ezek szubzisztens relációk, ezért ezek korlátok nélkül magukban foglalják az összetartozást: nincsenek különálló szubsztanciák. Ugyanakkor teljes mértékben tartalmazzák a különbségeket is, amelyeknek csak egyetlen magyarázata van: maguk a relációk. Az Isten létezése tehát összetettség nélküli, egyszerű lét, ugyanakkor azonban ettől a léttől elválaszthatatlan az atyaság, a fiúság, a lehelés és a leheltetés vonatkozása, amelyek nem az isteni természettől, hanem csak egymástól különböznek.
A szentháromsági személyekre a személy teremtett világban lévő fogalmát analóg értelemben alkalmazhatjuk. Szent Tamás Boethius (480-524) meghatározásából indul ki: a személy értelmes természettel rendelkező individuális szubsztancia (naturae rationalis individua substantia). A fogalom Istenre való alkalmazásánál azonban ügyelni kell arra, hogy a szentháromsági személyek nem a teremtett világ szubsztanciáihoz hasonlóan individuumok, nem különálló szubsztanciák biztosítják a személyek egyedüliségét és közölhetetlenségét, mert így a triteizmushoz jutnánk. Szent Tamás a szentháromsági személyeket a három egymással szembenálló vonatkozással azonosítja: az Atya azonos az atyasággal, a Fiú a fiúsággal, a Szentlélekkel a leheltetéssel (spiratio passiva). A boethius-i meghatározásban szereplő értelmes természet az az isteni természet, amellyel a személyek azonosak, az individualitást, a közölhetetlenséget azonban a vonatkozások egymással való szembenállása adja. Így a szentháromsági személyek számára minden közös, amiben különböznek csak az, hogy az Atya atyaként viszonyul a Fiúhoz, a Fiú fiúként viszonyul az Atyához, az Atya és a Fiú lehelőként viszonyul a Szentlélekhez, a Szentlélek leheltként viszonyul az Atyához és a Fiúhoz. A teremtett világban két személy bármilyen közel is áll egymáshoz, gondolataik, érzelmeik nem lehetnek közösek, még a legbensőségesebb kapcsolatukban is elválasztja őket az, hogy megmaradnak két különálló szubsztanciának. Létük egymás nélkül is lehetséges, ez kapcsolatuktól független lét. A Szentháromságban azonban a személyeket szubsztanciák különbsége nem tudja elválasztani egymástól, az egyetlen amiben különböznek, az egymáshoz való viszony.
Amint láttuk, a szentháromságtanban vonatkozásokról, személyekről állítjuk, hogy megegyeznek az isteni lényeggel. Vajon ez az egyezőség nem zárja-e ki azt, hogy például a személyek egymástól különbözzenek? Hiszen például a matematikában, ha a=d és b=d és c=d, akkor a=b=c. A kérdésre adott válaszban azt kell figyelembe venni, hogy az isteni személyek isteni lényeggel való megegyezése azt jelenti, hogy a személyekben nincs semmilyen különbség, amely az isteni lényegben valamit is egy személyhez kötne. Ez azonban nem zárja ki azokat a különbségeket, amelyek a személyek egymásközti vonatkozásából adódnak.
A spekulatív teológia eddig képes eljutni, így tudja megsejtetni a Szentháromság életének titokzatos mélységét, teljességét és bensőségességét. Istenben nincs összetettség, nincs megosztottság, mégis van olyan különbség, amely nem összetettség, megosztottság eredménye. Ez a különbség a szentháromsági személyek közti különbség, amely csak a személyek kizárólagos egymás felé irányulása miatt van. Ezeknek a különbségeknek csak a személyek egymásra utaltságában van értelme. A következő bejegyzésekben Szent Tamás nyomán folytatjuk a Szentháromság témáját.